Színház

Kiterjeszteném a „Vándor Karinthy Gyűrű” programot – megérkezett Laár András reakciója Galla Miklósnak

2021.12.10. 14:25
Ajánlom
Laár András előbb felajánlotta a héten átvett Karinthy-gyűrűjét Galla Miklósnak, majd most úgy fogalmazott, kiterjesztené a „programot” Dolák-Saly Róbertre, Szászi Mónira és Pethő Zsoltra is.

A közösségi felületen levelezik egymással nyilvánosan két humorista, Galla Miklós és Laár András, aki idén elnyerte a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó Karinthy-gyűrűt. A L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapítója hirado.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, nem ragaszkodik a gyűrű konkrét fizikai valójához, így lehet, hogy Galla Miklósnál fogja tartani.

Galla Miklós elfogadta a felajánlást, viszont azt kérte, Laár végleg adja neki a gyűrűt, mivel „a gyűrű alapításakor azt fektették le az Alapító Atyák, hogy annak jár a Karinthy-gyűrű, aki a Rádiókabaré műsorában jól teljesít. Én az utóbbi négy évben szorgalmasan, tisztességesen és precízen dolgoztam a Rádiókabaréban. Ja, és folyamatosan. Veled ott – sajnálatomra – nem találkoztam.”

Erre válaszolt most Laár András, aki úgy véli, a díjat a L'art pour l'art Társulat keretein belüli tevékenységéért kaphatta meg.

„…mert minden vicces figurám a Társulat égisze alatt született, és jutott el oda, ahol most tart.”

Ezután azzal az ötlettel állt elő, hogy a „Vándor Karinthy Gyűrű” programot kiterjesztené a L'art pour l'art Társulat többi tagjára, Dolák-Saly Róbertre, Szászi Mónira és Pethő Zsoltra is. „Ez úgy nézne ki, hogy január 1-én megkapnád tőlem a Gyűrűt, de február 1-én nem nekem adnád vissza, hanem a Robinak, aki tovább adná a Móninak március 1-én, aki áprilisban Zsolthoz továbbítaná.

A Gyűrű (Drágaszág) így június elején kerülne vissza Hozzád, és akkor megint egy hónapig a Tiéd lehetne.”

Laár András válasza teljes terjedelmében itt olvasható:

Kedves Miki!

Bevallom, elképesztett válaszod érthetetlenül csökönyös végkifejlete.

Levelednek a meztelenkedés tagadására vonatkozó részét pedig most ugorjuk át...

Maradjunk az érdemek taglalásánál.

Ezt a díjat vélhetőleg azért kaptam, amit a L'art pour l'art Társulat keretein belül műveltem, mert minden vicces figurám a Társulat égisze alatt született, és jutott el oda, ahol most tart.

És ugyanez elmondható a Te humor pályádról is.

Ebben a díjazásban tehát eszmeileg benne foglaltatik a Társulat egésze.

Ebből következően úgy gondolom, hogy kibővíteném a Gyűrű hatókörét a Társulat többi tagjára is!

Elsősorban említeném Dolák-Saly Róbertet, aki a Boborján!!!

De emellett Naftalin Ernő és Leopold "Filmvetítő" Porondmester is.

Mire ment volna Besenyő Pista Bácsi, Boborján nélkül?

Tehát Robinak eszmeileg ugyanúgy járna ez a díj, mint minekünk.

Továbbmegyek: Szászi Móni! Ő találta ki, hogy a meglévő figurákból csináljuk meg a Besenyő Családot!!!

Amely végül is az igazi sikert hozta el a Társulat számára. Mire mentünk volna Te és én a Besenyő Család nélkül?

Aztán Pethő Zsolt, aki átvette Margit szerepét a távozásod után, és egy egészen más, de mégis ugyanolyan érvényes, ugyanolyan sikeres karaktert formált belőle. És a Társulat egykori és mostani férfitagjai közül egyedül Ő tud táncolni....ja és a koreográfus is Ő!!!

Ha igazságosak akarunk lenni, márpedig én szeretnék, akkor Zsolt is méltó lenne a díjra.

Ezért az idáig csak kettőnkre kiterjesztett "Vándor Karinthy Gyűrű" programot kiterjeszteném Dolák-Saly Róbertre, Szászi Mónira, és Pethő Zsoltra is.

Ez úgy nézne ki, hogy január 1-én megkapnád tőlem a Gyűrűt, de február 1-én nem nekem adnád vissza, hanem a Robinak, aki tovább adná a Móninak március 1-én, aki áprilisban Zsolthoz továbbítaná. A Gyűrű (Drágaszág) így június elején kerülne vissza Hozzád, és akkor megint egy hónapig a Tiéd lehetne.

Ebből kitűnik, hogy nem tartom jogosnak azt az igényedet, hogy kizárólag magadnak követeld a Gyűrűt.

A meztelenkedésről pedig, elsősorban a Te érdekedben kérem, ne nyissunk vitát, ne vigyük el ezt az eszmecserét abba a kedvezőtlen irányba.

Hiszen a fentebb leírtak, ettől a körülménytől függetlenül is megállják a helyüket.

Barátsággal:
Laár András

Fejléckép: Laár András (fotó: MTI / Cseke Csilla)

„Szépen add ide a Karinthy-gyűrűmet!” - Galla Miklós válasza Laár Andrásnak

Kapcsolódó

„Szépen add ide a Karinthy-gyűrűmet!” - Galla Miklós válasza Laár Andrásnak

Galla Miklós nyílt levélben tudatta Laár Andrással, elfogadja a humorista felajánlását, hogy megkapja tőle a héten átvett Karinthy-gyűrűt, amit korábban úgy volt, Galla vehet át, ám megvonták tőle a bizalmat.

Galla Miklósnak ajánlja fel a Karinthy-gyűrűt Laár András

Galla Miklósnak ajánlja fel a Karinthy-gyűrűt Laár András

A L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapítója kapta idén a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó Karinthy-gyűrűt. Laár a hirado.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, nem ragaszkodik a gyűrű konkrét fizikai valójához, így lehet, hogy Galla Miklósnál fogja tartani.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Plusz

Koncz Gábor kapja idén a Kossuth-nagydíjat

Orbán Viktor miniszterelnök március 14-én bejegyzést tett közzé a Harcosok Klubja elnevezésű online Facebook-csoportban. Mint azt az Index kiszúrta, a kormányfő egyebek közt elárulta a közösség tagjainak, hogy a mai napon Koncz Gábor színművész veheti át a Kossuth-nagydíjat.
Plusz

A kulturális élet szereplőit ismerték el március 15. alkalmából

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban. A kitüntetéseket március 13-án délután vehették át a kulturális élet szereplői.
Vizuál

Sosem látott filmfelvétel került elő az egykori Nemzeti Színház felrobbantásáról

Pontosan hatvan év telt el azóta, hogy a metró építkezésre hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
Színház

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.
Színház interjú

Boldogan éltek… de mi jön utána? – interjú Cseh Judit író-rendezővel

A mesékben a boldogság örökké tart – a herceg és a királylány összeházasodnak, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A valóságban ez máshogy van. A ’mi jön utána?’-kérdését járja körül a Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány legújabb előadása, amelynek bemutatójára március 13-án kerül sor a Szkéné Színházban. Az előadást rendező és részben író Cseh Judit mesélt a Boldogan éltekről.