Színház

Kortárs közel-keleti művészet, Libanon, Mroué

2010.11.04. 16:53
Ajánlom
Mestyán Ádám írása az Egy eltűnt hivatalnok nyomában című Trafó-beli előadás kapcsán.

A kortárs közel-keleti művészet nem geográfiai fogalom. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy létezik-e ilyesmi. De az analitikus megközelítéshez kapóra jön.

Az általában a "kortárs közel-keleti művészethez" tartozó művek nagy globális központjai New York, London, Bejrút, Isztambul, Kairó, míg kisebb mértékben Párizs, Berlin, Damaszkusz, Tel Aviv vagy éppen Tunisz. A kortárs közel-keleti művészetet az sem jellemzi feltétlenül, hogy közel-keleti származású művészek (törökök, arabok, zsidók, perzsák, kurdok, örmények) produkálják (akad neo-orientalista művészet, pl. Vanessa Hodgkinson), s azt sem jelenti, hogy minden közel-keleti származású művész munkáját automatikusan oda kellene sorolnunk (pl. a magyar El-Hassan Róza).

Hogy akkor mi egész pontosan a kortárs közel-keleti művészet jellemzője, azt nagyon nehéz megállapítani. Talán megragadható két pont, melyek esetleg segítségünkre lehetnek. Az első szerint a közel-keleti művészet reflektál vagy a saját, területi hagyományára (azt használva, kifordítva vagy éppen megtagadva), vagy pedig a kortárs közel-keleti valóságra. A második szerint különösen a művészek egy szűkebb csoportja politikai művészetet űz, vagy legalábbis a kortárs közel-keleti politikai helyzet a művekben valamilyen módon megjelenik.

Az utóbbi húsz évben robbanásszerűen törtek be olyan alkotók a globális kortárs művészeti piacra, akik valamiképpen (származásuknál, tematikájuknál fogva?) a "kortárs közel-keleti művészethez" tartoznak. A 2001 utáni felfokozott politikai helyzet, a világ kíváncsisága, a nyugatinak tekintett "kortárs-ság" támogatása különösen felpörgette az alkotók értékét. Az isztambuli biennálék, a bejrúti vagy kairói fesztiválok nem csak lokális események, hanem komoly nemzetközi üzletté is váltak. Megjelentek galeristák és gyűjtők, nagy állami múzeumok és privát befektetők. E piaci szegmens még komoly jövő előtt áll. Egyben segít újragondolni a globalizációt és magát a kortárs művészetet mint struktúrálható hatalmi viszonyrendszert.

E sok központú, sok szállal, eltérő hagyományokkal rendelkező képlékeny pluralitásnak egyik kitüntetett szereplője a kortárs libanoni - bejrúti - művészet. Számos oka van annak, hogy miképpen lehetséges, hogy e relatíve kicsiny ország művészeti termelése számos nagyobb arab országét jóval meghaladja. Az egyik talán, hogy Libanon történelmileg mindig is élenjáró volt a nyugati találmányok meghonosításában (pl. az első működő arab színház, 1849), hosszú évszázados festészeti hagyományai vannak (örmények és keresztény arabok), a 19. század folyamán elfranciásodott, majd az utóbbi évtizedekben az angolszász hatás domináns, és az sem megvetendő, hogy az 1970-es évekig Bejrút az egyik leggazdagabb arab kikötőváros volt.

Libanon számos vallási és etnikai felekezete (maronita keresztények, drúzok, muszlim szunnita palesztinok, muszlim szunnita libanoniak, muszlim síita libanoniak, ortodox keresztények stb.) potenciális konfliktusforrás. Amíg az Oszmán Birodalom részeként Nagy Szíria tartomány egyik magját alkotta, a különböző adminisztrációk nem érintkeztek, amint azonban az európai nagyhatalmak, elsősorban Franciaország a libanoni keresztények protektoraként lépett fel, s később Bejrút önálló oszmán tartományi fővárossá vált, az érdekrendszerek egyre nehezebben váltak kezelhetővé a 19. század második felétől. Noha számos kisebb-nagyobb konfliktus tört ki (különösen a francia koloniális rendszerről való leválással, az arab államok, majd Izrael megalakulásával), az igazi nagy polgárháború 1975-ben kezdődött és hivatalosan 1990-ig tartott, de hatásai máig érződnek. A rendkívül bonyolult palesztin-izraeli-libanoni-szír négyzet puskaporral tölti meg - a szó szoros értelmében - a levegőt.

Ebben a helyzetben alkot a libanoni művészek egy igen jelentős csoportja. Sokan közülük vagy kétlakiak, vagy egyáltalán nem élnek Libanonban. Különös jellemző, hogy akik viszont ott élnek, azok sokszor egyszerre történészek és művészek, náluk valamiképpen a megélt mindennapok valósága és annak esztétikai megformálása egybetartozik. Mások, például a New Yorkban élő Walid Raad a történelem különböző formáit (pl. a gyűjtemény) használják fel, hogy "hamis" dokumentációval egyszerre hívják fel a figyelmet a gyűjtemény kollektív hatásaira és magára a libanoni valóságra.

A számos eltérő színvonalú és a libanoni művészeten belül is eltérő hagyományokhoz tartozó művész közül az utóbbi időben a színész-performer-videoművész Rabih Mroué (1968) jutott jelentős hírnévhez. Mroué az 1990-es évek elejétől alkot, de néhány éve került igazán fókuszba, talán mert szerepelt egy kevésbé sikeres szentimentális filmben Catherine Deneuve-vel (Je veux voir, 2008), de persze már a 2000-es években elismert performernek számított. A 2009-es Isztambuli Biennálé megnyitó performensze is az övé volt, ami egy zseniális kalandozás képek, politika és humor között, miközben a libanoni háború súlya óhatatlanul megüli a levegőt (The Inhabitants of Images). Noha a művész sokat utazik, érdemes megjegyezni, hogy egyike azon keveseknek, akik máig Bejrútban élnek és alkotnak.

Mroué egyik kitüntetett terepe a színház és a politika (vagy inkább az átpolitizált valóság) közötti átmenet. Ő maga is készít "archívumokat," melyek egyszerre hamisítanak és egyszerre dokumentálnak. Az igazi valóságdarabokat alakítja át egy saját elbeszéléssé, egyszerre teátrális és politikai gesztussal. Sokszor ölti fel egy fiktív oknyomozó alakját, hogy valami saját igazságra találjon. Az "igazság" keresése azonban sokszor éppen arra mutat rá, hogy a libanoni romokon ülve milyen üresen is cseng ez a szó.

A művész a Trafó-beli Looking for a Missing Employee című előadásával az Inhabitants performenszet variálja tovább. A libanoni polgárháborúban eltűntek utáni nyomozás szintén egy esztétikaivá formált történelmi-történészi módszernek álcázza magát, miközben paradox módon rámutat a média szerepére is a valóság elvesztésében. Mroué okos és érzékeny alkotó, a kortárs globális művészeti piac egyik legérdekesebb szereplője jelen pillanatban.

2010. november 5., 6. 20:00 - Trafó - Kortárs Művészetek Háza

Rabih Mroué: Looking for a Missing Employee (Egy eltűnt hivatalnok nyomában)

Ea.: Rabih Mroué, Ghassan Halawani

Angol fordítás: Ziad Nawfal

Látvány: Samar Makaron, Talal Chatila

Videó: Mohamed Soueid, Pamela Ghoneimeh

Rend.: Rabih Mroué

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Klasszikus

Hogyan hangzik Jerikó lerombolása a zene nyelvén? Händel a Zeneakadémián

Händel a barokk kor monumentális komponistája, zenéjének fensége máig megőrizte fényét. A Joshua viszont még hozzá képest is grandiózus.
Zenés színház

Egy piszok erős nő az arab világban – A víg özvegy Dubajban

Állva tapsolta a közönség az Operettszínház A víg özvegy című előadását Dubajban, ahol három alkalommal látható Szabó Máté rendezése ezekben a napokban. Az alkotókat még az első előadás előtt sikerült utolérnünk.
Tánc

Így néznek ki a fizetések nemek szerint a balettban

A női vezetők hiánya a balettben régi vita tárgyát képezi. Azonban most elindult egy oldal, a Dance Data Project, ami új kérdéseket vet fel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A társulat kérdéseiről – a közös ügyektől a közügyekig

A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozatának vendégei februárban a társulatról beszélgettek. A meghívottak, Kováts Adél, Göttinger Pál és Molnár Áron tapasztalatainak, nézőpontjainak megismeréséből és helyenkénti ütköztetéséből izgalmas kép rajzolódott ki a társulatokat illető lehetőségekről, külső és belső elvárásokról.
Színház ajánló

Mennyiért szülnél, anyuci? – új bemutató a FÉMben

Miklós Zsófiával és Kolnai Kovács Gergellyel a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Fém című abszurd drámáját: Miről álmodik a fiatal? Hírnévről, vagy családról?
Színház premier

Nyakunkon a hurok – Hazai ősbemutatóra készül az Orlai Produkciós Iroda

Bagossy László az Orlai Produkciós Iroda színészeivel állítja színpadra Kerékgyártó István szövegét, amely a szerző Puzzle című darabjából és a Hurok című regényből állt össze. A bemutatót február 23-án tartják a Jurányi Házban.
Színház ajánló

Vígjáték vagy dráma: A pillangók még mindig szabadok a József Attila Színház Stúdiójában

Nagy érdeklődés övezi a hazánkban kevéssé ismert Broadway sikerszerző, Leonard Gershe darabját a József Attila Színházban.
Színház ajánló

Az öldöklés istene - Házaspárbaj az Átriumban

Yasmina Reza világhírű komédiája leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog.