Színház

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

2025.04.28. 13:20
Ajánlom
A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. A Vígmajális délutáni ingyenes programjai a Ditrói Mór utcában és a Víg Szalonban vetítéssel, játékos gyermekfoglalkozásokkal, dedikálással és koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit. Este a Vígszínházban a Víg129 koncerten a teátrum elmúlt ötven évének zenés előadásaiból csendülnek fel részletek nagyzenekari kísérettel, május 2-án pedig a Víg125 film négy részét vetítik, amely a Vígszínház 1896-tól 2021-ig tartó történetét mutatja be.

A Víg Szalonban már 13 órától várják az érdeklődőket, ahol a Víg Társalgó Podcast részeit vetítik óránkénti bontásban. A kültéri programok 14 órakor vetítéssel és dedikálással kezdődnek, majd

Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója 15 órától ismerteti a következő évad tervezett bemutatóit.

Ezt követően a társulat tagjai többek között olyan népszerű előadásokból adnak elő részleteket, mint a Pinokkió, a Rémségek kicsiny boltja, A Pál utcai fiúk, A padlás vagy A dzsungel könyve. A délután folyamán szelfi-gép és gyereksarok színesíti az eseménysorozatot, valamint kedvezményes jegyvásárlásra is lehetőséget biztosítanak.

Vigmajalis_kredit_Juhasz_Eva-164406.jpeg

Évadismertető a Vígmajálison (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Vígszínház)

Május 1-jén este a Vígszínházban a Víg129, avagy a Popfesztiváltól a Pinokkióig című koncerttel folytatódik az ünnepi programsorozat.

A színház elmúlt ötven évének zenés előadásaiból, Presser Gábor, Szörényi Levente, Másik János, Dés László és Kovács Adrián korszakos vígszínházi műveiből hangzanak el részletek

nagyzenekari kísérettel, Mester Dávid és Kovács Adrián vezényletével. Olyan előadásokból válogatnak dalokat, slágereket, mint a Popfesztivál, a Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Szent István körút 14., a Kőműves Kelemen, A sanda bohóc, A padlás, az Ahogy tesszük, A dzsungel könyve, A Pál utcai fiúk, A nagy Gatsby, a Szerelmek városa és a Pinokkió. A Hegedűs D. Géza rendezésében megvalósuló koncertet színháztörténeti írások, irodalmi részletek színesítik a társulat színművészeinek előadásában.

Május 2-án pedig a Víg125 dokumentum(játék)filmet vetítik a teátrumban. A négyrészes, játékfilmes elemekkel gazdagított dokumentumfilm a Vígszínház 1896-tól 2021-ig tartó 125 éves történetét meséli el.

A kincset érő dokumentumokkal, soha nem látott archív felvételekkel, interjúkkal és előadásrészletekkel illusztrált filmben a kulisszák mögötti történeteket játékfilmes eszközökkel mesélik el az alkotók.

A szereplők és a megszólalók között megtaláljuk a társulat egykori és mai tagjait, a főszereplő pedig maga az épület, vagyis a Vígszínház.

A kültéri programokon a részvétel ingyenes.

A Vígmajális részletes programja itt érhető el. >>>

Fejléckép: Vígmajális 2024-ben (fotó/forrás: Juhász Éva / Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.