Színház

Kilenc bemutatót tervez az új évadban az Örkény Színház

2021.06.22. 14:05
Ajánlom
Kilenc bemutatót tervez a 2021/2022-es évadban a fővárosi Örkény István Színház, ahol a jövő szezonban Bodó Viktor, Kovács D. Dániel, Tarnóczi Jakab, Ördög Tamás, Schwechtje Mihály és Kelemen Kristóf rendezését is láthatja a közönség.

Az Örkény Színházban a járvány ideje alatt sem állt le a munka, annak ellenére, hogy a nézők nem mehettek be az épületbe, és volt időszak, mikor ők maguk sem. Az idei évadra tervezett nyolc produkció közül négyet, a Kiváló dolgozókat, a '84-et, az Andromakhét és a Zűrzavar 2045-öt bemutatták. Megkezdődött Az ajtó és A szecsuáni jó ember című produkció próbafolyamata, és elkészült a Winterreise. Mindhárom darabot a következő évadban láthatja a közönség.

A korlátozások miatt a színház a most záruló évadban csak 38 előadást játszhatott közönség előtt, félházzal. Az évad legfontosabb projektje az Örkény Stream létrehozása volt. Az évad során 74 interneten nézhető előadásuk volt, 39-et élőben, 35-öt felvételről játszottak.

Streamelt előadásaikra csaknem 30 ezer jegyet váltottak, ami 45 ezer nézőt jelent. Az évad nézőszáma így annak ellenére is több mint a fele egy hagyományos színházi szezonénak, hogy az időszak négyötödében zárva voltak. Vidéki és külföldi nézőik aránya a streamelt előadásokon 41 százalék volt - írják, hangsúlyozva, hogy a streammel hosszú távú terveik vannak, mindenekelőtt az élő közvetítések terén.

Az ősszel kezdődő évadban pótolják elhalasztott bemutatóikat, és új produkciókat is láthat a közönség. Továbbra is domináns lesz a fiatal alkotók jelenléte.

Október 1-jén mutatják be Bodó Viktor rendezését, a 33 álom munkacímű produkciót a nagyszínpadon. Ezzel párhuzamosan az Örkény Stúdióban Kovács D. Dániel állítja színpadra Esterházy Péter 33 változat Haydn koponyára című drámáját. Mindkét előadás bemutatója a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében lesz.

orkeny_evadzaro_20-21_horvathjudit_net-1071-135832.jpg

Örkény Színház, évadzáró, Mácsai Pál (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

A Winterreise november 26-tól lesz látható Tarnóczi Jakab rendezésében. Schubert dalciklusával Borsi-Balogh Máté lép a nézők elé. Mácsai Pál rendezi Bertolt Brecht A szecsuáni jó ember című példázatát a nagyszínpadon. A bemutatót november 26-án tartják. Ezt követi a nagyszínpadon Szabó Magda klasszikusa, Az ajtó március 25-i premierrel, Gáspár Ildikó rendezésében. Ugyanezen a napon a stúdióban Ingmar Bergman Jelenetek a bábuk életéből című, 1980-ban készült filmjének színpadi adaptációját mutatja be a társulat. Az előadást Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei társulat vezetője rendezi.

Májusban lesz először látható Schwechtje Mihály Szex. Újra. El. című rendezése. Mint rámutatnak, az elmúlt évek kiemelkedő közéleti vitatémája volt az úgynevezett Szexuális Újraelosztás Elmélet. A színdarabban az alkotók megpróbálják elképzelni azt a világot, ahol ez megvalósul.

A nemzet özvegye című produkciót június 16-án mutatják be, a darabot szerzőként és rendezőként is Kelemen Kristóf jegyzi. A jövő évadban a stúdióban látható lesz Takács Nóra Diána önálló zenés estje is.

Az Örkény Színház minden évad végen kiosztja a doktor Varsányiné- és a Pünkösti Andor díjakat. Előbbit a színház munkatársai ítélik oda annak a nem színész kollégának, aki az évadban a legtöbbet tette a színházért. Utóbbit pedig a közönség szavazatai alapján a társulat legkiemelkedőbb alakítást nyújtó színész tagja kapja.

Ebben a rendkívüli évben azonban szakítanak ezzel a hagyománnyal, és a doktor Varsányiné-díjat az Örkény közönségének ajánlják, amiért velük maradtak a járvány folyamán - erről emléktáblát helyeznek el az előcsarnokban.

A Pünkösti-díjat idén - tekintettel a járványidőszak örkényi abszurditására, és arra, hogy nem minden művész vett részt streamelt előadásban, tehát nem lehetett igazságosan szavazni - annak a kollégának adták, akinek szervezetében az oltás után a legtöbb ellenanyag termelődött. A medált Józsa Bettina vehette át.

orkeny_evadzaro_20-21_horvathjudit_net-0954-135833.jpg

Örkény Színház, évadzáró (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

A színház nem szerződtetett új tagot, Epres Attila azonban megválik a társulattól, szabadúszóként folytatja pályáját, régi szerepeit megtartja.

 

Fejléckép: Örkény Színház, évadzáró / Fotó: Horváth Judit, Örkény Színház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Klasszikus

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.