Színház

Komor utazások múltba és jövőbe

Kritika a Majd, ha az eső eláll és a Míg fekszem kiterítve című előadásokról
2018.08.26. 10:00
Ajánlom
Augusztusban két súlyos és jelentős előadás emelkedett ki a nyári színházi kínálatból. Távoli világokból, Amerikából és Ausztráliából érkeztek a történetek, múltat idéztek és jövőbe pillantottak, de nem maradtak idegenek.

Míg fekszem kiterítve

Egy ház vázlata, fából ácsolt szerkezete áll a szentendrei MűvészetMalom udvarán. Sok mindent elmond, sokkal többet, mint a szöveg, amelyet William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán Vecsei H. Miklós írt. A töredezett, időben, térben szeszélyesen csapongó mondatokat fiatal férfiak mondják föl, többnyire a színpad elején, a jelképes építmény előtt sorban állva.

Régi, amatőr együtteseket, irodalmi színpadokat idéz ez a módszer.

A megszólalóknak nincs egyéniségük, illetve mégis van, már amennyiben ez elkerülhetetlen. Ám az egyéni vonásoknak, tulajdonságoknak nincs jelentőségük. Hogy ki mért mondja épen azt, amit, azt legföljebb az előadást rendező ifj. Vidnyánszky Attila tudja. Annyi világos, hogy anyjukat gyászoló fiúk beszélnek, hasonlóan, mint az Augusztus Oklahomában szereplői, csak egészen másképpen. Realisztikusan ábrázolt, jelenbeli történet nélkül. Belülről, a lelkükből beszélnek, nem elsősorban életük konkrétumairól, külsőségeiről tájékoztatnak. Kicsit sokan is lennének egy anya gyermekeinek. Kórus ők, amely megszólaltatja a közös érzést, élményt. Logika szerint követhetetlen szólamaik az anya elvesztésének, az elanyátlanodásnak különös pillanatát ragadják meg, terítik ki, részletezik több mint másfél órán át.

A legerősebb ötlet, hogy az anya Törőcsik Mari hangján szólal meg.

Aki felvételről azt is felidézi, miként vonták be a produkcióba. És ezzel mintegy át is köti a játékot a jelenbe, az amerikai irodalomból a magát mostantól Sztalker Csoportnak nevező együttes életébe, munkálkodásába, a sokfelől ismerős és talán nem is egészen új, ifjúsági életérzésbe. Újdonság talán csak az, hogy most nem apátlanságról, hanem anyátlanságról szól a panasz. De így is kisközösségi és egyben nemzedéki önvallomás akar lenni, amelyet ebben a formában első alkotásuknak tekintenek.

Mindez fokozatosan világosodik meg, kell is némi türelem a nézőtől, amíg átlátja az előadás tétjét, súlyát, jelentőségét, amíg egyáltalán felismeri, hogy a töredékes szövegek előbb-utóbb össze fognak állni valamivé. Addig Kovács Adrián remek zenéje és rémisztő hanghatások, valamint Berecz István koreográfiája hoz némi enyhületet a sok beszéd rengetegében. Végül mégis csak falak, ajtók kerülnek a vázra, ha nem is igazi, otthonnak tetsző ház, de talán annak ígérete tákolódik össze. Szemérmes, leplezett, ódivatúsága miatt talán kicsit röstellt optimizmus zárja a végül is magával ragadó előadást, amelynek egyik legszebb pillanata, amikor a tapshoz kihoznak egy Törőcsik Marit félreérthetetlenül jelző figurát.

Majd, ha az eső eláll

A Hatszín Teátrumban hasonlóan titokzatos, szövevényes, sejtelmes történetet mutattak be augusztusban Majd, ha az eső eláll címmel, mit sem törődve azzal az ősi babonával, hogy nyáron a strandról érkező nézőnek könnyen befogadható mulatságra van szüksége. Bár az ausztrál Andrew Bovell sikerdarabjának alaptörténete akár egyszerű is lehetne. Elég szokványos drámai kiinduló helyzet, hogy valaki egyszer csak kíváncsi lesz a múltra, a sajátjára, de főképp az elődjeiére. Tudni szeretné, honnan származik. Ezúttal egy apát ér az a meglepetés, hogy a fia látni szeretné. És ez fölidézi benne a rég történteket.

A sokszor csócsált témát a szerző azzal igyekszik eredeti színben feltüntetni, hogy a kissé távolabbi jövőből, 2039-ből indítja, és a közelebbi múltban, a nyolcvanas években folytatja. A múltból csaknem tetszőlegesen előhúzott darabokból állítja össze a mozaikot. Segítség a nézőnek, hogy a legfontosabb szereplőket megduplázva, egy idősebb és egy fiatalabb alakban láthatja. Ez a segítség persze álságos, alapjában inkább a meseszövés bonyolítását, összekuszálását, rejtelmességének fokozását szolgálja, akár csak a véletlennek tulajdonított névazonosságok. Kalandor lelkületű apát keresnek, aki eltűnt egy sziklánál, ahová bizonyára fölmászott - talán csak kalandvágyból, de lehet az is, hogy öngyilkossági szándékkal. Sőt, a néző azt sem zárhatja ki, hogy egyszerűen csak lelépett.

A darabot fordító és az előadást rendező Kulumatué, azaz a Szamosi Donáth, aki a látványért is felelős, és bizonyára belenyúlt a szövegbe is, a Hatszín Teátrumban folytonosan forgó korongra vagy inkább porondra helyezte a játékot, amelyen egy hatalmas kerek asztal is kereng, úgyhogy minden mindig mozgásban van, természetesen a színészeknek sincs megállásuk, ülve is forognak. Két oldat pedig vetített képek futnak, leginkább dzsungelt, esőerdőt mutatva fokozzák az eltévedés, az elveszés érzetét. A jövőbe pillantó sci-fi-érzetet fénylő ruhák segítik elő, gondolom, a színlapon stylistként feltűntetett Bognár Hajnalka elgondolása szerint. A két nőt, akikből kettő van, az azonos ruha is segíti azonosítani.

A színészekre akár tárgyilagos szemléltetés is maradhatna, de mégsem állhatják meg, hogy karaktert is szabjanak a kevés vonással megírt figuráknak. Epres Attila hanyag művészként némi cinizmusból és jóakaratból, kétkedésből és szánalomból összeszőtt humorral idézi a régi dolgokat, Máhr Ági mint idősebb Gabriella rosszkedvűen mereng vissza, Bajor Lili fiatalabb megfelelőjeként kelletlen elutasítással emlékezik.

Simon Zoltán telitalálat a múltból felidézett, valaha eltűnt főszereplőre.

Erő és naivitás éppúgy megvan benne, mint az rejtélyesség, amitől függőben marad a kérdés, vajon öngyilkosság vagy baleset miatt veszett el, netán el sem veszett, csak eltűnt hozzátartozói elől. Pásztor Edina, aki Kútvölgyi Erzsébet helyére lépett a szerepbe, az anya fegyelmezett alkoholizmusa mögött láttatja rideg érzéketlenségét, Sipos Vera fiatalabb változatában pedig ugyancsak jól látható az ellenségesen komor karakter.

Mester Viktória nagyszerű operai hangja pedig végképp kiemeli a történetet a realitások világából. Mindegy, hogy 2039-ben vagy 1989-ben vagyunk-e, 2018-ról már nem is szólva.

A cikkben szereplő képek: Majd, ha az eső eláll - Szkárossy Zsuzsa; Míg fekszem kiterítve - Szentendrei Teátrum

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egyik húzza a másikat – Almási Miklós bejegyzése

Valami titkos versenyfélének tűnhet az a csoporthatás, ahogy a klasszikus zene korszakos alakjai egymás mellett és által jutottak el a csúcsig. Almási Miklós Széchenyi-díjas esztéta, filozófus, esszéíró vendégcikke.
Plusz

Hátborzongatóan szép történet áll Bereményi Géza legnépszerűbb dalszövege mögött

A Kossuth-díjas művészt egy rádióműsorban kérdezték halhatatlanságról és a Nagy utazás című számáról, válaszul azonban az egyik legkedveltebb Cseh Tamás-dal, a Csönded vagyok keletkezésének történetét osztotta meg, amelynek versszakaiban valójában párbeszédet folytat egy elhunyt fiúval.
Plusz

Szabó T. Anna: „Elkötelezem magam az irodalommal. Mindörökké.”

Egy 1988-ból származó naplórészletet osztott meg néhány nappal ezelőtt közösségi oldalán Szabó T. Anna költő.
Plusz

Cate Blanchett Virág Emesétől tanult zongorázni a Tár című filmhez

A színésznő egy fiktív női karmestert alakít a Todd Field által rendezett életrajzi filmben. A figura életre keltéséhez karmesteri és zongoratanulmányokat is folytatott, ez utóbbit Virág Emese segítségével.
Zenés színház

Nézze vissza Mundruczó Kornél müncheni Lohengrin-rendezését!

December 3-án mutatta be a Bajor Állami Opera Wagner Lohengrinjét Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadást a színház saját streamingfelülete és a BR-Klassik is közvetítette, ahol vissza is nézhető a produkció.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Újramesélt Találkozás – Fullajtár Andreával a főszerepben érkezik Nádas darabja az eSzínházra

December 8-ától láthatjuk az eSzínház felületén a Katona új előadását, amely Nádas Péter és Vidovszky László Találkozás című darabjából született. A készítők a film nyelvén mutatják be az ötvenes évek diktatúrájában játszódó történetet, amelyben a zene és a dráma elválaszthatatlan egységet alkot.
Színház ajánló

Bosch világát idézi a Vígszínház új bemutatója – jön a Szeget szeggel Rudolf Péter rendezésében

Shakespeare utolsó, cseppet sem felhőtlen vígjátékát tűzi műsorra a Vígszínház Rudolf Péter rendezésében. A főbb szerepekben Kőszegi Ákos, Stohl András, Seress Zoltán, Balázsovits Edit, Wunderlich József és Márkus Luca lép színpadra.
Színház hír

Színház háború idején – ukrán drámaírók művei az Átrium színpadán

A háború alatt született ukrán színdarabokból rendeznek felolvasószínházi eseményt december 15-én az Átriumban. A projekttel a szervezők szeretnék kifejezni szolidaritásunkat Ukrajnával, az ukrajnai emberekkel és az ukrán színházi alkotókkal.
Színház hír

Újraválasztották Tompa Gábort az Európai Színházi Unió elnöki tisztségében

Az újraválasztott vezető folytatni kívánja a korábban elkezdett munkát: nemzetközi koprodukciók létrehozását, művészeti csereprogramok és workshopok szervezését, az Unió fesztiváljának rendszeressé tételét, valamint az Európai Színházi Unió bővítését.
Színház ajánló

Jótékonysági előadáson látta vendégül a Vörösmarty Színház a beregszászi társulatot

A kárpátaljai művészek a Tóték után ezúttal A helység kalapácsát hozták el Székesfehérvárra december 2-án. Az előadás az Alba Regia Teátrum Alapítvány a Vörösmarty Színházért szervezésében érkezett a Kozák András Stúdióba, az est bevételét a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház művészei számára ajánlották fel.