Színház

Kötelező olvasmányok színházi köntösben

2021.01.14. 16:00
Ajánlom
A Szabad Labor Drámaműhely elindította első iskolai programját, melynek célja, hogy a tanulók könnyebben megértsék a kötelező olvasmányokból feltárható emberi és társadalmi problémákat, ezzel összefüggésben pedig növeljék a gyerekek olvasás iránti érdeklődését, nyitottságát.

A Manna Produkció támogatásával létrejövő Kötelezők Szabadon sorozat már digitális formában is elérhető az iskolák számára, így a távoktatásban is hatékonyan használható tanítási segédletként.

A programot elindító Szabad Labor Drámaműhely egy olyan frissen alakult drámapedagógiai kör, melynek tagjai tapasztalt és jól képzett drámapedagógusok.

Az alapítók, Balassa Jusztina, Lovászi Edina, Kálócz László és Somogyi Tamás évek óta segítik a Manna színházi nevelési programjainak kidolgozását, így az itt sikerrel alkalmazott módszereket is tudták hasznosítani a mostani projekt megalkotásakor.

A Kötelezők Szabadon nem a műveket kívánja ismertetni, sokkal inkább a bennük megbújó problémák, kérdések körüljárására fókuszál. Jelenleg nyolc kötelező olvasmányhoz kapcsolódnak drámafoglalkozások, ezek az 5-12. évfolyamos diákokat célozzák meg. A Pál utcai fiúk, a Toldi, a Rómeó és Júlia, a Legyek ura, a Csongor és Tünde, valamint a Hamlet mellett a Bűn és bűnhődés és az Anna Karenina világába is betekintést nyerhetnek a tanulók.

szabadlabor-pillanatkepek-3-152338.jpg

Pillanatkép a Szabad Labor Drámaműhely foglalkozásából (Fotó/Forrás: Szabad Labor Drámaműhely)

„Fontos a kritikus gondolkodás kialakítása, a felmerülő kérdések több szempontú vizsgálata, egymás érveinek megismerése, a vitakultúra fejlesztése és az önálló gondolatok kialakítására való igény növelése.

A műhelymunka során a diákok életkori sajátosságait figyelembe véve választjuk ki az egyes foglalkozások témáját, együttműködve a pedagógusokkal.

Bízunk abban, hogy a Kötelezők Szabadon sorozat új és izgalmas eszköz lehet a magyar- vagy osztályfőnöki órákon, hogy a diákok közelebb kerüljenek ezeknek az emblematikus műveknek a mondanivalójához.” – mondta Balassa Jusztina drámapedagógus, a Szabad Labor Drámaműhely egyik alapítója.

A Kötelezők Szabadon Programra az iskolák a Szabad Labor Drámaműhely honlapján jelentkezhetnek.

Fejléckép: diákok az egyik drámafoglalkozáson (forrás: Szabad Labor Drámaműhely)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.