Színház

Kihirdették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit

2023.10.27. 10:05
Ajánlom
Nagy Cilit, Csankó Zoltánt, Fehér Lászlót és Fila Balázst jelölték 2023-ban a Kaszás Attila-díjra. A négy színművészre november 30-án éjfélig szavazhat a közönség, az elismerést december elején, ünnepélyes keretek között adják majd át a Vígszínházban.

Idén összesen negyvenegy társulat jelölte egy-egy tagját a Kaszás Attila-díjra, a jelöltek maguk közül választották ki azt a négy színművészt, aki továbbjutott a szavazás utolsó, harmadik körébe. November 30-án éjfélig a közönség dönthet arról, hogy a négy jelölt – Nagy Cili, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művésze, Csankó Zoltán, a Győri Nemzeti Színház művésze, Fehér László, a Forte Társulat tagja, valamint Fila Balázs, a József Attila Színház művésze – közül ki kapja meg az elismerést. 

„Kaszás Attila nem tudatosan volt közösségteremtő személyiség, ez a lényéből fakadt.

Magnetikus erő sugárzott belőle, egyszerűen jó volt a közelében lenni, jó volt vele beszélgetni.

Ez a díj a legméltóbb tisztelgés Kaszás Attila emléke előtt, gratulálok mind a négy jelölt kollégának” – hangsúlyozta Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója. 

Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta: a jelöltté válás önmagában elismerést jelent, mert láttatja mindazt az értékteremtő munkát, amelyet példaként lehet állítani a nemzet elé. „Bizonyosság ez a jövő generációinak arra nézve, hogy lehetséges és érdemes a tehetséget, a szorgalmat az álmok szolgálatába állítani” – tette hozzá. 

„A színházi szakma erős belső kultúrája lenyűgöző, sokat köszönhet Magyarország, a magyarság a színházi társulatoknak.

Jó látni, hogy a határon túli közösségek is érzik ezt, és évről évre jelölnek maguk közül a díjra.

Fontos, hogy a helyben elismert és szeretett tehetségek országosan is ismertté váljanak” emelte ki Pokorni Zoltán, a 12. kerület polgármestere, a Kaszás Attila-díj egyik alapítója. 

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja, hiszen a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában. A 2023-as jelöltek bemutatkozó kisfilmjükben ezért a hivatásukhoz fűződő viszonyuk mellett arról is meséltek, milyen fontos szerepet játszik életükben színházi társulatuk.

Fejléckép: Csankó Zoltán és Fila Balázs (fotó/forrás: Petőfi Kulturális Ügynökség/kultúra.hu)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Vizuál

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Plusz

Közösségi napot és találkozót szerveznek Kálloy Molnár Péter emlékére

Az eseményen fellép többek között Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabó Győző, Kálid Artúr, Jávori Ferenc Fegya, Janza Kata, Földes László Hobo, Palya Bea és Hrutka Róbert is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.
Színház hír

Váltás Nyíregyházán: új művészeti vezetéssel folytatja a színház

Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít művészeti tanácsadóként. Horváth Illés ugyanis, aki hat évig volt a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, december óta a Thália Színház stratégiai igazgatója.
Színház interjú

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Egy karácsonyi este, ahol a tét a lélek – készül a Tengeren a Thália Színházban

A produkció a színház Rejtélyek Évadának záróbemutatója lesz, és március 13-tól a bensőséges atmoszférájú Thália Télikertben várja majd a nézőket. Conor McPherson különleges hangulatú darabja, a Tengeren Kelemen József rendezésében látható.
Színház hír

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.