Színház

Kórházba került Jordán Tamás

2024.05.17. 10:40
Ajánlom
A színművész elmondása szerint egy kisebb beavatkozás miatt szorult kórházi kezelésre, ám várhatóan már vasárnap hazaengedik, rövidesen pedig ismét színpadra állhat.

A Blikk magazin a legutóbbi Nemzet Színésze-választáskor figyelt fel rá, hogy Jordán Tamás nem jelent meg a Nemzeti Színház épületénél. A lapnak most sikerült elérnie a nyolcvanegy éves színművészt, aki elárulta, hogy egy kisebb beavatkozás miatt kórházba került, ám a részletekről nem kívánt beszélni.

Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható, és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok

– fogalmazott a Nemzet Színésze.

A Blikk kitér arra is, Jordán Tamásnak emiatt le kellett mondania április 29-i, miskolci A széllel szembe című előadóestjét is.

Jordán Tamás jelenleg a Rózsavölgyi Szalon több produkciójában is szerepel, látható Az utolsó óra, a romance.com, a Kései találkozás és A két pápa című előadásban is. Emellett szintén a szalonban fut Bálint Andrással közös estje, a Bálint + Jordán = 160 is, amelynek egyik előadásán tavaly januárban meglepetést szerveztek a 80. születésnapját ünneplő Jordánnak. Karácsony Gergely főpolgármester egyúttal mindkét színművészt kinevezte a 150 éves Budapest nagykövetének. 

Bálint András és Jordán Tamás a 150 éves Budapest kulturális nagykövetei lettek

Kapcsolódó

Bálint András és Jordán Tamás a 150 éves Budapest kulturális nagykövetei lettek

Karácsony Gergely főpolgármester az érintettek tudta nélkül jelent meg a két művész közös bemutatóján a Rózsavölgyi Szalonban, és mindkettőjüket kinevezte a Budapest létrejöttének 150. esztendejét ünneplő eseménysorozat kulturális nagykövetévé.

Fejléckép: Jordán Tamás (Fotó/Forrás: Pinceszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.