Színház

Kovács Patrícia százötvenszer a Játékszínben

2019.05.23. 11:05
Ajánlom
A Legyen a feleségem! című produkció 150. előadását ünnepelte a Játékszín május 23-án. Edward Taylor vígjátékát öt éve mutatták be.

AMG_9967-155934.jpg

Kovács Patrícia (Fotó/Forrás: Juhász G. Tamás / Játékszín)

Kapitány Iván első színpadi rendezését 2014. októbere óta tartja repertoáron a Teréz körúti színház. A vígjáték, amelyben színre lép Nagy Sándor, Pataki Szilvia, Kovács Patrícia, Lévay Viktória, Gálvölgyi János és Tóth Enikő, a színház egyik legkeresettebb előadása, a kezdetektől teltházzal fut. Kovács Patrícia ebben az egy produkcióban játszik a Játékszínben, a történet központi figuráját, egy nem túl okos, ám felettébb impulzív takarítónőt alakít hatalmas sikerrel. A százötvenes szériával kapcsolatban elmondta, bár évek óta sokféle stílusban játszik, mégis szerencsés pillanat egy efféle ziccerszerepet megkapni.

Legyenafelesegem_150_Foto_JuhaszGTamas-155934.jpg

A Legyen a feleségem alkotói (Fotó/Forrás: Juhász G. Tamás / Játékszín)

Ugyanakkor nem tagadom, fárasztóbb szórakoztatni a közönséget, a hatás azonnal lemérhető. Egy dupla előadás komoly koncentrációt igényel, a második végére rendszerint fogyok egy-két kilót, és az is kétségtelen, hogy mindig meg kell újulni benne.

De igyekszem, mert a közönség még mindig szereti, nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezt kiszolgáljuk” – tette hozzá.

A Legyen a feleségem! június 8-án dupla előadással várja a közönséget. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Vizuál

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.
Színház ajánló

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.
Színház hír

Rekordszámú pályamű érkezett a dráMÁzat VI. drámapályázatra

Június 3-a 15:00 óráig lehetett pályaművet küldeni a nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös drámapályázatának idei kiírására, összesen 187 pályamű érkezett a három kategóriába.