Színház

Költözik A vágy villamosa

2013.01.08. 11:30
Ajánlom
A tizenhárom éve futó előadást januártól a Pesti Színházban játsszák tovább. Az Eszenyi Enikő főszereplésével játszott produkció új formában lesz látható.

A tavaly bezárt Budapesti Kamaraszínház előadását január 25-én láthatja először a közönség a Pesti Színházban. A vágy villamosát februárban két alkalommal tűzi műsorra a teátrum.

A tizenhárom éve futó, 2012 februárjában 275. előadását ünneplő produkciót a Budapesti Kamaraszínház búcsúelőadásaként 2012. május 7-én játszották utoljára a Tivoliban. Tennessee Williams drámáját Tordy Géza állította színpadra. A Blanche szerepét alakító Eszenyi Enikő mellett Stellaként Nagy Enikő, Stanley szerepében László Zsolt látható, Mitchet pedig Pindroch Csaba formálja meg.

A Vígszínház közleményében felhívják arra is a figyelmet, hogy 100. alkalommal játssza a társulat a Hegedűs a háztetőn című előadást szombaton este. A teátrum 2010 tavaszán mutatta be a produkciót Eszenyi Enikő rendezésében. Jerry Bock, Sheldon Harnick és Joseph Stein világhírű musicaljének főszerepét Reviczky Gábor és Hegedűs D. Géza alakítja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Klasszikus

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Plusz

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.