Színház

Költészet, valóság, Édes Anna a Városmajorban

2019.06.19. 22:20
Ajánlom
Az Édes Annát hozza a Miskolci Nemzeti Színház a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjába. A rendező, Rusznyák Gábor és a társulat 2017-ben szintén egy klasszikus magyar regény színpadra állításával nyerte el a Színikritikusok Díján a legjobb előadásnak járó elismerést.

„Anna tizenkilenc éves félénk lány. Faluról került fel Budapestre, most Vizyéknél szolgál cselédként. Rend és tisztaság van lába nyomában, keveset eszik, nem tart szeretőket, alig beszél. Vizyné büszkén mutogatja a szomszédoknak Annát, aki az egyetlen öröme, hiszen gyermekét elvesztette, férje pedig rendszeresen csalja. Anna kilenc hónap tökéletes szolgálat után olyat tesz, amire senki nem számít.

Az Édes Anna Kosztolányi Dezső világszemléletének tükre, művészi és emberi értékrendjének foglalata, emberszeretetének és szolidaritásának egyik legszebb példája” – írja az előadás színlapja. Rusznyák Gábor rendező olyan adaptációt készített Kosztolányi 1926-os, méltán leghíresebb regényéből, amelyben egészen apró, a tragédia szempontjából talán érdektelennek tűnő, ám valójában nagyon is jelentékeny részletekre is ráismerhetnek a könyv leglelkesebb rajongói.

A rendezés ugyanis fókuszba helyezi azt a társadalmi, kulturális és politikai hátteret, amelyet a mű színpadi átiratai csak mellékesen szoktak megjeleníteni, a párbeszédekbe emelni.

Ezt Rusznyák azzal éri el, hogy a színpadra helyezi a szerzőt – Kosztolányit Feczesin Kristóf játssza –, aki kívülállóként lát rá az eseményekre, azokat folyamatosan kommentálja. Az író figurája, valamint az előadás képi megvalósítása megtöri a súlyos, realista történetmesélést, a poézis felé toltja a rögvalót, amely különleges hangulatot kölcsönöz az előadásnak.

edesanna-153720.jpg

Édes Anna, Mészöly Anna és Nádasdy Erika (Fotó/Forrás: Éder Vera / Szabad Tér Színház)

Az Édes Anna persze nemcsak regényként remekmű, hiszen megírása óta mind a mai napig számtalan színházi előadás készült belőle határainkon innen és túl. Fábri Zoltán 1958-as filmje például mára klasszikusnak számít – ebben olyan nagy színészeink szerepeltek, mint Törőcsik Mari, Mezey Mária, Barsy Béla, Gobbi Hilda, Greguss Zoltán vagy Raksányi Gellért. A film korhű díszleteit és jelmezeit idézi meg Khell Zsolt díszlete és Tihanyi Ildikó jelmezei is a miskolci előadásban, ám a realisztikusságba és a hagyományőrzésbe itt is tiszta költőiség vegyül, amely új jelentéssel tölti fel a századeleji hangulatot. Kollár Zsuzsanna Revizorra írt kritikájában arra hívja fel a figyelmet, hogy az előadás díszlete az intimszféra tökéletes hiányát jeleníti meg ugyanúgy, ahogy Édes Anna életéből hiányzott fájóan ugyanez.

A színészek egyéni teljesítménye és összjátéka minőségi. Az Édes Annát játszó színésznő, Mészöly Anna alakítása szép és drámai. Édes Annája alig beszél, csak vinnyog és makog. Értjük és érezzük, miért követi el a gyilkosságot”

– írja Varga Kinga a prae.hu oldalon megjelent kritikájában. Mészöly Anna mellett főbb szerepekben Görög Lászlót (Vízy Kornél), Nádasy Erikát (Vízyné), Szatmári Györgyöt (Moviszter Miklós), Seres Ildikót (Moviszterné) és Varga Zoltánt (Tatár Gábor) láthatjuk.

Édes Anna

június 27. 19:30, Városmajori Szabadtéri Színpad

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Fel kell találni magunkat” – Interjú Bretz Gáborral

Bretz Gábor az Opera állandó művésze, aki az elsők között kapta meg a Kamaraénekesi címet, egy-egy évad során több szerepet is alakít. Legutóbb a – címlapfotót is inspiráló – Don Carlos online premierjén láthattuk. A világhírű basszbaritonnal a pandémia teremtette kihívásokról, az énektanítás rejtelmeiről és arról is beszélgettünk, mit kívánna egy jótündértől.
Vizuál

Nézze meg ingyenesen az európai film legjobbjait a Lux-díj online csatornáján

A Lux Közönségdíj online mozicsatornáján május 16-ig ingyenesen megtekinthető három sokszorosan díjazott európai film: az Oscar- és Európa-díjas Még egy kört mindenkinek, az Oscar-jelölt Kollektíva és a Corpus Christi című alkotás. A közönség szavazatait is várják.
Klasszikus

„Újraéled a karanténba zárt kultúra”- kihirdette a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadát

Fischer Iván rendezte új operaelőadás, Richard Strauss-maraton és nemzetközi sztárok, köztük Danyiil Trifonov vagy Jordi Savall is szerepelnek a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadjában.
Színház

Új bemutatókkal kezdi jubileumi évadát a Vígszínház

Több mint 90 éves hagyományát követve a Vígszínház május 1-jén megkezdte a következő évad bérleteinek értékesítését. Bár egyelőre csak decemberig hirdettek műsort, az elmúlt időszak közönség előtt be nem mutatott előadásai mellett újdonságokat is tartogat a 2021/2022-es szezon.
Színház

Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Május 11-én új tagot választottak a Nemzet Színésze cím birtokosai. A Törőcsik Mari halálával megüresedett helyre Lehoczky Zsuzsát választotta a jelenlegi tizenegy tag.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház hír

Nagyszabású gálaműsorral segíti a THEALTER Fesztivált a Szegedi Nemzeti Színház

Szeged Napja alkalmából május 21-én gálával kedveskedik nézőinek a Szegedi Nemzeti Színház, melynek bevételével a nehéz helyzetbe került THEALTER Fesztivál fennmaradását is támogatja.
Színház hír

Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Május 11-én új tagot választottak a Nemzet Színésze cím birtokosai. A Törőcsik Mari halálával megüresedett helyre Lehoczky Zsuzsát választotta a jelenlegi tizenegy tag.
Színház hír

Rusznyák Gábor kapta a Déryné-díjat

Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés idén is díjazta a város hírnevét öregbítő, legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó személyeket, szervezeteket. A május 11-i ünnepségen átadták a Déryné színházi díjat is, melyet ezúttal Rusznyák Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője vehetett át.
Színház hír

Új bemutatókkal kezdi jubileumi évadát a Vígszínház

Több mint 90 éves hagyományát követve a Vígszínház május 1-jén megkezdte a következő évad bérleteinek értékesítését. Bár egyelőre csak decemberig hirdettek műsort, az elmúlt időszak közönség előtt be nem mutatott előadásai mellett újdonságokat is tartogat a 2021/2022-es szezon.