Színház

Közös énekléssel avatták fel a Komlós Juciról elnevezett közterületet

2022.02.11. 11:25
Ajánlom
A Szabó Magda sétány és a Solt Ottilia tér után ismét közterületet neveztek el egy kivételes nőről, ezúttal Komlós Juciról.

A fővárosi önkormányzatok fontosnak tartják, hogy javítsák az utcanevek férfi-nő arányát, ugyanis jelenleg közel kilencszer annyi férfi nevét viseli közterület. Az új utcanevekről a közösség dönt, a Mammut bevásárlóközpont mögötti sétány 2020 októbere óta például Szabó Magda nevét viseli.

A Komlós Juci közt és a hozzá tartó emléktáblát a színésznő születésnapjának előestéjén, február 9-én leplezték le Fehér Anna, Földessy Margit és a SZINDRA Társulat közreműködésével.

273550994_371790994948415_6444179189269079650_n-111241.jpg

A Komlós Juci köz avatása (Fotó/Forrás: Őrsi Gergely / Facebook)

Komlós Juci 1922-ben állt először színpadra, és több mint 75 évet töltött a pályán. A legtöbben a Szomszédok Lenke nénijeként ismerik, 12 éven keresztül 331 részben alakította Taki bácsi feleségét.

Komlós Juci végigélte a 20. század viharos évtizedeit, és azon szerencsés művészek közé tartozik, aki ugyan sorstársaihoz hasonlóan ugyanúgy elszenvedte a borzalmakat, karrierjét azonban nem törték ketté a politikai csatározások.

Pedig a háború előtt Miskolcon a zsidótörvények miatt már csak férje tekintélye miatt léphetett színpadra. A vészkorszakot szenespincében bujkálva élte túl, testvére, László a holokauszt áldozata lett.

A háború után a József Attila Színházban és a Thália Színházban játszotta legjelentősebb szerepeit. Eközben a filmvásznon is egyre többször találkozhatott vele a közönség.

Csűrös Karola, akihez legendás barátság fűzte, úgy nyilatkozott az avatóünnepség kapcsán:

Megtisztelőnek gondolom, hogy elneveznek róla egy utcát, nagyon örülök neki, hogy lesz egy olyan hely, ami az ő nevét viseli, és emléket állít róla.

Fejléckép: Komlós Juci köz (forrás: Őrsi Gergely / Facebook)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Vizuál

KÉP-regény: Bye bye, Szása!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy régi szovjet laktanyában szerzett élményeit eleveníti fel.
Színház

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Plusz

Újabb nyolc lábnyomot helyeztek el a Halhatatlanok sétányán

Az idei évben újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Az új Örökös Tagok lábnyomát szeptember 23-án helyezték el a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Színház hír

13 produkció versenyez az online térben zajló eSzínház Fesztiválon

Szeptember 22. és október 1. között immáron harmadik alkalommal rendezik meg az ország egyetlen online színházi találkozóját, az eSzínház Fesztivált. A legjobb előadásokat és alakításokat szakmai zsűri díjazza, továbbá közönségdíjat és különdíjakat is átadnak.
Színház hír

Öt fiatal művész kapott Junior Prima Díjat a színház-, film- és táncművészet területén

Szeptember 21-én tartották az átadóünnepséget, amely során öt harminc év alatti művész eddigi teljesítményét ismerték el Junior Prima Díjjal. A kitüntetettek között színész, rendező, illetve díszlet- és jelmeztervező is van.
Színház ajánló

Ó kapitány, kapitányom – utolsó bemutatójára készül az Átriumban a Kultúrbrigád

A Holt költők társasága színpadi adaptációjával a társulat a mai oktatási rendszer alapvetői kérdéseire keresi a választ. Az előadás október 14-én debütál Vidovszky György rendezésében.