Színház

Kik is vagyunk mi?

2012.03.05. 06:56
Ajánlom
A hőstörténeteit színezgető kiszolgált katona, Háry János közkedvelt mesebeli figura – márpedig a mesék bölcsek. A HOPPart Társulat előadásának ő a címszereplője.

A kedélyes lódítás mestere nem tét nélkül fantáziál: nagyotmondásai a dicső múltról egyfelől elviselhetővé teszik a magyarok örökké vészterhes jelenét, másfelől bájos képtelenségükkel akaratlanul is rávilágítanak egy nép fájó hiányérzetére és ritkán csillapodó identitásválságára. Csalfa büszkeség ez, ami mégis segít feldolgozni a kegyetlen és sokszor meglehetősen dicstelen tényeket, menteni a méltóságot; ugyanakkor a határt nem ismerő túlzásokban gazdag Háry-történetek az empátia mellett sohasem nélkülözik az önirónia gesztusát, amivel mintegy antitézisei mindenfajta véresen komolyan vett magyarkodásnak. Ahogy egy emberről sokat elárulnak a hazugságai mögül felsejlő vágyak és félelmek, úgy bontakozik ki Háry anekdotáiból egy sértett-büszke magyar nép a maga féltve őrzött, mert örökké kikezdett önérzetével.

Garay János 1843-ban a népszínmű iránti korabeli igényt kielégítendő írta meg Az obsitos című drámáját, amelyet Kodály Zoltán 1925-ben, a Trianon okozta nemzeti trauma öntudat-erősítésre szomjas légkörében dolgozott át daljátékká. Mintha ezt a hagyományt kísérelné meg a darabot író Kárpáti Péter és Jánossy Lajos, valamint a rendező, Novák Eszter folytatni, feltételezve, hogy ismét megérett az idő egy kis ironikus méltóságmentésre, némi kedélyes hazudozásra, amiben megkerülhetetlenül merül fel, hogy kik is vagyunk mi, magyarok, 2012-ben. A súlyos kérdés könnyed megfogalmazása pedig azt sejteti, hogy, akárcsak Garay népszínműve esetében, ezúttal is egy népszerű műfaj helyén tátongó űr kitöltése a cél: egyre határozottabban érzékelhető a Kádár-korszakban virágkorát élő "pesti vicc", a legendás kabarék, a szellemes politikai humoreszkek iránti nosztalgia.  

Az alkotói szándék azonban csak találgatás tárgya lehet, amit ideális esetben tökéletesen feleslegessé tesz a mű szerzői elképzeléstől független teljessége, "intenciója", amely nem igényli magyarázatképpen elkészülésének mozgatórugóit, körülményeit. Csakhogy ezúttal nehéz ilyesmiről beszélni: a Hajrá, Háry! kabarénak nem elég szellemes, improvizációs színháznak túlságosan begyakorolt és előre rögzített, hagyományos színműnek nem elég kerek és jelentéses, nem hagyományos színműnek pedig nem elég izgalmas sem dramaturgiailag, a lazán egybefűzött helyzetgyakorlataival, sem tematikailag, a kliséivel és ismétléseivel. Humorról persze nem érdemes vitatkozni, maradjanak tehát elemzésre az objektívebb szempontok.

Az előadás alapszituációja a Háry János Igazmondó Egyetem tanévnyitója, amelyen a nézőket tanulókként üdvözlik rendes és meghívott előadók. Az intézmény bő államilag támogatott hallgatói keretszámmal operálhat, hiszen a magyar közéletben elengedhetetlen ismeretet oktat: a különböző rendű és rangú kamuzást mindenféle személyes érdek mentén. Ennek a mesék Háry-figurájához éppúgy semmi köze, mint a meghívott előadóként felbukkanó külföldi kolléga Münchhausen karakteréhez: e szájhősök füllentései nem kötődnek kézzel fogható és belátható haszonhoz, egyszerűen a játékos-komoly magánmítosz-teremtés mozzanatai. A Hajrá, Háry! jelenetei ezzel szemben a hétköznapi hazugságok sorát vonultatják fel, kezdve a készületlen diák blöffjétől a türelmetlen feleség és családanya kifogásain át a képzetlen állásinterjú-alany rögtönzött referenciasorolásáig. Formailag mindez színiiskolák szituációs játékainak mintájára épül, miközben a rögzítettségében spontaneitását vesztett, ugyanakkor csiszolatlanul megőrzött improvizációs alap határozottan amatőr jelleget kölcsönöz a darabnak. Az, hogy Münchhausen a 4-es metrón érkezik, illetve érkezne, ha az elkészült volna, éppúgy erőltetetten direktnek tűnik, mint az, hogy Schmitt Pál az egyetem díszdoktora. (Apropó, plágium. A vízvezeték-szerelőnek jelentkező bukott diák nagy ötlete, miszerint a dugulást okozó matériát érdemes lenne Duchamp Forrás című művének, egy vécécsészének a mintájára múzeumban kiállítani, mint "egyedi magyar szart", amolyan spanyol viasz: Piero Manzoni olasz képzőművész 1961-ben A művész szara címmel kilencven darab szarkonzervvel rukkolt elő. Ahogyan a hivatásos tüntetőket kereső és a jelentkezőket üres jelmondatskandálásra betanító cég is kaphatta volna a Kétfarkú Kutya Párt elnevezést.)

Az előadás második fele valamelyest visszakanyarodik a Háry-féle ártatlan csúsztatások nem érdek-, hanem fantázia szülte világába. Ebben a kontextusban, ahogyan egymás álmaihoz hazudnak színes kulisszákat vagy fájdalmaihoz pozitív megvilágítást, már érvényesülni tud a  szerepük, a szituációs gyakorlatokon edződött színész létük és a fel-felsejlő civil énjük között egyensúlyozó színészek játékának bája. A színpadon a Novák Eszter osztályában végzett HOPPart-tagok elferdített slágerekkel aláfestett történetei, improvizációs gyakorlatai elevenednek meg, joggal érzik hát magukénak az előadást: lelkesedésük és energiájuk magával ragadó. Ami nem mond ellent az egyre erősödő nézői benyomásnak, miszerint a Színművészeti Egyetem nosztalgiaestjébe csöppentünk.

Történik ugyan bátortalan-reménytelen kísérlet a közönség direkt interakciókon keresztül történő bevonására, de ez egyetlen kivétellel eredménytelen marad. Amikor végre mégis sikerül kicsikarni egy megkérdezettből, hogy mivel is elégedetlen az életében, kis magyar valóságunk kommentárt nem igénylő drámaisága úszik be a kedélyeskedésbe: "Tanár vagyok." - mondja tömören a férfi, mi pedig elégedetten dőlhetünk hátra: mégiscsak kaptunk valamiféle választ a kérdésre, kik is vagyunk mi, magyarok, 2012-ben.

Alábbi videónk a 2011 nyári, kőszegi előadás kapcsán készült.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Most vagyok abban az időszakban, amikor már van jogom megformálni ezt a szerepet”

A Bánk bán című opera minden magyar szívében különleges helyet foglal el. Az egyik legjelentősebb operánk ezúttal a Coopera szervezésében, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kel életre, Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező kezei nyomán. Az előadás egyik főszereplőjét, Gertrudot a Magyar Állami Operaház népszerű mezzoszopránja, Mester Viktória alakítja majd, akivel a készülő produkció kapcsán beszélgettünk.
Zenés színház

Mutatjuk az első képeket a Puskás musicalből!

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előzetes bemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.
Vizuál

Antonio Banderas abszurdnak tartja, hogy szexszimbólumnak bélyegezték

A talán legsikeresebb hollywoodi karriert befutó spanyol filmszínész, Antonio Banderas augusztus 10-én ünnepli hatvanadik születésnapját. 
Vizuál

A Pilátus is versenybe szállhat a Golden Globe-ért

Dombrovszky Linda filmjét beválogatták a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjért versenybe szálló alkotások közé, a Foreign Language Film Series 2021 elnevezésű programba.
Jazz/World

Korb Attila, a harsonás-zeneszerző

A Modern Art Orchestra harsonása – a zenekar számos tagjával egyetemben – zeneszerzőként is közreműködik a MAO alkotói műhelyében. Attila már gyermekként egy professzionális nagyzenekari projekt harsonása volt, melynek köszönhetően belföldön és külföldön is építhette koncertrutinját. A húszas évek big band vénáját tanulmányozva a harsonás-zeneszerző több hangszeren játszó művésszé érett, s ennek a zenei utazásnak egy mérföldköve a nemsokára megjelenő Swinging on the Danube című szerzői lemez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Folytatódik a vita az SZFE körül, ezek a legújabb fejlemények

Megszólalt a kinevezett kuratórium két tagja, az egyetem diákjai videóban válaszoltak.
Színház hír

Színházi összefogás a koronavírus terjedése ellen

A Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság részvételével egyeztettek a budapesti teátrumok a nézőket és a színházakat érintő ajánlásokról.
Színház hír

Ősbemutatókkal és különlegességekkel készül új évadára a Thália

Augusztus 10-től teljes gőzzel zajlik a munka a Thália Színházban – ettől a naptól folytatódnak a Gyilkosság az Orient Expresszen című nagyszabású produkció próbái, és hamarosan elkezdődnek a felújítópróbák is.
Színház ajánló

„Az én Kisvárdám” – Közkedvelt művészek mesélnek kisvárdai emlékeikről

Az összetartozás évében különösen fontos a magyarországi és a határon túli kulturális, színház szakmai találkozás. Ezzel a sorozattal a szervezők erre szeretnék felhívni a figyelmet.
Színház hír

Új magyar musical a dunaújvárosi Bartók Színházban

Az Őze Áron vezette Kamaraszínház az egymásra figyelés gesztusát is kifejezi azzal, hogy a „Város Évadát” nyitja meg ősztől. Az új évadban tizenkét bemutatót tartanak.