A 2024/2025-ös évad különösen jelentős mérföldkő a Déryné Program életében: az ötéves fennállását ünneplő kezdeményezés az év során kiemelkedő művészeti, társadalmi és oktatási hatással bíró eredményeket ért el. A Program továbbra is rendíthetetlenül képviseli alapértékeit: közösségépítés, értékteremtés és esélyegyenlőség a kultúrában.
A társulati évadzárón a számok mellett az emberi történetek is középpontba kerültek – azok a megható pillanatok, közös élmények és közösségi találkozások, amelyek értelmet és érzelmi töltetet adnak a Déryné Program missziójának.
A Déryné Társulat négy új előadást mutatott be az évad során:
- Álmaimban Déryné (rendező: Kis Domonkos Márk): az ikonikus névadó, Déryné Széppataki Róza alakján keresztül vizsgálja a színház, a társulati lét, az emberi esendőség és a művészet örök dilemmáit.
- Bajnokok bajnoka – Papp Laci (rendező: Kis Domonkos Márk): a legendás ökölvívó története az emberi méltóság, a küzdelem és a becsület értékeit helyezi színpadra.
- Csalóka szivárvány (rendező: Keresztes Attila): költői hangvételű, érzelmekben gazdag előadás a családról és az emberi sorsok sokszínűségéről.
- A bolondok grófja (rendező: Fejes Szabolcs e.h.): fiatalos lendületű, formabontó színházi élmény, amely új közönségrétegeket szólított meg.
A Társulat 138 előadással, 98 településen, közel 29.000 nézőhöz jutott el az évad során. A legtöbb helyszínen hosszú évek óta nem volt élő színházi produkció, így ezek az alkalmak valódi kulturális ünneppé váltak. A művészek és műszaki stáb összesen több mint 48.000 kilométert tettek meg – szimbolikus és valóságos értelemben is összekötve városokat, falvakat és közösségeket.
A Társulat munkáját idén is szakmai elismerések övezték:
- Ivaskovics Viktor Jászai Mari-díjban részesült.
- A Bajnokok bajnoka – Papp Laci a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába került.
- A KultUp alprogram a Szolnoki Országos Színházi Találkozón off-programként mutatkozott be, sikerrel szólítva meg a fiatal generációkat.
A Déryné Program többrétegű felépítése lehetővé teszi, hogy különböző társadalmi és életkori csoportokat érjen el.
Az alprogramok eredményei:
- Vándorszínház: 44 előadás, 24 település, 4500 néző.
- Országjárás: 371 előadás, 301 település, több mint 47.000 néző.
- Barangoló: 7 bemutató, 35 előadás, 20 rendhagyó helyszínen – ahol újraértelmeződött a színházi tér.
- Vitéz László alprogram: 93 témanap, 3459 óvodás gyermek.
- KultUp: 50 témanap, 1170 tanóra, 17.345 diák, 107 programelem, 44 alkotó közreműködésével.
Drámapedagógiai oktatási segédanyag készült 25 irodalmi mű feldolgozására. Novemberben dokumentumfilm debütált az Urániában az oktatási módszerekről, márciusban pedig Dráma Mindenkinek! konferenciát rendeztek.
A külhoni magyarságot megszólító Határtalan Program már öt településen, négy régióban járt, és 3900 nézőt ért el – bizonyítva, hogy az anyanyelvi kultúra mindenkinek jár.
Több százezer gyermek a Lázár Ervin Programban
A Klebelsberg Központtal közösen megvalósított országos jelentőségű programban:
- 95 alkotó,
- 4389 előadás,
- 800 néző – részesült ingyenesen magas színvonalú művészeti élményben az 1–8. évfolyamos tanulók körében.
A nyár csúcspontja a Déryné Fesztivál lesz július 16–20. között Sátoraljaújhelyen, több mint 70 programmal, 12 helyszínen. Ezzel párhuzamosan zajlik a KultCamp tehetséggondozó és kutatótábor, 700 középiskolás részvételével, a Rákóczi Szövetség közreműködésével – teljesen térítésmentesen.
A következő évad három új bemutatót ígér Funtek Frigyes, Tapasztó Ernő és Ivaskovics Viktor rendezésében. A Társulat új taggal, Sütő Andrással bővül a következő évadtól, továbbá négy egyetemi hallgató – Ábrahám Kíra, Ladács Fanni, Hostyinszki Máté és Vajda Zoltán – szakmai gyakorlatát tölti a társulatnál, így friss energiákkal és új szemléletekkel gazdagodik a műhelymunka.
A Déryné Társulat az évad végén saját díjait is átadta:
- Színház Mindenkinek-díj: Timár Noémi
- Széppataki-díj: Losonczi Kata
A díjakat Bohus Áron képzőművész készítette.
A Déryné Program köszönetet mond minden partnerének, támogatójának és nézőjének. A színház nem luxus, hanem közösségi szükséglet – és a kultúra mindenkié. A következő évadban is változatlan a cél: Színház Mindenkinek – határokon innen és túl.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: A Déryné Program évadzárója (forrás: Déryné Program)