Karsai Dánielnél 2023-ban diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) betegséget, amely az izmokat mozgató idegek sorvadásával, majd teljes bénulással jár. A jogász ezt követően kezdte meg küzdelmét az aktív eutanázia magyarországi engedélyezéséért, ennek érdekében az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordult, ám nem járt sikerrel.
A saját életéről Szenteczki Zitával és Bíró Bencével közösen írt Egy tökéletes nap című előadást idén nyáron mutatták be a 6SZÍN-ben, Szenteczki Zita rendezésében, Vizi Dávid, Török-Illyés Orsolya, Lőrincz Katalin, Kurta Niké, Gyabronka József és Nagy Márk szereplésével.
A produkció két kategóriában is jelölést kapott idén a Színikritikusok díjára mint A legjobb független színházi előadás, illetve a darab mint A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg. A díjak végül másokhoz kerültek, Szenteczki Zita azonban most közzétette a díjátadóra írt, és végül el nem hangzott szövegét, így búcsúzva Karsai Dánieltől.
Mint a bejegyzésében fogalmaz, pár napja még arról leveleztek, hogy Karsai Dániel külföldi turnékat kezdett szervezni az előadásnak, és egy hamarosan megjelenő könyvről is beszéltek. „Elképesztő aktív volt” – teszi hozzá.
A díjátadóra írt szöveg itt olvasható:
Most Danihoz szeretnék szólni, aki sajnos ma nem lehet velünk, mert ma bement pár napra a kórházba, de azt mondta ne aggódjunk jól van, ha nyerünk adjam át, hogy hajrá Vasas.
Köszönöm, hogy, a jelenléteddel és az elmúlásoddal is az autonóm szabad döntésért harcolsz, hogy olyan világban élhessünk, ahol radikálisan eltérő vélemények békében megférnek egymás mellett.
Köszönöm, hogy tabukat rombolsz.
Köszönöm, hogy nem csak felnyitod a szemünk, hanem, ahogy mindezt teszed, az provokatív, érzéki, szenvedélyes és humoros.
Köszönöm, hogy tanulhatunk tőled.
és végül, hogy ma se maradjunk Seneca nélkül, hadd olvassak fel valamit tőle:
“Életünk legnagyobb része úgy telik el, hogy rosszul cselekszünk, nagy része úgy, hogy semmit
sem csináltunk, szinte egész életünk pedig úgy, hogy mást csinálunk, mint amit kellene.
Tudnál nekem olyan embert mondani, aki valamilyen értéket tulajdonít az időnek, aki becsüli
a napokat, aki megérti, hogy naponként meghal? Csalódunk ugyanis abban, hogy a halált a
jövőben bekövetkezendőnek tekintjük, holott a halál nagy része már mögöttünk is van. Ami
életünkből letelt, az a halál birtoka.”
Köszönöm, hogy ismerhetlek Dani.
Az Egy tökéletes nap című előadást legközelebb ma este, szeptember 29-én játsszák a 6SZÍN-ben.
Fejléckép: Karsai Dániel (forrás: 6SZÍN)