Színház

Közeleg a Kaszás Attila-díj átadója

2012.08.31. 17:57
Ajánlom
Négy jelölt között dől el, ki veheti át az elismerést szeptember 7-én a Thália Színházban.

Idén immáron ötödik alkalommal kerül átadásra a Kaszás Attila-díj, amely a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja. A 2008-ban Pokorni Zoltán és a Mozaik Művészegyesület által alapított díjat azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállaltak társulatukon belül. Az idei díjátadó gálának 2012. szeptember 7-én, a Vidéki Színházak Fesztiváljának nyitányaként a Thália Színház ad otthont.

AB0BA7A6-A643-40EF-ABB3-58C8E9159DF8

Bányavirág - Bányai Kelemen Barna, Viola Gábor - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Yorick Stúdió

A szavazás első két fordulója június végére lezárult. Előbb a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját jelölték a díjra, majd a nomináltak a második szakaszban önmaguk közül, titkos szavazással választották ki a továbbjutó színészeket. Az idei év újdonsága, hogy a most induló harmadik, immár nyilvános fordulóban a nagyközönség is leadhatja voksait a legjobbnak ítélt művészre. Mivel a második szakaszban a szavazatok számánál holtverseny alakult ki, a díj szabályzatának megfelelően az alapítók úgy döntöttek, hogy nem három, hanem négy színművészre lehet szavazni. A voksokat a Kaszás Attila-díj jelöltjeire 2012. július 5-től online, illetve augusztus elejétől sms-ben és telefonon is leadhatják a színházszeretők.

FAD7CE6D-BF15-49E7-B165-8113EAF9E8FA

Harminchárom változat Haydn koponyára - Kálid Artúr (Bárka Színház - fotó: SzoFi)

A Kaszás Attila-díj 2012. évi jelöltjei: Bányai Kelemen Barna, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja; Kálid Artúr, a Bárka Színház társulatának tagja; Keresztes Tamás, a Katona József Színház társulatának tagja; Kubik Anna, a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, a Nemzeti Színház vendégművésze.

EF185255-F2E5-4B7D-8964-81EFE2725226

Cabaret - Keresztes Tamás (Centrál Színház - fotó: SzoFi)

A szeptember 7-i díjátadó gálára a Thália Színházban kerül sor. A fellépők Szarvas József, Hegedűs D. Géza, Keresztes Ildikó, Pápai Erika, az Experidance, Janza Kata, Tunyogi Bernadett és még sokan mások. Jegyek a színház jegyirodájában vagy a honlapon keresztük vásárolhatók. A jegybevétellel Kaszás Attila családját támogatják a szervezők. 

21C88E1B-FAC1-48BB-A5FD-378BA9AC5633

A Magyar Teátrumi Társaság színházi sátra Tusnádfürdőn - Kubik Anna

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Hatalmas sikerrel mutatták be a Karinthy Színházban Molnár Ferenc Liliomját

Április 17-én volt a Karinthy Színház 2025/26-os évadának utolsó nagyszínpadi bemutatója: Molnár Ferenc ikonikus drámája, a Liliom. A premier kiemelkedő szakmai és közönségsikert aratott, az előadás azóta is élénk érdeklődés mellett fut, legközelebb május 28-án 19 órakor láthatja a közönség.
Színház hír

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Színház ajánló

Ritkán játszott előadással készül az évad végére a Pintér Béla és Társulata

Végéhez közeledik a 2025/2026-os színházi évad a Pintér Béla és Társulatánál. A májusi műsor mellett csütörtöktől már a júniusi előadásokra is elérhetővé válnak a jegyek, így a nézők előre tervezhetnek az évad utolsó hónapjaira.
Színház ajánló

Csoportterápia: Defektesek, de szeretjük őket – „mjuzikelkámedi” a Veres 1 Színházban

Idén tavasszal új köntösben tért vissza a Veres 1 Színház népszerű vígjátéka, a Csoportterápia, amely humorral, fülbemászó dalokkal és ismerős lelki defektusokkal tart tükröt a nézők elé.
Színház hír

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.