Színház

Kosztolányi-összes Szabadkán

2011.10.04. 20:15
Ajánlom
Három nap alatt hat év munkája tekinthető meg októberben Szabadkán a Kosztolányi Dezső Színházban.

"Nagyon boldog voltam, mikor arról értesültem, hogy a Kosztolányi Dezső Színház bemutatja első showcase programját idén októberben. Régiónkban ez az öt - még mindig repertoáron levő - előadás jelentőségénél fogva érdemes arra, hogy ily módon prezentálják őket. Az opusz változatos, esztétikai, (anti)ideológiai hozzáállásában következetes. Melegen ajánlom kollégáimnak, barátaimnak, sőt ellenségeimnek is, hogy látogassanak el október végén Észak-Bácskába, Szabadkára és a Kosztolányi Dezső Színházba" - mondta Jovan Cirilov, a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál, a BITEF művészeti igazgatója. Erre október 21. és 23. között remek lehetőséget ad a Kosztolányi Showcase, amelyen Urbán András rendezései időrendi sorrendben tekinthetők meg. Az előadások délután négykor és este fél kilenckor kezdődnek. Műsoron lesz a Brecht - The Hardcore Machine, az Urbi et Orbi, a Turbo Paradiso, a The Beach, A kisinyovi rózsa és a Béres Márta - One-Girl Show.

A társulat Magyarországon is ismert - a MU Színházban és a Sirályban rendszeresen játszottak, visszatérő vendégek Szegeden, a Thealter fesztiválon -, és jelentős sikereket ért el. 2008-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón az Urbi et Orbi különdíjat kapott. Két évvel később a Pécsi Országos Színházi Találkozón a Fidelio Est által a legjobb harminc év alatti színésznőnek felajánlott díjat megosztva Béres Márta és Erdély Andrea kapták a The Beach című előadásában nyújtott teljesítményükért. A kisinyovi rózsa 2011-ben Újvidéken, az 56. Sterija Játékokon kapott több díjat. A színészi teljesítményért Sterija-díjat kapott Mészáros Árpád, az eredeti színpadi zenéért Mezei Szilárdot díjazták, a Sterija Játékok alkotói különdíját Urbán Andrásnak ítélte a zsűri az előadás komplex művészi megvalósításáért, Erdély Andrea pedig a Dara Čalenić Alapítvány legjobb fiatal színésznőnek járó díját kapta. A Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma díját a szakmai zsűri ugyanennek az előadásnak adta. 

A minifesztivál és a színház további ajánlója a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon társulatával vendégszereplő  Nagy József, aki szerint "a Kosztolányi Dezső Színház egy érdekes és izgalmas színház, melegen ajánlom kollégáim, és mindenki más figyelmébe is".

Haris Pasovic rendező szerint "nem túlzás azt állítani,hogy manapság a Kosztolányi Dezső Színház a legvitálisabb színházak egyike Európában. A szerb, magyar, román határhoz is közel fekvő városban, ahol Közép-Európa legnagyobb politikai, szociológiai, nemzeti és kulturális kérdései koncentrálódnak, egy kis társulat, mely eredeti és művészileg izgalmas, lenyűgöző bátorsággal avatkozik bele a valóságba. Senki sem ismeri Urbán András tehetségének és tudatának útjait. Minden előadása üdítően meglepő. A rendezői művészete előzménynélküli, páratlan, megfoghatatlan, titokzatos, és mégis - úgy érzem - meleg, lehengerlően optimista. A színház színészei egyfajta Urbán-transzban játszanak. Technikailag briliánsak, de nem ez munkájuk lényege. Ami lélegzetelállító, az játékuk intenzitása, érzelmi mélysége. Amikor becsalogatnak a borzongató irracionális labirintusukba, és elkísérnek saját félelmeim határáig, öniróniájuk hidegzuhanyát zúdítják rám. A Kosztolányi Dezső Színház társulata olyan helyszínekre kalauzoljanézőit, ahová senki más nem képes. Művészetük visszhangja a legjobb hír, mely Közép-Európából érkezett az utóbbi években. S enneknem pusztán kulturális hírértéke van, hanem ennél jóval sokrétűbb."

Ana Tasic színházi szakember így nyilatkozott: "Úgy vélem a Kosztolányi Dezső Színház munkája roppant nagy jelentőséggel  bír, hiszen nemcsak a közönség, de a szakma előtt is számtalanszor bizonyítottak sikereikkel, melyeket színházi fesztiválokon - főként  Magyarországon és Szerbiában, de említhetnénk Romániát, Németországot és Indiát is - értek el. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a Kosztolányi Dezső Színház nagyobb elismerést  érdemel, különösen Szerbia és Magyarország határain kívül. Előadásaik újítóak, fizikailag erőteljesek, előadásmódjukban magas színvonalúak, vizuálisan ütősek s nagyon autentikusak: különösen esztétikai és  szociálpolitikai értelemben. Az efféle színházi esztétika nagyon ritkán látható Európa színpadain. Mindezeket  figyelembe véve dolgoznunk kell a Kosztolányi Dezső Színház előadásainak reklámozásán Szerbia és Magyarország határain kívül, mert munkájuk magas esztétikai színvonala nagyobb méretű európai elismertséget követel. Úgy gondolom, hogy az  európai kulturális életben mindenkép helye van a Kosztolányi Színház munkájának is. Mindezen okokat figyelembe véve megállapítom, hogy a Kosztolányi Dezső Színház  Showcase Programja segíteni fog abban, hogy a társulat Európában s annak határain  kívül is elismertségre tegyen szert, így a program létjogosultságát messzemenően támogatom."

A 2011/2012-es évadban a Kosztolányi Dezső Színház társulatától négy saját produkcióra számíthat a közönség. Az első címe Dogs and drugs, és Urbán András, a színház vezetője rendezi. A Kosztolányiban egy-egy előadást rendez még Borut Separovic és Keszég László is, továbbá közös produkciót terveznek a szegedi MASZK Egyesülettel. Ennek bemutatója az évad végén vagy a következő évad elején lehet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.
Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.