Lassan megtelik a Trafó nézőtere, színészek, rendezők, gyakori színházbajárók és természetesen a kritikusok foglalják el helyeiket a ma esti díjátadón. Nyáron hozták nyilvánosságra a Színikritikusok Díjának idei jelöltjeit. A kritikusoknak évadonként minimum 90 előadást kell megnézniük, hogy szavazhassanak, és egy kategóriában három szavazatot lehet leadni.
A gála műsorát Gergye Krisztián rendezte. A színpad jobb oldalán fekete drapériával fedett emelvényt látunk, rajta és előtte fehér ruhába öltözött szereplők, szinte világítanak a fekete térben. Balra három fekete ruhás női szereplő, várnak. Várunk. Hamarosan kezdődik a ceremónia.
20:22 elkezdődik a díjátadó. Bevonulnak az À la cARTe énekesei (Bódi Zsófia, Bodrogi Éva, Csapó József, Dezső Sára, Fodré Lajos, Galbács Gabriella, Laborfalvy-Soós Béla, Murányi Márta, Nagy Bertalan, Nagy Betti, Silló György és Tóth Péter). A szólamok lassan összetalálkoznak. Lőrincz Katalin (akit az emelvényen már észrevettünk) figyelmet követelő mozdulatokkal "vezényli" a kórust.
"Jelen pillanatban csupán a szavazatszámláló bizottság tudja a díjazottak kilétét" - hangzik el. Hamarosan mi is megtudjuk. A szereplők köszöntik a krisztusi korba lépő díjátadót. Felcsendül a Jézus Krisztus Szupersztár betétdala. Majd pedig a Love and Marriage betétdala. A színpadon menyasszonyok sasszéznak.
Az első kategória a legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg, melynek három jelöltje: Rükverc (Kerékgyártó István-Radnai Annamária), A 42. hét (Pintér Béla) és Bányavakság (Székely Csaba). A díjat átadja Tasnádi István.
A díjazott: Székely Csaba.
Székely tavaly elhatározta (akkor szintén díjazták), hogy ha újra ilyen helyzetbe kerül, készülni fog szöveggel. Nem így lett. Mégis frappáns. Nagy taps.
Következik a legjobb színházi zene kategóriája. A díjra esélyesek: Boros Csaba a Bányavakságban hallható zenéivel (Yorick Stúdió - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata), A Dohány utcai seriff és a Liliomfi című előadásokban végzett munkájáért Kovács Márton (Füge Produkció - Kaposvári Egyetem / Örkény Színház) és Ökrös Csaba A nagy füzetben felcsendülő zenéjért. A jelöltek ismertetése ötletes: a három műsorvezető (Bodor Johanna, Szalontay Tünde és Tóth Evelin) nyakukban a három névvel megindulnak egy célegyenes felé. De most Bella Máté jön színpadra, aki átadja a díjat.
A díjat kapja: Kovács Márton.
Kovács Márton hálás mindenkinek, aki vele zenélt és megengedheti, hogy zenéljen. Szavait zene és ének követi.
Jelmezek érkeznek a színpadra. Ebből már sejthető a következő kategória: a legjobb jelmeznek járó kritikusdíj, melynek jelöltjei: Tihanyi Ildi munkái az Amphitryonban (Nemzeti Színház), Remete Kriszta jelmezei a Liliomfiban (Örkény Színház) és Füzér Anni a Mephisto című előadáshoz készült jelmezei (Nemzeti Színház). A díjat átadja Szűts Edit.
A legjobb jelmez díját Remete Kriszta kapja, hasonlóan a tavalyi alkalomhoz (ugyanígy Kovács Mártont és Székely Csabát is díjazták az elmúlt évben). Remete Kriszta kiemeli a csapatmunka fontosságát, eddig ő beszél a leghosszabban - van kinek megköszönni. Nagy a csapat. A díjazott kérésére most a többi jelölt is nagy tapsot kap.
Kékes-zöldes fényben úsznak a szereplők, mennyei harmónia a két oldalon felsorakozó kórus éneke nyomán. Bal oldalon a hölgyek, talpig feketében, jobb oldalon az urak, egytől egyig csokornyakkendőben. Ünnepélyesség kívül és belül is. Fekete nejlonzsákokon táncolnak az alkotók, lassan betakarják őket társaik, a tér életre kel.
Következik a legjobb díszlet kategóriája, melynek jelöltjei: Izsák Lili díszlete az Angyalok Amerikában című előadásban (Nemzeti Színház), Heldenplatz, Antal Csaba alkotása (Katona József Színház) és Ambrus Mária a Kurázsi Mama és gyerekei című produkcióhoz készített díszlete (Radnóti Színház). Árvai György érkezik a színpadra.
A nyertes: Izsák Lili. Taps. A díjat Alföldi Róbert veszi át, még nem tudni, jön-e még színpadra az este folyamán.
A műsor pörög. Jön a legígéretesebb pályakezdők kategóriája. A három jelölt: Porogi Ádám (Katona József Színház, Kecskemét), Spiegl Anna (Budapest Bábszínház) és Tasnádi Bence (Katona József Színház). A díjat átadja: Lőrincz Katalin, akit nehezen, de kiszabadítanak a közben rátekeredett díszletből (nyugalom, ez volt a koncepció).
A nyertes: Tasnádi Bence. Nagy taps. Tasnádi laza eleganciával, napszemüveggel a hajában érkezik. Megköszöni, majd leül. Laza.
Kopogás. Balról egy szereplő érkezik. A fénycsóva ráfókuszál, és hallgatjuk a szólóéneket. Ének az esőről. A színpadon zacskókkal játszik a szél.
Fontos díj következik: a különdíj. A színikritikusok különdíjára jelölték idén Gáspár Ildikót dramaturgi munkáiért, posztumusz életműdíjra jelölték Mátyás Irént a Zsámbéki Színházi Bázis megalapításáért és működtetéséért, valamint küldöndíj kategóriájának jelöltje Orlai Tibor, produceri tevékenységéért. A díjat Szabó György adja át.
A díjazott: Orlai Tibor. Az Orlai Produkciós Iroda első embere egy mankóval a hóna alatt érkezik. Nagy taps fogadja. Orlai Tibor élete kacskaringós útjairól beszél, megköszöni díját a méltatóknak és munkatársainak, köztük Zöldi Gergőnek, akit jobbkezeként említ meg. Végül megköszöni a közönségnek is.
Ismerős dal csendül fel. Angyali dal. Köthető ez vajon a több kategóriában is jelölt Angyalok Amerikában című produkcióhoz? Bodor Johanna szólótáncol.
A legfontosabb kategóriák közül többel részletesen is foglalkoztunk a Fidelión, ahol olvasóink is kipróbálhatták magukat kritikusként, és szavazhattak az általuk legjobbnak ítélt alkotókra és produkciókra. A végén ki-ki összevetheti véleményét a kritikusokéval.
A díjátadón megemlékeznek a nemrégiben elhunyt kritikusról, Budai Katalinról.
Következik a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás kategóriája. A jelölt produkciók: A harmadik hullám (Bárka Színház, rendezte: Vidovszky György), Pinokkió (Katona József Színház, rendezte: Ascher Tamás) és Semmi (Budapest Bábszínház, rendezte: Hoffer Károly). Nagy Mari érkezik a színpadra.
A díj a Semmi című előadásnak jár. Hoffer Károly átveszi az elismerést, megköszöni és a közös munka folytatására buzdít.
A színpadon gyorsak a váltások. Kezd azonban elszaporodni a korábban már felhasznált díszlet- és kellékanyag a térben. Kopognak a magassarkúk. Mi lesz itt?
És máris elérkeztünk a legjobb női mellékszereplő kategóriájához, ahol az idei jelöltek: Söptei Andrea (Angyalok Amerikában, Nemzeti Színház), Tenki Réka (Sirály, Nemzeti Színház) és Törőcsik Mari (Átutazók, Vígszínház). Ám nincs vége, ezzel összevonva ismertetik a legjobb férfi mellékszereplő kategória jelöltjeit is, ahol az esélyesek: Bányai Kelemen Barna (Bányavakság, Yorick Stúdió - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata), László Zsolt (Angyalok Amerikában, Nemzeti Színház) és Znamenák István (Amphitryon, Nemzeti Színház).
A legjobb női mellékszereplő díját a Szputnyikban játszó Fábián Gábor adja át. A nyertes: Tenki Réka.
Az idei POSzT-on a Fidelio különdíjával kitüntetett Tenki Réka a színház fontosságáról és az alázat életében betöltött szerepéről beszél. Meghatódottság. Nagy taps.
A legjobb férfi mellékszereplő díját Láng Annamária adja át. A nyertes: Bányai Kelemen Barna. Az erdélyi színész gyakori vendég díjátadókon, a Bánya-trilógia előadásaiban nyújtott alakításait már több ízben jutalmazta a szakma.
Kék esernyővel belibben Mary Poppins. Következik a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategória, melynek jelöltjei: Illatszertár (Centrál Színház, rendezte: Puskás Tamás), Kőműves Kelemen (RaM Colosseum - Zikkurat Színpadi Ügynökség, rendezte: Alföldi Róbert) és Liliomfi (Örkény Színház, rendezte: Mohácsi János). A díjat Bánfalvi Eszter adja át.
A kategória nyertese a Liliomfi, Mohácsi János rendezése.
A konferansziék magukhoz ragadják a szót: "Don't cry for me, Argentina" - éneklik. Ám nem sokáig, már ismét az À la cARTe hallható. Kék, fekete és fehér zacskók mindenfelé. Halk sistergésük kíséri a fontos sorokat: "...jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre." A színpadon a Szabadság vezeti a népet. Képletesen.
Frappáns átkötés a legjobb független színházi előadás kategóriájának átadására, melyet a közönség soraiból érkező nevetés díjaz. Az idei jelöltek: A Dohány utcai seriff (Füge Produkció - Kaposvári Egyetem, rendezte: Mohácsi János), Jövedelmező állás (TÁP Színház, r.: Vajdai Vilmos) és A nagy füzet (Szkéné Színház - Forte Társulat, r.: Horváth Csaba). Alföldi Róbert érkezik a színpadra. Mint mondja: nincs más választásunk, mint hogy mindannyian függetlenek legyünk.
A nyertes: A Dohány utcai seriff. Ismét Mohácsi János érkezik, ám immár nem egyedül, hanem az alkotókkal közösen. Hosszú taps. Szállingóznak a köreműködők a színpadra. Némedi Árpád fél perc csendet kér az előadás által érintett tragikus téma áldozatainak emlékére. Húsbavágó csend a nézőtéren.
Most következnek a legjobb női főszereplő kategória jelöltjei: Básti Juli (Sirály, Nemzeti Színház), Csákányi Eszter (A 42. hét, Pintér Béla és Társulata) és Eszenyi Enikő (Jóembert keresünk, Vígszínház). És - hasonlóan a mellékszereplők esetében - szoros követésben a legjobb férfi főszereplő kategória, ahol versenyez: Alföldi Róbert (Angyalok Amerikában, Nemzeti Színház), Fekete Ernő (A nép ellensége, Katona József Színház) és Stohl András (Mephisto, Nemzeti Színház).
Gergeye Krisztián csatlakozik a konferálókhoz. Kezében egy-egy papírmasé báb. Közelebbről: a jelöltek másai. Gergye kezében láthatóan jól kijönnek egymással a színészek és színésznők. De kit kiáltanak ki a legjobbnak? Feszült várakozás. Ámen - harsogja a kórus. És újra. És megint. Végül hatszor is elhangzik, "Úgy legyen" - minden jelöltnek egy.
A legjobb női főszereplőnek járó díjat átadja Kulka János. A két (!) díjazott megosztva: Csákányi Eszter és Eszenyi Enikő.
Csákányi Eszter megjegyzi: Básti is ott állhatna mellettük. Megköszöni a szerepet és a lehetőséget Pintér Bélának és a társulatnak. Elmondja, hogy hét éve, mióta szabadúszó, mindig kap lehetőségeket. Megköszöni még Orlai Tibornak és az életműdíjas Zsámbéki Gábornak, aki nélkül nem állhatna itt.
Eszenyi Enikő megköszöni a díjat a társulatnak, a férfi kollégáknak, és további férfiaknak, köztük Bertolt Brechtnek, akire mindig szükség van, az utolsó pillanatban is, valamint a rendezőnek, Michal Dočekalnak. Végül a kritikusoknak is jár egy köszönet.
Bíró Kriszta érkezik. A legjobb férfi főszereplőt ő ismerteti. A nyertes: Stohl András. Egykori nemzetis kollégája, László Zsolt veszi át a díjat.
Következik az életműdíj kategóriája, melynek díjazottja már korábbról ismert. Az életműdíjat először 2011-ben adta ki a Színházi Kritikusok Céhe, akkor Törőcsik Mari vehette át az elismerést, egy évvel később pedig Senkálszky Endre kolozsvári színművészt tüntették ki. Az idei díjazott Zsámbéki Gábor rendező, a Katona József Színház volt igazgatója. A díjat átadja Fullajtár Andrea, a Katona tátsulatának tagja, aki felolvassa Zsámbéki tanítványainak hosszú névsorát. A nevek magukárt beszélnek. Zsámbéki Gábor, mesterek mestere.
Zsámbéki Gábor listája is hosszú, akiknek köszönetet mondana. Két nevet azonban kiemel: mesteréét, Nádasdy Kálmánét, akitől tiszteletlenséget és gyilkos iróniát tanult a színészi blöff ellen, és Komori Istvánnak is megköszöni, valamint kollégáinak, akikkel színházi műhelyeket alakítottak meg. Mint mondja: ma gyakran elgurulni látszik az, amiről korábban azt hitték, megtalálták. Sok volt az ellenző a pályán, akik gyakran politikai ideológia mögül támadtak, és a változtatásra vonatkozó igényeket támadásként élték meg. A legfőbb köszönet a színészeknek jár, akik értelmet adnak a munkának. Fiatal barátainak azt üzeni: mindazok, akik elégedetlenek azzal a vízzel, amit örököltek, és amiben úsznak, szerezzenek barátokat, és találjanak olyan helyeket, ahol mikroklímát lehet teremteni. Taps.
Még két kategória van hátra. A legjobb rendezés kategóriában versenyez: Angyalok Amerikában (Nemzeti Színház, rendezte: Andrei Şerban), Heldenplatz (Katona József Színház, rendezte: Bagossy László) és Liliomfi (Örkény Színház, rendezte: Mohácsi János). A díjat Szikszai Rémusz adja át.
A legjobb rendezés: Angyalok Amerikában.
Bejátszáson keresztül az előadás rendezője Andrei Şerban szól a nézőkhöz. A neves alkotó az előadással kapcsolatos ironizáló gondolataival hamar megnyeri a közönséget: nevetés és derültség a nézőtéren. Megköszöni Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház korábbi igazgatójának és kollégáinak. Reméli, a jövőben találkoznak még. A díjat Alföldi Róbert veszi át. Nem szólal meg.
A három konferanszié fekete, piros és fehér ruhában előre jön. Következik az est (sokadik?) fénypontja: a legjobb előadás kategóriája. Az idei jelöltek: Angyalok Amerikában (Nemzeti Színház, rendezte: Andrei Şerban), A nagy füzet (Szkéné Színház - Forte Társulat, rendezte: Horváth Csaba) és A nép ellensége (Katona József Színház, rendezte: Zsámbéki Gábor). A díjat átadja Molnár Piroska.
A legjobb előadás: A nép ellensége. Zsámbéki Gábor átveszi a szobrocskát.
A színen mintha takarítás kezdődne. De még nem: magyaros öltezékű táncosok népesítik be a teret, és kicsapják a csárdást Indiana Jones dallamaira. A trikolort idéző ruhák (Béres Móni jelmezei) az újrahasznosítás remekei.
A díjátadó véget ért. Taps, meghajlás. Hivatalosan is átadhatjuk a helyet az új évadnak.
További képeket böngészhet a díjátadó gáláról tartalmi partnerünk, a Színház.hu oldalán ide kattintva!