Színház

Kőszeg színre viszi a nyarat – premierrel ünnepli jubileumi évadát a Kőszegi Várszínház

2021.06.23. 14:00
Ajánlom
Többszörösen jubilál 2021-ben a Kőszegi Várszínház: a 40. évadára készülő intézmény igazgatója, Pócza Zoltán és művészeti titkára, Gelencsér Ildikó negyed évszázada dolgoznak a teátrumnál, míg Bakos Zoltán kulturális szervező és műszaki vezető két évtizede kezdte meg itt a munkát. A jeles évfordulókat változatos programokkal és ősbemutatóval ünnepi a várszínház.

Az mondják a szakmában, hogy kétféle színész van: aki már játszott a Kőszegi Várszínházban és aki majd fog. A nagy múltú intézmény kezdetben történelmi drámákat játszott, Páskándi Géza Az ígéret ostroma, avagy félhold és telihold című darabjával nyitott 1982-ben, majd amikor Pócza Zoltánt 1996-ban kinevezték a színház élére, ez változni látszott.

POCZAZOLTAN-134803.jpg

Pócza Zoltán (Fotó/Forrás: Molnár Miklós)

„Arra törekedtem, hogy minden nyáron legyen ősbemutatónk, és hívjunk új rendezőket, vonjunk be mindig új alkotókat is a nyári színházi munkába” – idézte fel az első lépéseket Pócza Zoltán, aki vallja, hogy

„a megújulás állandó folyamat a Kőszegi Várszínházban”.

A nyári szezon előadásai eddig teltházzal futottak, a Maggi és Lillemor a Pinceszínház vendégjátékaként érkezett Réthly Attila rendezésében, Bezerédi Zoltán és Mertz Tibor főszereplésével, majd az Orlai Produkció legújabb előadása, a Válaszfalak került színre.

Az évad – melynek szlogenje „Színre visszük a nyarat!” – további részében gyerekszínházi premier, kortárs képzőművészeti-táncbemutató és nagyszínpadi ősbemutató is várja a Kőszegre látogatókat. Utóbbit, a Manővert Göttinger Pál jegyzi és Horváth Illés rendezi. A darab egy svédországi szerkesztőségbe, a Trombon című kisvárosi napilap irodájába kalauzolja a nézőt, ahol a főszerkesztő-helyettes, Kasper élete kezd félrecsúszni. Kaspernek egyetlen nagy manőverrel kéne visszatalálnia régi önmagához, ehhez pedig meg kell végre találnia a hangot az új főnökével is. Az előadás szereplői Soltész Bözse, Gémes Antos, Pálmai Anna, Jenővári Miklós, Tenki Dalma és Göttinger Pál.

„A Kőszegi Várszínház nemcsak nekem menedékem évek óta, hanem szakmai kémialaborja minden színésznek, aki ideköltözik pár hétre.”

– mondta Göttinger Pál az előadás helyszínéről, hozzátéve, hogy azért is különleges itt előadást csinálni, mert azokat egy rövid, de rendkívül intenzív próbafolyamat előzi meg, ahol bátran próbálhatnak ki az alkotók új dolgokat. „Leradíroz egy csomó felesleges görcsöt, amit évad közben magunkra szedünk, tiszta gondolkodásra, céltudatosságra, a másik iránti feltétlen bizalomra és közben önfeledt, játékos színpadi létezésre sarkall. Fáradhatatlanná és sebezhetetlenné tesz erre a pár hétre.”

GOTTINGERPAL1-134843.jpg

Göttinger Pál (Fotó/Forrás: Ohr Tibor)

A színházi előadások mellett június 25. és 27. Között rendezik meg a Fő téren a Kőszegi Kézműves Vásárt és Zenei Estéket, és különleges kiállítások is várják az érdeklődőket, például a tavaly elhunyt Szentandrássy István roma származású Kossuth-díjas festőművész műveiből készült válogatás, amely július 9-től ingyen látogatható.

Emellett megemlékeznek Cziffra Györgyről is, a száz éve született zongoraművész ugyanis Kőszeg díszpolgára volt.

Részletes programok a Kőszegi Várszínház honlapján érhetők el.

Fejléckép forrása: Ohr Tibor

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Színház

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.
Színház hír

Miért pont kivi? – elindultak a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának próbái

Laetitia Colombani francia szerző darabját Őze Áron rendezésében mutatják be a nyár folyamán Kőszegen. Az előadásban színpadra lép Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám és Kiss Anna Gizella.
Színház ajánló

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Színház hír

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.