Színház

Klasszikus színház Jókaival

2017.10.02. 12:14
Megosztom
Játsszon a Fidelióval, és legyen ott az Újszínház A kőszívű ember fiai című előadásán, amelyben az egykori színészóriás, Major Tamás előtt is tisztelegnek.

A magyar irodalom egyik klasszikusából, A kőszívű ember fiai című regényből készült darab tavaly ősz óta látható az Újszínház színpadán. Seregi Zoltán rendező, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója igyekezett filmszerű élménnyé tenni az előadást. Ennek egyik momentumaként a főszereplő, Baradlay Kázmér végrendelete Major Tamás hangján szólal meg, aki

több mint ötven évvel ezelőtt játszotta a filmben a konzervatív családfőt.
A kőszívű ember fiai

A kőszívű ember fiai (Fotó/Forrás: Újszinház)

„Major Tamás hangbejátszásával egyrészt szerettünk volna tisztelegni a színészóriás, valamint az egykori filmszereplők emléke előtt, emellett erősíteni szerettük volna azt a filmes hatást, amit a nagyszabású vívójelenetek és táncosokkal tarkított báli jelenet tesz teljessé” – mondta el Seregi Zoltán, aki gyermekszereplőként az 1967-es Tüskevár című filmben Tutajos szerepét játszotta.

Nemcsak a darab klasszikus, hanem a színjátszás is, amit a korhű jelmezek és a romantikus kort idéző díszletek is alátámasztanak. Nincsenek újragondolások, belemagyarázások, csupán Jókai százötven évvel ezelőtti, örök érvényű üzenete, és a hagyományos színészi játék.

A történet bemutatásával az Újszínház a fiatalokat is szeretné megszólítani, hiszen Jókai regénye kötelező olvasmány, és a színházi élmény segítségével remélhetőleg a diákok közelebb kerülnek a könyvhöz is.

A kőszívű ember fiai

A kőszívű ember fiai (Fotó/Forrás: Újszinház)

Az előadás során többször feltűnik a színen Tolcsvay Béla, aki az általa megzenésített Jókai-verseket énekli. Baradlayné szerepében Tordai Terit láthatjuk, a fiait Almási Sándor, Szarvas Attila és Jánosi Dávid alakítja. Alfonsine alakját Gregor Bernadett idézi meg, a császárhű Ridegváry Bencét pedig Mihályi Győző játssza.

Amennyiben 2017. október 8-án éjfélig helyesen válaszol alábbi kérdésünkre, lehetősége van partnerével részt venni A kőszívű ember fiai című előadáson az Újszínházban egy tetszőlegesen választott időpontban, 2017. december 31-ig.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház ajánló

Hétköznapi (anti)hősök – kezdődik a dráMA17 Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége ismertette a szeptember 21-én rajtoló dráMA17 Kortárs Színházi Találkozó hivatalos programját, amely kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat hoz el a helyi közönségnek.
Színház hír

Három alkotó, három bemutató – évadot hirdet az egykori Tünet Együttes

Három évvel a Tünet Együttes „hibernálása” után új alkotói kör formálódik Szabó Réka, Szász Zsófia és Valcz Péter együttműködésében. A 2026/27-es évad hívószava a rendszerek változása.
Színház hír

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.