Színház

Körszerű búcsú

2008.05.22. 00:00
Ajánlom
Az évad vége általában is számvetésre késztet.

(Pécsett hagyományosan ilyenkor gyűlnek össze a szakma jelesei, hogy az országos színházi találkozó határozottan szubjektív válogatása mentén értékeljék a helyzetet.) Ám manapság mintha a szokásosnál is ádázabb harc dúlna az érték fogalma körül. (S nem csak a színházi törvény előkészítésével terhelt hazánkban, hanem például Franciaországban is, ahol e sorokat írjuk, s ahol a napokban országos megmozdulást hirdettek a kultúra megmentéséért.) Megőrizni vagy teremteni? (A papírízű szembeállítás értelmetlen, nincsenek vegytiszta képletek. Mégis:) Erőteljesen tapasztaljuk, hogy a biztonságra vágyó emberek és rendszerek a művészet területén is mennyire kapaszkodnak az ismert és/vagy tervezhető keretekbe, fetisizálják az intézményt, s bizalmatlanok a másfajta modellek, végső soron a szabad alkotóval szemben.


Schilling Árpád

Márpedig – s ezt kellene, hogy arcunkba üvöltse a Reneszánsz év, a 68-as évforduló, s a Nyugat-centenárium is – kevés aktuálisabb téma van 2008-ban Európában annál, hogy miként találja meg az ember a személyes szabadságát a rá kiszabott keretek között, mi az, amit kényszerűségből elveszít, s mi az, amit önkéntesen elenged, miközben a korábbi illúziók mögött felismeri végre a valóságot.

Ezért is döntöttünk (egy hatéves korszak lezárásával, a következő évadtól) a Krétakör újrarajzolása mellett: bátorságpróbaként, modellkísérletként, új nézőpontok felajánlásaként.

Hiszen akiket arra szoktattak, hogy a színház illúzió, tehát valami, ami rajtunk kívül, tőlünk távol áll, nehezen érthetik meg, mi az élő művészet. Az élő nem véges, hanem folytonosan változó, ebből adódóan kiszámíthatatlan, titkokkal teli, ezért szereti, aki szereti. Ha a színház tükör, melyben az értelem tollászkodik, akkor elsősorban azzal kell szembesítenie, amitől a legjobban félünk: az emberi természettel, mely sokra hivatott ugyan, de kevéssel is beéri. Hát legyen mintánk a világ folytonossága, melyben nincs vég, csak átalakulás és megújulás. Nem az örök az érték, hanem a pillanat.


Gáspár Máté

A görög elnevezésben (theatron) őrzött értelem (a hely, ahonnan nézünk) fejezi ki legjobban a műfaj hordozta különleges esélyt: ha jól választunk nézőpontot és figyelünk, a színházban akár a ritkán előtűnő ÉN-t is megpillanthatjuk.

Részünkről tehát a körmenet; s minden tiszteletünk a kíváncsi és öntudatos nézőé, aki szakmánk állandóan megőrzendő-megteremtendő legfőbb értéke.

Schilling Árpád - művészeti vezető
Gáspár Máté - ügyvezető

Krétakör

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Jazz/World

„Mecky, drága, jó utat!” – Pályatársai búcsúznak Kóbor Jánostól

December 6-án elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János, akit egy hónapja szállították kórházba koronavírus-fertőzéssel. Menedzsere később megerősítette: covid okozta szövődmények vezettek a zenész halálához. Kóbor Jánost pályatársai és számos közéleti személy gyászolja.
Színház

Így adott interjút Blaha Lujza

A Bohémvilág 1919. december 27-i számában érdekes szöveggel találkozhattak a korabeli olvasók: maga Blaha Lujza kért helyreigazítást egy állítólagos nyilatkozata kapcsán.
Vizuál

Restaurálták a Barcsay-mozaikokat

Az alkotás eredetileg az 1974-ben megnyitott Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda emeleti várakozó terének két szemközti falát díszítette, megújult formájában a Csillaghegyi Strandfürdő éke lett.
Zenés színház

„Az éneklés felemeli a lelket” – 70 éves Pitti Katalin

A legendás énekesnőt születésnapja alkalmából egy csokorra való felvételével köszöntjük, melyek között emblematikus szerepei és ritkaságok egyaránt meghallgathatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház videó

Koltai Róbert megható karácsonyi kisfilmben mutatja meg, mi a szeretet

A karácsony hangulatát idézi meg az az osztrák Magenta Telekom mobilszolgáltató Youtube-csatornájára felkerült reklám, melynek főszerepében Koltai Róbert az országot átutazva elindul, hogy meglepje unokáját.
Színház hír

Idén is négy színművészt jutalmaznak Aase-díjjal

Sallai Virág, a Kolibri Színház, Unger Pálma, a Pécsi Nemzeti Színház, Gelányi Imre, a Látókép Ensemble és Tóth Károly, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színművésze kapja idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjat.
Színház magazin

Így adott interjút Blaha Lujza

A Bohémvilág 1919. december 27-i számában érdekes szöveggel találkozhattak a korabeli olvasók: maga Blaha Lujza kért helyreigazítást egy állítólagos nyilatkozata kapcsán.
Színház portré

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Színház hír

Wunderlich Józsefet két hétre felfüggesztette a Vígszínház

Ahogyan beszámoltunk róla, Wunderlich József a múlt héten többször is nyilvános Facebook-posztban kritizálta a Vígszínház vezetőségét, bírálta a Covid-ellenes intézkedéseket, illetve egy kolléganőjével szembeni bánásmódot. A színház belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött.