- Miért éppen Feketerigó a cím?

- Ezen mi is sokat gondolkodtunk, és mivel élő szerzőről van szó, még annak a lehetősége is fölmerült, hogy felvesszük vele a kapcsolatot, és megkérdezzük. De aztán arra jutottunk, hogy tulajdonképpen ez a kirekesztettséggel van kapcsolatban, amit a darab két főhőse megél.

- Miért maradtak meg az angol "Blackbird" változatnál?

- Azt érzem, hogy Magyarországon más aurája van annak a szónak, hogy feketerigó. Számomra ez egy nagyon kedves és harmóniát sugárzó madarat jelöl, itt viszont nem ezt a képet akartuk behozni.

- Az előadás az Orlai Produkciónál készült, ahol színészi felkérés került először szóba, mégis rendezés lett belőle. Ekkor fogalmazódott meg önben először, hogy rendezne?

- Szerintem egy idő után mindenkinek megfordul a fejében, hogy milyen lenne rendezni, a "másik oldalon" ülni és összességében átlátni egy előadást. Ez a darab valamiért fogva tartott, és azt gondoltam, kipróbálnám magam egy kétszereplős előadásban, mint rendező.

- Pontosan mi fogta meg a darabban?

- Ez nagyon összetett dolog. Itt közrejátszott ebben a szöveg szikársága és a pedofília, ami tabutéma. Az, hogy lehet beszélni olyan dologról, ami sokkal több embert érint, mint gondolnánk. Ez szerintem feladata is a színháznak. A pedofília jelenléte a médiában mindennapossá vált, az erőszakkal kapcsolatban rengeteg információ jut el hozzánk, de puszta hírértéke marad, az emberek hozzászoktak, és mintha mi sem történt volna, két nap múlva ez is csak egy hír lesz a sok közül.

- Hogyan lehet jól hozzányúlni egy ilyen tabutémához?

- Nyilván kell hozzá a jó alapanyag. Az ilyen témákról sokkal provokatívabban, harsányabban is lehetne beszélni, ennek a darabnak viszont pont az adja az érdekességét, hogy nem erőszakolja ránk a választ, hanem nyitva hagyja a kérdést. Nem úgy sokkoló ez az előadás, mint mondjuk Mundruczó Kornél Szégyene, ami igen szélsőséges indulatokat vált ki a közönség soraiban. A mi előadásunk "lightosabb" ennél, pontosan azért, mert maga a téma nem ott történik meg aktuálisan, hanem egy múltbéli esemény, amit most felidéznek. És épp ebben rejlik a nehézsége is, hiszen két esetlegesen összeillő embert látunk egymással beszélgetni, és gyakorlatilag az általuk felelevenített emlékképek alapján jutunk egyre beljebb a történetben. A visszajelzések alapján azt tapasztalom, az előadás aktív beszélgetésre készteti az embereket.

- 2005-ös megjelenése óta számos alkalommal megrendezték. Ön szerint mi lehet a darab sikerének a hátterében?

- Tényleg sokan megrendezték, többek között Cate Blanchett vagy Peter Stein. Fontos a téma, egy régen elkövetett bűn feldolgozatlansága, és az emiatti kirekesztettség a társadalomból. Ez sokféle traumával kapcsolatban felmerül. Ami engem nagyon izgatott ebben, az annak ténye, hogy kommunikáció nélkül ezek a megrázkódtatások nem tudnak megoldódni, nem tudnak egy egészséges élet felé elmozdulni.

- A darabban tizenöt év telt el az eset óta, mikor újra találkozik a lány és a férfi. Mennyire maradtak egyedül a traumával? Magányos emberek?

- Furcsa módon ők egymáshoz állnak legközelebb. Mindkettőjük keresett valamiféle megoldást, megpróbáltak továbblépni, beilleszkedni, de a feldolgozatlanul maradt múltbéli események ezt megakadályozzák. Nem megy segítség nélkül. Az ilyen történetek nagy része a családon vagy a közvetlen környezeten belül zajlik, és nagyon kevésre derül fény. Az esetek hetven százalékában rejtve maradnak, pontosan azért, mert igazából senki nem "érdekelt" abban, hogy ez kiderüljön. Az áldozat szégyelli, szenved tőle, az elkövető is hallgat, ha pedig valahogy mégis fény derül rá, akkor a közvetlen környezetben is bejön a szégyen, a bűntudat és ennek egyenes következményében a dolog takargatása. Ezért aztán ezek a traumák továbbra is élnek, pusztítják a lelket és megakadályozzák az embereket abban, hogy normális életet éljenek.

- Mégis, mintha erről se lehetne csak feketén vagy fehéren beszélni, mintha többféle igazságot kínálna fel az előadás, és folyamatosan próbálná a nézőket a saját álláspontjukból kizökkenteni.

- Valóban. Nem véletlen, hogy az író egy tizenkét éves lányt tesz a középpontba, aki még gyermek. Nyilván vannak tizenkét éves lányok, akik már serdülnek, nővé értek biológiailag, de azért egy tizenkét éves az még testében-lelkében gyerek. A tavalyi díjnyertes sajtófotók egyikén két kislány látható, akiket már hatévesen feleségül adtak, és ott állnak mellettük a negyven valahány éves férjek. Ez iszonyat, még ha bizonyos népeknél működő, elfogadott dolognak is számít. Amit mi a nyugati civilizációból nem normálisnak ítélünk, az a világ más területein nem okoz problémát. Nagyon sok tényező van, ami befolyásolja a megítélését ennek a történetnek. Azt gondolom, rettenetesen magasan van az ingerküszöb. Nem tudom, mit kéne még csinálni ahhoz, hogy az emberek megdöbbenjenek, vagy azt mondják, hogy ez elfogadhatatlan. Furcsa módon pont ezekben a jóléti társadalmakban felhígult ennek a kérdése elsősorban a média és a divat felől érkező üzenet hatására. Kis tini lányok úgy néznek ki, hogy egyszerűen megállapíthatatlan a koruk, és tényleg kihívást jelentenek a környezetük számára. Nagyon veszélyes, hogy folyton azt hallják a gyerekek, te már nagy vagy, te már érett vagy.

- Mégis, bizonyos pontokon a lány az, aki magához húzza a férfit az előadásban.

- De nem szabad elfelejteni azt az alapvetést, hogy a gyerek az gyerek. Természetesen meglehet az oka arra, hogy felkeltse a figyelmet maga iránt, például lelkileg elhanyagolt  a családja részéről, de a pedofil ember ezt kihasználja. A pedofíliának megvannak a kritériumai, melyek közül az egyik a korkülönbség. Ha egy ember már betöltötte a tizennyolcadik életévét, akkor feltételezem, hogy ő felnőtt. A pedofília alapvető lényege a hatalom, amivel birtokba veszi a másikat. Egy gyerek még nem döntőképes. Az, amit a lány elmond magáról ebben a darabban, azt most mondja el, felnőtt emberként, amikor már valamiféle rálátása van a történetre.

Mucsi Zoltán David Harrower Blackbird című darabjában

- Miért keresi fel a férfit?

- Mert bár részt vett terápiákon, a feldolgozás mégsem történt meg az életében. Továbbra is magával cipeli, nem tud rendesen beilleszkedni a társadalomba, és ekkor egyszer csak találkozik egy újságban a férfi fotójával, látja, hogy nevet változtatott, kvázi boldognak tűnik, és úgy érzi, dolga van még vele. Ennek az összeláncoltságnak akar utánamenni. Érdekes lenne megvizsgálni, a középkorú férfiak közül hányan vannak kitéve hasonló szituációnak, mennyire érzékenyek arra, ha egy tini lány részéről kihívás érkezik. Aki viszont még gyerek, és csak próbálgatja a nőiségét. Tulajdonképpen az írónak nem célja, hogy kőkeményen kimondja, ez jó vagy rossz. Ha nem hagyná nyitva ezt a kérdést valamennyire, akkor nyilván azt mondanánk, hogy volt egy csúnya bácsi és egy szegény kislány. De valahogy az erről való beszélgetés sokkal inkább elindul, ha ezek a kérdések nyitottak maradnak.

- Mucsi Zoltán mondta el egy interjúban, hogy egy ideig nem tudta kézbe venni a szövegkönyvet, annyira taszította a szerep. Önnek mégis már a legelején egyértelmű volt, hogy őt kéri fel. Miért?

- Tényleg Kapa (Mucsi Zoltán - a szerk.) ugrott be először. Nekem ő nagyon férfias, de mégis van a lényében valami, amitől ez mégsem egyértelmű, van valami ambivalencia, ami az ő "kapasága". Más szempontból viszont ez kihívás is volt, mikor elkezdtünk együtt dolgozni, mert láttam, mennyire rajta van ez az emblematikus "kapaság", és ezzel kezdeni kellett valamit.

- Pető Katát viszont ajánlották Önnek.

- Katát nem ismertem. Nehéz olyan színésszel dolgozni, akit az ember nem ismer, ugyanakkor nem mertem volna olyan színészt választani, aki partnerem, aki engem jobban ismer. Ez egyfajta védekezés is volt a részemről, de nem jelenti azt, hogy ez vezérelt a szereplőválasztásban, csak most már látom kívülről. Nagyon érdekes egy ilyen nehéz munka során megismerni valakit. Azt gondoltam, hogy a lánynak nem szabad nagyon karakteresnek lenni vagy magában hordozni az áldozatiságot. Kata az önmaga létezésében egy különleges és titkokat hordozó lány. Semmiképpen sem akartam egy kis "Lolitácskát". Kata szép és okos, a nézők pedig az ilyen emberekről azt gondolják, hogy ők jobban egyben vannak, mint mások. A férfiak pedig kicsit félnek is tőle, és ettől sokan azonnal át is állnak a másik oldalra. Az a lány, akit ilyen atrocitások érnek, keménnyé válik, nem tudja máshogy élni az életét, csak egyfajta feketerigóként. Akin stigma van, az páncélt növeszt. Nekem olyan valaki kellett, aki tudja hordozni ezt magán.

Pető Kata - David Harrower Blackbird című darabjában

- Mi alakítja a nézők véleményformálását?

- Négy olyan tényező van, ami nagyban befolyásolja a nézőkben létrejövő végső konklúziót. Egyrészt a társadalom által képviselt értékszint, tehát a határ, ameddig még nem szúr szemet valami. Másrészt a két színész, akik szintén behoznak magukkal valamit. Zoli a "kapaságot", az ismertségét, azt a valamit, ami alapján beazonosítjuk, a másik oldalon pedig Kata, aki még nem egy ismert arc, hanem egy lány, aki itt elmond valamit. Aztán vannak a nézők a saját behozott történetükkel, árnyék országukkal, ami nekünk egy ismeretlen tényező, a negyedik pedig maga az, hogy a színészek egyéni képessége, hogy mennyire tudnak mélyre hatolni a szerepben, és milyen mértékben tudják ezt átadni.

- Tart még a munka, alakít rajta vagy el tudta engedni?

- Az októberi premier után három-négy előadást tudtam megnézni, és vannak részek, melyekkel nem vagyok még elégedett. Ha a próbaidőszakban valamire nem éreznek rá a színészek, akkor azt utólag már nagyon keserves létrehozni. Ez sok munkát kíván, és olyan színészeket feltételez, akik folyamatosan dolgoznak a szerepen, tehát akik azzal az igénnyel lépnek föl, hogy mindig frissen akarják tartani azt. Ez szerencsére megvan az ő részükről. Lehet, hogy több utat kellett volna hagynom, melyeken keresztül rátalálhattak volna a saját hangjukra. Ha valakinek a saját idegrendszeréből jön egy megoldás, akkor az később mindig visszahozható egy profi színész esetében. Emellett nekem fontos, hogy úgy tudjak instrukciót adni, hogy ne azt mondják, az Adél már megint nézi az előadást, és megint mondani fogja... A magam bőrén tudom, hogy ez amennyire tud segíteni, annyira gátol is. Nagyon fontos a megfelelő arányok megtalálása. Nem akarom, hogy úgy álljanak fel a nézők erről a színdarabról, hogy ez egy szerelem története, ami megbocsájtható, mert akkor nem jól tettem a dolgomat.

- Egyszer azt nyilatkozta, két-három évente tartja ideálisnak olyan szereppel dolgozni, amely kicsivel beljebb viszi önmagában. Önnek ez a darab hozott új felismerést? Még erősebben öleli magához a saját gyermekét azóta?

- Minden szülő védi a gyermekét. Az én kislányom most tizenhárom éves. Miközben készültem, sok emberrel beszéltem, és döbbenetes volt, hogy tízből heten éltek már át hasonlót személyesen vagy találkoztak vele a környezetükben. Volt olyan, hogy elgondolkodtam, miért izgatott, mert valamiért nem engedett el ez a színdarab. Ami engem - túl a konkrét témán - nagyon érdekel, hogy rettenetesen sok az elmeséletlen történet, kimondatlan probléma. A saját életemben is mindig attól szenvedek, ha valami nincs kibeszélve, mert abból csak egyre nagyobb probléma lesz.

Mucsi Zoltán és Pető Kata David Harrower Blackbird című darabjában

- Téma akad bőven, érez hozzá kedvet, hogy feldolgozza ezeket? Rákapott a rendezés ízére?

- Ez nagyon nehéz dolog. Nem ismertem még magamat rendezőként, nem tudtam például, mennyi szabadságot engedjek a két színésznek, vagy hogy fogom tudni beosztani a rendelkezésre álló időt. Ha lesz egy olyan téma, ami megint ennyire megfog, és amiről lesz gondolatom, elképzelhető, hogy megint rendezni fogok, de olyanfajta rendezői látomás, hogy megrendezném a Mágnás Miskát vagy a Ványa bácsit nincs bennem.

- Mit vár a február 27-i közönségtalálkozótól?

- Legfőképpen azt várom, hogy beszélgessünk, és megfogalmazódjanak kérdések, hiszen mindennek az alapja a kérdés. Hálás vagyok a sorsnak és Orlai Tibornak, hogy megadta nekem ennek a rendezésnek a lehetőségét, mert csak gazdagabb lettem általa és remélem, hogy az előadás hatására a nézőkben is kinyílnak majd olyan kapuk, melyek eddig zárva voltak.

Kérdezze Ön is Kováts Adélt és a színészeket, Pető Katát és Mucsi Zoltánt a február 27-i előadást követő közönségtalálkozón. Az eseményre a PORT.hu oldalán váthatnak jegyet.