Színház

Kihirdették a szolnoki Országos Színházi Találkozó versenyprogramját!

2025.04.07. 19:00
Ajánlom
Összállt a 2025-ös Országos Színházi Találkozó programja, 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 10. és 16. között Szolnokon. A találkozó programjában, magyarországi és határon túli társulatok meghatározó előadásai kaptak helyet.

Az Országos Színházi Találkozó nemcsak a szakma találkozási pontja, hanem a közönség számára is egyedülálló alkalom, hogy láthassa ezeket a kiemelkedő színházi alkotásokat, és különleges élményekkel gazdagodjon – áll a hivatalos közleményben.

Az idei évben 79 társulat 125 előadásából válogatták ki azokat az előadásokat, amelyek a legmagasabb művészi értéket képviselik. A fesztiválra szinte minden határon túli társulat jelentkezett, ezért a válogatók figyelme az egész Kárpát-medence magyar színjátszására kiterjedt.

A válogatók – Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka folyóirat főszerkesztője, a Gyulai Várszínház igazgatója; Horányi László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, az Esztergomi Várszínház igazgatója; L. Simon László József Attila-díjas író, költő, kultúrpolitikus; Papp Tímea, a Kultúra.hu újságírója, a Színházi Kritikusok Céhének társelnöke; valamint Peremartoni Krisztina Jászai Mari-díjas színművész, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti vezetője – által ajánlott előadásokból kerültek kiválasztásra azok, amelyek a legjobban tükrözik a magyar színházi produkciók sokféleségét és frissességét. A válogatók listája alapján a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti tanácsa határozta meg a végleges programot.

A 2025-ös Országos Színházi Találkozó programja:

Nagyszínpad:

  • Oidipusz - Radnóti Miklós Színház Budapest (r.: Szikszai Rémusz)
  • Az igazság gyertyái - Budaörsi Latinovits Színház (r.: Alföldi Róbert)
  • Janovics - Kolozsvári Állami Magyar Színház (r.: ifj. Vidnyánszky Attila)
  • Ivanov - Miskolci Nemzeti Színház (r.: Szabó Máté)
  • A ház blokkok között – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat (r.: Radu Afrim)
  • Esthajnal - Nemzeti Színház Budapest (r.: Vidnyánszky Attila)
  • A fiú - Bartók Kamaraszínház Dunaújváros (r.: Dicső Dániel)

Kamara:

  • 1981 - Újvidéki Színház (r.: Tomi Janežič)
  • Mély levegő - Füge Produkció - Orlai Produkció (r.: Pálos Hanna)
  • Stuart Mária - Stúdió K (r.: Nagy Péter István)
  • A Bábjátékos - Csokonai Nemzeti Színház Debrecen (r.: Balázs Zoltán)
  • Peer Gynt - Budapest Bábszínház (r.: Szikszai Rémusz)
  • Yerma - Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza (r.: Keresztes Attila)
  • Őszi álom - Csiky Gergely Színház Kaposvár (r.: Bérczes László)

A jegyértékesítés május 5-én indul. Jegyek a Szigligeti Színház jegypénztárában és a hivatalos weboldalon lesznek elérhetők. A szervezők az elkövetkező hetekben részletes tájékoztatást adnak a műsorrendről, valamint a kiegészítő programokról, hiszen az esemény nemcsak a színház falain belül, hanem azon kívül is zajlik június 10. és 16. között.

„A 2025-ös Országos Színházi Találkozó Szolnokon ismét a hazai színházi élet egyik legjelentősebb eseménye lesz, ahol a művészet, a közösség és a kultúra találkozása révén felejthetetlen élmények születnek. A szervezők minden színház- és kultúrakedvelőt szeretettel várnak Szolnokon, hogy együtt ünnepelhessünk.” – nyilatkozta a szervezők nevében Barabás Botond, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.

További információkért és jegyvásárlásért május 5-e után látogassanak el a Szigligeti Színház hivatalos weboldalára!

Fejléckép: A 2025-ös OSZT helyszíne, a szolnoki Szigligeti Színház (forrás: Szigligeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Színház

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.
Színház magazin

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Színház ajánló

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház ajánló

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.
Színház magazin

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.