Színház

Korijolánusz Párizsba ment

2012.05.15. 12:58
Ajánlom
Franciaország egyik legjelentősebb színházában, a nanterre-i Théâtre des Amandiers-ban háromszor láthatta a közönség a Korijolánusz című előadást Polgár Csaba rendezésben, melyhez az eredetileg díszletként használt MU Színház belső terét építették újra.

A Párizs egyik nyugati elővárosában található, Patrice Chéreau rendezéseiről híressé vált Théatre des Amandiers a szakma és a közönség által elismert népszínház, amely elsősorban politikai töltetű klasszikus darabokat mutat be. Szervezőik másfél évvel ezelőtt a budapesti Trafóban a független magyarországi előadásokból külföldi szakembereknek, menedzsereknek, színház- és fesztiváligazgatóknak rendezett dunaPart - Kortárs Előadó-művészeti Platformon látták a Korijolánuszt és azonnal meghívták Párizsba. Az előadás korábban már Sepsiszentgyörgyben, Münchenben és Vilniusban is vendégszerepelt. "A 2007-ben alakult független társulat tagjai Ascher Tamás és Novák Eszter zenés osztályába jártak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Pintér Béla társulatához hasonlóan a HOPPart olyan színházat képvisel, amelyben a zene központi szerepet játszik. A  Shakespeare Coriolanus című darabja alapján Polgár Csaba rendezésében színre vitt Korijolánusz a demokrácia alapkérdéseire keresi a választ" - olvasható az előadás beharangozójában. A Coriolanus ma is aktuális társadalmi problémáit az előadás megtartotta, a szövegen azonban Gáspár Ildikó és Bánki Gergely jelentősen változtatott, kihúztak belőle, modernizálták és könnyedebbé tették, Shakespeare szereplőit alapvetően a mai köznyelven beszéltetik. Az előadás tavaly a legjobb független színházi előadás kategóriában elnyerte a színikritikusok díját. A rendező, aki az Örkény Színháznak is társulati tagja, Párizsban elmondta: az előadás alaptörténetét mindenhol értik az emberek, miután a "politikai mechanizmus és a kielégíthetetlen hatalomvágy kérdése ma sajnos mindenhol aktuális".

189F9AB7-1531-4248-B563-A8C09518B728

Korijolánusz - (HOPPart - fotó: SzoFi)

Mint kifejtette, a magyar aktuálpolitikai helyzetről mostanában olyan sokat van szó külföldön, hogy a produkció magyar vonatkozásait is "nagyon értik" a nézők. Polgár Csaba kitért arra, hogy amikor az előadást 2010-ben bemutatták, az aktuálpolitikai hangsúlyok még nem voltak olyan erősek, akkoriban a nézők többet nevettek, mint most. Az elmúlt két évben azonban a rendező szerint "az előadás alá pakolt a politika", a valóságban is megtörténtek a darabban elhangzó dolgok, ezért máshogy érzi az egészet a közönség. "Ez egyben rossz érzés is, mert nem akartuk feltétlenül, hogy így alakuljon" - tette hozzá Polgár Csaba. Az alapítása óta eltelt öt évben a HOPPart teljesen átalakult és folyamatosan működő társulattá vált. Az Ascher-Novák-osztályból már csak négyen állandó tagok, a többiek vendégként lépnek fel az előadásokban - mondta Herczeg Tamás, az egyik alapító, aki játszik is a Korijolánuszban. Elmondása szerint eredetileg azért jött létre a csapat, mert a végzős osztályba járók egy jelentős részének 2007-ben nem volt munkája, azóta viszont mindenki kapott szerződést.

A73A035A-2267-457E-B355-BAB89BF2885F

Korijolánusz - (HOPPart - fotó: SzoFi)

Néhányan viszont utána is fontosnak tartották, hogy a HOPPart megmaradjon, amely fokozatosan nyílt meg más színészek előtt, akik aztán hatottak az alapítókra is. "Talán már nem is lennénk társulat, ha megmaradtunk volna az osztály keretein belül. Nyitott közösség lettünk, ahol mindenkit, aki szeretne velünk dolgozni és aki iránt mi is érdeklődünk, szívesen látunk" - hangsúlyozta Herczeg. A gazdasági helyzet miatt pedig a más társulatokkal való együttműködés mára bevált gyakorlat lett. "Több lábra kell helyezni a produkciókat" - tette hozzá. Az előadás eredetileg a budapesti MU Színház termére készült, amelynek oldalfalát díszletként használja a társulat. A nanterre-i színház azonban Izsák Lili tervei alapján legyártotta a MU Színház belső terét, és díszletként beépítette a mintegy ezer férőhelyes nagytermének a színpadára. A színház a vendégjátékot követően a társulatnak ajándékozta a díszletet.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

10+1 kihagyhatatlan program a Múzeumok Éjszakáján

Tárlatvezetések, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítések, táncelőadások, kézműves foglalkozások és még táncház is vár minket a 2022-es Múzeumok Éjszakáján. Összegyűjtöttünk 10+1 helyszínt, amelyet semmiképp sem érdemes kihagyni június 25-én. 
Vizuál

Bereményi Géza belemegy a játékba

Élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett a Bereményi kalapja, amelyet elsősorban az irónia hat át, mintsem a túlzott komolyság és drámaiság. Mindazonáltal szép, őszinte pillanatoknak is szemtanúi lehetünk a napjaink egyik legnagyobb alkotójáról szóló filmben.
Klasszikus

Schiff András kapta az idei Bach-medált

A Lipcse városa által 2003-ban alapított díjat Johann Sebastian Bach műveinek kimagasló interpretációjáért ítélték oda Schiff Andrásnak. Korábban többek között Gustav Leonhardt, Sir John Eliot Gardiner, Ton Koopman, Nikolaus Harnoncourt vagy Robert Levin munkásságát ismerték el a díjjal.
Színház

Balázsovits Lajost választották a Nemzet Színészévé

Haumann Péter halála után a Nemzet Színészei június 22-én új tagot választottak maguk közé. A Nemzeti Színházban tartott közel 40 perces tanácskozás végére megszületett a döntés: Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas magyar színművész csatlakozik a 11 művész mellé.
Klasszikus

Baráth Emőke ad barokk koncertet a Müpában

Az évad művésze cím idei birtokosa, a nemzetközi hírű szoprán, Baráth Emőke a historikus zene egyik legkiemelkedőbb formációjával, a Fabio Biondi vezette Europa Galante zenekarral ad koncertet június 28-án.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Újraértelmezett Shakespeare-drámák a nyári fesztiválokon

A Magyar Mozgókép Fesztivál „Legjobb tévésorozat” kategóriájának győztese, a drámaíró műveit feldolgozó Shakespeare/37 meghívást kapott három fesztivál programjába is, így a rövid epizódok láthatóak lesznek a Kolorádó Fesztiválon, a Bánkitó Fesztiválon és az Ördögkatlan Fesztiválon is.
Színház galéria

Így néz ki most a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház – GALÉRIA

2020 szeptemberében megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása, és a színház valamennyi belső terét érinti. Ilyen nagymértékű átalakításra az elmúlt 30 évben nem volt példa a teátrumban, amely a tervek szerint 2023-ban nyitja meg kapuit a nézők előtt.
Színház hír

A Proton Színház alapító előadása is látható lesz idén nyáron

Mundruczó Kornél Frankenstein-terv rendezése mellett a Winterreise előadással is találkozhat a hazai közönség.
Színház interjú

Bebújósdi – Beszélgetés Felvidéki Judittal

Huszonkilenc év alatt harmincöt tévéfilmet, tévéjátékot, portréfilmet és dokumentumfilmet készített, de forgatott irodalmi műsorokat és sorozatokat is a Magyar Televíziónak. Rendezett színházban, majd hosszú csend következett. Felvidéki Judit, Balázs Béla-díjas filmrendező tizenhat év után újra színházban rendez, ami jó alkalom volt a beszélgetésre, és egy kis múltidézésre is.
Színház ajánló

Apor Vilmosról készített darabot Dér András

Nagyszabású történelmi ősbemutató látható a Gyulai Várszínházban július 1-jén és 2-án. A két háború közötti legendás hírű gyulai apátplébános, majd győri püspökként vértanúhalált halt Apor Vilmos életéről szóló darabot Mindenkinek mindene címmel Dér András írta a Gyulai Várszínház felkérésére, és ő is rendezi.