Színház

Kortárs magyar drámák mustrája Szentendrén

2020.08.07. 15:45
Ajánlom
A Szentendrei Teátrum fogadta be idén a Színházi Dramaturgok Céhe Nyílt Fórum rendezvényt, amelyre augusztus 9-14. között várják az érdeklődőket felolvasószínházi előadásokkal.

A Színházi Dramaturgok Céh által meghirdetett Nyílt Fórum elsődleges célja, hogy minél több új kortárs mű születését, a művek és szerzőik bemutatkozását segítse elő, így gazdagítva a kortárs színházi repertoárt. A darabokat a Nyílt Fórum dramaturgcsapata választotta ki 2019 őszén. A budapesti és nyíregyházi műhelymunkát követte volna a debreceni. Ám a DESZKA fesztivál elmaradt. Helyette online felületen mutatkozott be a DeszKarantén fesztivál.

A következő, leglátványosabb forduló lesz az első alkalom, hogy

élőben kerülhetnek közönség elé a művek,

ezért az alkotók igazi ünnepként élik meg, hogy újra valódi színházi együttlétben lehet részük a közönséggel. A hat különböző, egyedi hangvételű művet a Dunaparti Művelődési Ház kertjében adják elő. A felolvasószínházi bemutatók után színházi szakemberekkel beszélgetünk a művekről.

A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött!

Regisztrálni ezen az oldalon lehet 0 Ft-os jegy vásárlásával.

Program:

  • Augusztus 9. vasárnap 18:00

Dézsi Fruzsina: A helyzet ura

 

  • Augusztus 10. hétfő 18:00

Molnár T. Eszter: A zsúr

 

  • Augusztus 11. kedd 18:00

Horváth János Antal: Szentivánéj

 

  • Augusztus 12. szerda 18:00

O. Horváth Sári: Hiszitek mit nem

 

  • Augusztus 13. csütörtök 18:00

Tóth Réka Ágnes: Ez

 

  • Augusztus 14. péntek 18:00

Dóka Péter: Polimax, avagy a Kockaróka visszatér

 

Kapcsolódó

"Ezentúl nem szólhatunk ugyanúgy a nézőkhöz"

A Szentendrei Teátrum augusztusban két ősbemutatóval indul és a nyár végével sem zárul. A kőszínházi évadban további bemutatók és előadások lesznek Szentendrén. Vasvári Csabát, a Szentendrei Teátrum igazgatóját a sokszorosan újratervezett évadról kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.
Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.