A konferencia nemcsak a szűk szakma számára nyitott, A szervezők – Orbán Eszter, Szokolai Brigitta, Blastik Noémi, Cseicsner Otília és Török Tamara – a színház iránt érdeklődő nézőket is várják.
Az előadások azt hivatottak bemutatni, hogy mit csinál egy dramaturg, mi történik, mielőtt a szöveg elhangzik az első olvasópróbán, valamint hogyan változik a mű a próbafolyamat alatt. Mindemellett az előadók összefüggést keresnek a színház műsora és arculata és a dramaturgok munkája között is, így világítva rá erre a sokrétű munkára.
Az előadások nyomán nemcsak egy általános kép rajzolódik ki a dramaturgmunkáról: külön figyelmet kapnak a független társulatokkal és a kőszínházban dolgozó alkotók, emellett a felszólalók kitekintenek a nemzetközi szakma irányába is.
A kétnapos konferencián 19 előadás hangzik a színháztörténet és a gyakorlati dramaturgia területéről, az egyes szekciók eredményeit pedig kerekasztal-beszélgetéseken tárgyalják meg a résztvevők. Az előadók saját tapasztalataikon keresztül foglalkoznak olyan kérdésekkel, mint a határátlépések, a klasszikus dramaturgi szerep változása, de ismertetik a Lábnyommentes Dramaturgia alapvetéseit is.
Programok:
2021. október 15. péntek
10:00 Köszöntő
10:05 – 10:30 Radnóti Zsuzsa (dramaturg): A klasszikus dramaturgi szerep változása
10:30 – 10:50 Szabó-Székely Ármin (Katona József Színház, Örkény Színház, Hodworks): A dramaturg mint határátlépő
10:50 – 11:10 Boros Kinga (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem): Mit csinál a teatrológus?
11:30 – 11:50 Trencsényi Katalin (dramaturg, London): A Lábnyommentes Dramaturgia hét alapvetése
11:50 – 12:10 Török Tamara (ELTE-BTK Olasz Tanszék; Katona József Színház): Az európai dramaturgok szerepe a kortárs drámák színpadra juttatásában
12:10 – 12:30 Kovács Dominik és Kovács Viktor (ELTE-BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola): Alkotói tapasztalatok a Kortárs Dráma Nyílt Fórumának két évadában
12:30 – 13:00 Beszélgetés az elhangzottakról (moderátor: Orbán Eszter)
14:00 – 14:20 Domsa Zsófia (ELTE-BTK Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszéke): Adaptáció-éhség (Knut Hamsun regényének színpadi adaptációi)
14:20 – 14:40 Reuss Gabriella (PPKE-BTK, Angol-Amerikai Intézet): Dramaturgiai munka (nyomai) egy 1834-es londoni súgópéldányban
14:40 – 15:00 Pikli Natália (ELTE-BTK, Anglisztika Tanszék): Shakespeare, a dramaturg és az előadásszöveg mint közös alkotómunka
15:15 – 15:35 Szabó Attila (PIM-OSZMI, Károli Gáspár Református Egyetem): Monológ vagy dialóg
15:35 – 15:55 Sirató Ildikó (Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Táncművészeti Egyetem): Dráma, színház és dramaturgia. Művészet és tudomány / elmélet és gyakorlat.
15:55 – 16:30 Beszélgetés az elhangzottakról (moderátor: Rácz Attila)
2021. október 16. szombat
10:00 – 10:20 Sediánszky Nóra (Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza; PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola): A dramaturg autonómiája
10:20 – 10:40 Cseicsner Otília (ELTE-BTK, Angol reneszánsz és barokk doktori program): A rádiódramaturg szerkesztői szabadsága
10:40 – 11:00 Orbán Eszter (szabadúszó dramaturg; Magyar Állami Operaház): Az Opera-dramaturgia rövid története – és amit tanultam belőle
11:20 – 11:40 Rácz Attila (SZFE Doktori Iskola): A közös dramatizálás módszere a Hólyagcirkusz Társulatban
11:40 – 12:00 Bíró Bence (szabadúszó, a FreeSZFE doktorandusza): „Az a baj, hogy rossz az a regény” - A Káli holtak adaptációs munkája
12:00 – 12:30 Beszélgetés az elhangzottakról
13:30 – 13:50 Róbert Júlia (FreeSZFE, MU Színház): Mit csinál a dramaturg, ha a néző közbeszól?
13:50 – 14:10 Végh Ildikó (Katona József Színház): Színházi munka civilekkel
14:10 – 14:30 Kiss Csaba (rendező; Weöres Sándor Színház, Szombathely): Csehov-dramaturgia: a hangsúlytól a szövegalkotásig
14:30 – 15:00 Beszélgetés az elhangzottakról (moderátor: Cseicsner Otília)
15:15 – 16:45 Kerekasztal-beszélgetés (a beszélgetést vezeti: Szemere Katalin)
16:45 A konferencia zárása
A Radnai Annamária Emlékkonferenciát október 15-én és 16-án tartják a Katona József Színház előterében, a K:antinban. További információ a színház honlapján érhető el.
Fejléckép: Radnai Annamária (fotó: Horváth Judit / Katona József Színház)