Színház

Közös gondolkodás, problémaközpontú kortárs darabok, kulturális marketing és művészeti tanács – Barnák László nyilvánosságra hozta szegedi pályázatát

2023.02.09. 14:05
Ajánlom
Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója is benyújtott pályázatot a szegedi teátrum, és vele együtt a Szegedi Szabadtéri Játékok, az Újszegedi Szabadtéri Színpad, valamint a REÖK szakmai és gazdasági irányítására. Pályázatában az eddigi főbb művészeti irányvonalak megőrzését és a nézőszám növelését tervezi.

Peller Károly színművész-rendező és Tóth Péter zeneszerző mellett a jelenlegi főigazgató, Barnák László is indult a Szegedi Nemzeti Színház vezetői posztjáért. Pályázatát elsőként a Fidelio teszi közzé. Barnák a színház prózai kínálatával kapcsolatban a legfontosabb célok között világirodalmi és kortárs magyar darabok bemutatását emeli ki:

kortárs nemzeti művészet nélkül nincs nemzeti kultúra

– vallja az utóbbi kapcsán. Ezek mellett fontos szerepet szán a színházpedagógiai aktivitásoknak is, amelyek az ő vezetői ciklusa alatt megszaporodtak: színházi nevelési projektekkel és saját produkciók létrehozásával új, fiatal nézőközönséget tervez bevonzani.

BarnakLaszlo_0005-114436.jpg

Barnák László (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

A színház feladataként a morális példázatok és az üres szórakoztatás helyett a közös gondolkodást, esetenként a hétköznapi problémákból való kiszakadást, vagy éppen a jelenre frissen reagálva mindannyiunkat érintő problémák felvetését emeli ki. A jó-rossz dualizmust is elveti: „Az érvényes színház nem osztja föl a világot „jókra” és „rosszakra”. Ellenkezőleg: egyidejűleg kínál fel több nézőpontot, és a néző dolga fölfedezni, melyek érintik őt meg leginkább.

Manapság, amikor a világ különféle törésvonalak mentén sorakozott fel, a színház menedék, mert lehetővé teszi, hogy egy másik ember helyzetébe képzelhessük magunkat

– egy másik ember szemén keresztül láthassuk a világot”. A színházat tanító közeg helyett a közös gondolkodás helyének tekinti, ehhez az esztétikai elvhez igazodik az általa meghívni tervezett alkotók, szerzők és darabok sora is.

Barnák fontosnak tartja a művészi koncepcióval „egymásra építő szinergiában” működő kulturális marketinget is, a korszerű kommunikáció eszközök használatát, a tudatos arculatformálást és a közösségi akciók szervezését. A direktori feladatok között kiemeli az állandó személyes jelenlét fontosságát, amelyen keresztül a vezető figyelemmel tud lenni és inspirálni tudja a színházi kollektívát. „Ismerem a színház működését, a művészeti állomány tagjait, az itt dolgozókat. Itt ért a legtöbb szakmai tapasztalat, elkötelezettje lettem színházunknak” – fogalmaz a szegedi teátrumban eltöltött immár tizennégy esztendőre utalva.

BarnakLaszlo-SzegediSzabadteriJatekokfotoSzaboLuca-104833.jpg

Barnák László (Fotó/Forrás: Szabó Luca / Szegedi Nemzeti Színház)

Az elmúlt időszakhoz képest jelentős változás, hogy Barnák szakítani kíván a háromtagozatú teátrum eddigi művészeti működési modelljével: a főigazgató, a drámatagozat és az operatagozat vezetője helyett egy

ötfős művészeti tanács alakítaná ki a színház művészeti elképzeléseit.

Ennek tagjai: Barnák László főigazgató, Dobszay Péter – aki Dinyés Dánielt váltaná az opera tagozat élén –, illetve Fábián Péter, Koltai M. Gábor és Tárnoki Márk rendezők lennének.

Barnák László főigazgatói pályázata teljes terjedelmében itt olvasható:

 

Fejléckép: Barnák László (Fotó / Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

A jelenlegi főigazgató mellett egy operettszínész és egy zeneszerző pályázik a Szegedi Nemzeti Színház élére

Kapcsolódó

A jelenlegi főigazgató mellett egy operettszínész és egy zeneszerző pályázik a Szegedi Nemzeti Színház élére

Barnák László ötéves mandátuma 2023. június végén jár le. A színházvezetői kiírásra az övén kívül két pályázat érkezett.

Száz életből egyet – beszélgetés Barnák Lászlóval

Száz életből egyet – beszélgetés Barnák Lászlóval

Barnák Lászlót színészként és rendezőként, illetve a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójaként és a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetőjeként ismerheti a nagyközönség és a szakma. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy mindkét szülője hallássérült. Színházigazgatóként több alkalommal is megszólalt már nálunk, de arról, milyen volt siket szülők gyermekeként felnőni és mindez hogyan hatott az életére, a nagy nyilvánosságnak most először beszélt.

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Étel só nélkül, élet színház nélkül – Interjú Barnák Lászlóval, a szegedi teátrum főigazgatójával

Izgalmas produkciókkal készül megünnepelni 90 éves jubileumát a Szegedi Szabadtéri Játékok. Van is ok az örömre, hiszen szép lassan újraindul a kulturális élet. Ám az óvatosságnak is helye van, ugyanúgy, mint a reménynek. Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával a művészetbe vetett hit jegyében, a pandémia árnyékában, a színházi világon jóval túlmutató kérdésekről is beszélgettünk.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!