Színház

Klasszikusokkal várja az új évadot a Miskolci Nemzeti Színház

2022.08.25. 10:10
Ajánlom
A 199 éves teátrum társulata a sikeres nyári vendégjátékok után szeptemberben visszatér Miskolcra, 14 új produkcióval készülve a 2022-23-as szezonra. Az évadnyitó társulati ülésen bemutatták a színházhoz szerződő új tagokat is.

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója gróf Széchenyi István szavait idézve nyitotta meg a társulati ülést, ahol felidézte a nyár legemlékezetesebb vendégjátékait: a Városmajori Szabadtéri Színpad Tartuffe-jét és a Gyulai Várszínházban vendégszereplő Lear halálát, de gratulált a Szegedi Szabadtéri Játékokon fellépő művészeknek is, valamint Solti Csabának, aki Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át, illetve Harsányi Attilának, aki a Kaszás Attila-díj várományosa.

A tavalyi évadban közel 110 ezer ember váltott jegyet a Miskolci Nemzeti Színház előadására, Béres Attila úgy véli, ez egyben azt is mutatja, hogy a nézők úgy gondolják, miskolcinak lenni és itt színházba járni jó dolog.

Ehhez a gondolathoz kapcsolódott Varga Andrea alpolgármester, aki egy személyes példán keresztül világított rá, mennyire fontos szerepet tölt be a színház a város kulturális életében. „Azt látom, hogy ezek a fiatalok értik, érzik és szeretik a színházat” – mondta a képviselő.

Bodoky_Mark-Simon_Zoltan-Edvi_Henrietta-Rozsa_Krisztian-foto-Eder_Vera-141838.jpg

Bokody Márk, Simon Zoltán, Edvi Henrietta és Rózsa Krisztián a Miskolci Nemzeti Színház évadnyitóján (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

A következő évadban 10 új tag szerződik a Miskolci Baletthez – Massa Mattia, Elena Gil Fernandez, Lorenzo Gallo, Adéla Lisková, Martyna Warzocha, Nagy Richard, Alex Dobre, Sofia Sulpizi, Andrii Ivanov és Havasi Virág Nina –, de az énekkar is bővül: Kacsenyák Gábor, Petró Balázs, Szaniszló Dániel, Urbán Zalán csatlakozik a társulathoz.

A fiatal színészgeneráció is bemutatkozhat a Miskolci Nemzeti Színház színpadán, Fülöp Kristóf, Polák Ferenc, Vatamány Atanáz és Tóth Dominik a Jézus Krisztus Szupersztárban lesznek láthatóak.

A 2022/23-as évadban az öt nagyszínpadi bemutató mellett a Kamaraszínházban öt, a Játékszínben négy új előadásra válthatnak jegyet az érdeklődők. A színművek, táncjátékok és vígjátékok mellett a következő szezont a zenei sokszínűség jellemzi: a zenés játékok és a rockopera mellett operát is láthat a közönség.

A 2022-2023-as évad bemutatói:

Nagyszínház

Tóth Ede után és helyett: Kovács Márton – Mohácsi testvérek: A FALU ROSSZA – népszínmű
rendező: Mohácsi János

Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR – rockopera
rendező: Szabó Máté

Ray Cooney: A MINISZTER FÉLRELÉP – vígjáték
rendező: Keszég László

Jacques Offenbach: HOFFMANN MESÉI – opera
rendező: Rusznyák Gábor

William Shakespeare: VÍZKERESZT, VAGY BÁNOM IS ÉN – vígjáték
rendező: Béres Attila

Kamaraszínház

Rusznyák Gábor: A „K” ÜGY - Zenés túlkapás, avagy egy igazságtalanság anatómiája
rendező: Rusznyák Gábor

Alan Alexander Milne: MICIMACKÓ – mesés-zenés állatkavalkád
rendező: Béres Attila

Bródy Sándor: A DADA – színmű
rendező: Szőcs Artur

Darvas Benedek-Pintér Béla: GYÉVUSKA - zenés játék
rendező: Ascher Tamás

Miskolci Balett: JOBB KÉSŐN, MINT SOHA / VÖRÖS NAPLÓ - Egy kiszolgáltatott nő története – táncelőadás
rendező-koreográfus: Kozma Attila

Játékszín

Thomas Bernhard: A SZÍNHÁZCSINÁLÓ – színmű
rendező: Keszég László

Heinrich von Kleist: AMPHITRYON – vígjáték
rendező: Szabó Máté

Paul Foster: I. ERZSÉBET – színmű
rendező: Szőcs Artur

Miskolci Balett: PLASZTIK BOMBASZTIK – táncelőadás
rendező-koreográfus: Kozma Attila

Fejléckép: Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház évadnyitóján (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

„Ha az ember boldogtalan, nem lesz másik élete, amiben boldog lehet” – Kortárs amerikai sikerdarab ősbemutatójára készül a Budaörsi Latinovits Színház Máté Gábor rendezésében

Máté Gábor a Katona József Színház igazgatója és rendezője második bemutatójára készül Budaörsön. Ezúttal egy kortárs amerikai sikerdarabot, a Pulitzer-díjas Annie Baker John című párkapcsolati drámáját viszi színre a Budaörsi Latinovits Színházban.
Színház hír

10 éve rejtegetik az illegálisan dolgozó magyar szakácsnő kilétét az Átriumban

November 5-én volt pontosan tíz éve, hogy a Kultúrbrigád színpadra állította az Antony Jay és Jonathan Lynn legendás BBC-tévésorozata alapján készült Igenis, miniszterelnök úr! című darabot Znamenák István rendezésében az Átrium színpadán.
Színház hír

Idén is meghirdették a független színházi alkotókat támogató STAFÉTA pályázatot

A projekt célja a Budapesten bemutatni tervezett független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása. A jelentkezési határidő október 30.
Színház interjú

Csöndben zakatoló történetek – beszélgetés Ördög Tamással

Október 5-én lesz a premierje Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című mesterműve színpadi adaptációjának az Örkény Színház Stúdiójában. A darabról a rendezővel, Ördög Tamással beszélgettünk.
Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.