Színház

Kortárs költők dedikáltak verset a Radnóti színészeinek a színház évados magazinjában

2022.03.22. 14:05
Ajánlom
Idén is összeállította az évad legfontosabb történéseit tartalmazó magazinját a Radnóti Színház, amely egy kizárólag online publikált, interaktív kiadványban érhető el.

Ötödik éve jelenik meg a Radnóti Színház a színházbajárók és a jövendő közönsége számára is hasznos magazinja, amely a Nagymező utcai teátrum művészeihez, bemutatóihoz és repertoáron szereplő előadásaihoz viszi közelebb az olvasókat.

„Korábban a komfortzóna elhagyásáról írtam, mára már komfortzóna sincs, amiből kiléphetnénk.

Kezdjük megszokni a folyamatos készenléti állapotot. Megtanultuk tervezni a tervezhetetlent” – írja bevezetőjében Kováts Adél, a Radnóti igazgatója.

6e36fbea-1b40-466f-8dfc-8a1d6d123db21-135534.jpg

Kováts Adél a Radnóti Magazinban (Fotó/Forrás: Radnóti Színház)

A kizárólag online formában elérhető magazin vizuális koncepciója és kivitelezése Tóth Andrej munkáját dicséri, a színészportrék újragondolásán is felismerhető egyedi kézjegye.

A kiadvány kultúrtörténeti ritkaság is egyben: tizenhat kortárs költő dedikált verset a társulat tizenhat színészének.

„A társulat tagjai szívüknek kedves költőket kértek fel, hogy írjanak nekik verset, így a magazinban tizenhat első közlésű vers olvasható tizenhat szerzőtől tizenhat színésznek. Meg vagyunk (tizen)hatva” – írta erről Kováts Adél. A kiadványban olvasható Grecsó Krisztián Csomós Marinak dedikált verse, Nádasdy Ádám költeménye Bálint Andrásnak, Erdős Virág Martinovics Dorinának, Spiró György Schneider Zoltánnak, Kemény István Porogi Ádámnak, László Noémi Kováts Adélnak, Bognár Péter Baki Dánielnek, Kali Ágnes Mészáros Blankának, Simon Márton Rusznák Andrásnak, Kemény Zsófi Sodró Elizának, Szabó T. Anna Lovas Rozinak, Závada Péter Pál Andrásnak, Szálinger Balázs Gazsó Györgynek, Tóth Krisztina Martin Mártának, Borda Réka Nagy Márknak, Háy János pedig László Zsoltnak szentelt egy-egy költeményt.

MAGAZIN_2022_0311-6-145241.jpg

Részlet a Radnóti Magazinból (Fotó/Forrás: Radnóti Színház)

Interjút olvashatunk Bálint Andrással legújabb önálló estje, a Szerb Antal Száz verse kapcsán, illetve a Porogi Dorka rendezővel az Antigonéról. Kelemen Kristóf rendező és Schnábel Zita látványtervező beszélgetése felidézi az évad első premierje, a Vad nyomozók látványkoncepciójának kialakulását és közös munkájuk kulisszatitkait, Totth Benedek fordító és író és Hárs Anna dramaturg pedig az Egy csepp méz című előadás szövegkönyve apropóján beszélgettek.

„Amit akarsz, arra kell menni” – Interjú Cserhalmi Györggyel

Kapcsolódó

„Amit akarsz, arra kell menni” – Interjú Cserhalmi Györggyel

Rég játszott. A Radnóti Színház Antigoné-előadásában, a vak jósként tért volna vissza, de visszaadta a szerepet. Az új évszázadban vendégnek érzi magát. Az emlékeit egy naplóban jegyzi fel a lányának. Színházról, hiányról, kiállásokról beszélgettünk Cserhalmi Györggyel.

Találkozik a zeneszerző és a látványtervező munkája egy produkcióban?

– ezt megtudjuk a Don Carlos kapcsán született beszélgetésből a díszletet jegyző Devich Botonddal és az előadás egyik zeneszerzőjével, Dargay Marcell-lel. A májusban bemutatandó 451 Fahrenheit kapcsán Sándor Júlia dramaturg és Nagy Péter István rendező beszélget.

Találunk ismertetőt az egyedi produkciókról, Pilinszky 100. születésnapjára készült előadásról Szilágyi Bálint rendezésében, valamit az Ikrek hava bemutatóról, amit Szenteczki Zita a felsős évfolyamok és gimnazisták számára rendezett.

MAGAZIN_2022_0311-44-145445.jpg

Részlet a Radnóti Magazinból (Fotó/Forrás: Radnóti Színház)

A kiadvány beszámol a Radnóti Színház programjairól, a Radnóti Ifjúsági Műhely munkájáról, a kortárs magyar drámaírás pezsdítése, ösztönzése céljából életre hívott írórezidencia-programról és a független társulatoknak is teret adó Tesla Laborról.

Az idei magazinban a kortárs képzőművészet is helyet kapott. Az évad minden bemutatójához egy-egy ismert, kortárs képzőművész készített plakátot: Hecker Péter, Valló Berta, Szűcs Attila, Tóth Andrej, Milorad Krstic, Vojnich Erzsébet és Horváth Lóczi Judit.

Az online kiadvány itt érhető el.

Fejléckép: A Radnóti művészei a 451 Fahrenheit olvasópróbája után (fotó: Dömölky Dániel / Radnóti Miklós Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.