Színház

Klasszikusok színpadra állításával kezdi meg működését az Art-Színtér produkciós iroda

2021.05.20. 09:15
Ajánlom
Az új ügynökséget a pandémia hívta életre, az alapítók – Fekete Mária és Ernhaft Attila – célja pedig a színházi kultúra minél szélesebb körű népszerűsítése, akár olyan településeken is, ahol az embereknek nincs lehetőségük kőszínházi előadásokat nézni.

A produkciós iroda megálmodói többéves kőszínházi és eseményszervezési tapasztalattal rendelkeznek, ezt felhasználva szeretnének professzionális színházi előadásokat létrehozni, melyekkel akár országos turnéra is indulhatnak. A tervezett repertoáron a magyar szerzők (például Molnár Ferenc) mellett külföldi drámaírók darabjai is helyet kapnak, a közeljövőben például Leonard Gershe A pillangók szabadok, vagy a világhírű Eric Assous Mesterhármas és Terrence McNally Ketten egyedül című műveit mutatják be.

A nyitópremier egyben Csiby Gergely első rendezése is, amely június 2-tól látható a Bethlen Téri Színházban,

Hegyi Barbara, Szántó Balázs és Mosolygó Sára főszereplésével, Wunderlich József zenéjével. A pillangók szabadok az anyja fullasztó szeretete elől menekülő Don és a színésznőnek készülő, forgószél természetű Jill találkozásának története.

181954925_156054983123396_6351845358015358891_n-151118.jpg

Jelenet az Art-Színtér A pillangók szabadok című előadásából (Fotó/Forrás: Art-Színtér)

Június 8-án szintén a Bethlen Téri Színház ad otthont az Art-Színtér következő bemutatójának: Vass György Molnár Ferenc klasszikusát, A testőrt állítja színpadra Járó Zsuzsa, Debreczeny Csaba, Kútvölgyi Erzsébet és Dolmány Attila főszereplésével.

Molnár vígjátékában semmi sem úgy történik, ahogyan azt a nézők gondolnák: a Színész és a Színésznő házassága fél év után válságba kerül, a férj pedig egy jó barátjához, a Kritikushoz fordul segítségért.

Elindul a „visszaszerző hadművelet”, egy hirtelen ötlettől vezérelve a Színész testőrnek öltözve próbálja hűtlenségen kapni nejét.

Azonban, ahogyan az egy jó komédiában lenni szokott, az akció máshogy alakul, és kiderül, hogy igaz-e a harmadik felvonás tételmondata, miszerint „az igazság mindig az, amit a nők hazudnak”.

182005022_156057553123139_8907894200347082904_n-145027.jpg

Jelenet az Art-Színtér A testőr című előadásából (Fotó/Forrás: Art-Színtér)

A nyár többi részében sem maradnak a nézők Art-Színtér-produkció nélkül, az előadásokkal az egri Agria Nyári Játékokon és a Művészetek Völgyében találkozhat a közönség, szeptemberben pedig Ullmann Mónika, Makranczi Zalán, Jakab Csaba, Marjai Virág és Ozsgyáni Mihály is színpadra lép majd egy-egy darabban.

A közelgő eseményekről és az aktuális repertoárról az Art-Színtér honlapja ad bővebb tájékoztatást.

Fejléckép: Jelenet az Art-Színtér A testőr című előadásából (forrás: Art-Színtér)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.