Színház

Krasznahorkai László és Esterházy Péter találkozása a Katonában

2025.10.22. 10:30
Megosztom
Különleges előadással lepi meg a közönséget november 4-én 19 órától a Katona József Színház két színésze: a Magánszenvedélyek elnevezésű est során Máté Gábor és Bezerédi Zoltán előadásában hangzanak el részletek az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László és Esterházy Péter műveiből.

Az előadás első felében Krasznahorkai László Magánszenvedély című szövegén keresztül bepillantást nyerünk a Kiler megyei könyvtár falusi rendezvényébe, melyben egy idős építész előadást tart nyolc nézőjének a barokk zenéről, ezen belül is Bach Máté passiójának egy részletéről. Szerencsés esetben a Nobel-díjas író különleges prózavilágába nyerhetünk betekintést Máté Gábor felolvasása segítségével – fogalmaz közleményében a teátrum.

Ezt követően pedig Bezerédi Zoltán előadásában hangzanak el részletek Esterházy Péter Harmonia Caelestis, A Kékszakállú herceg csodálatos élete, az Egyszerű történet vessző száz oldal – kardozós változat című könyveinek szövegeiből.

Az este címadója Krasznahorkai Magánszenvedély című írása, amelynek többesszáma összekapcsolja nem csupán a két író írásművészetének univerzumát, hanem a közreműködők viszonyát is a mai magyar színházművészethez.

Fejléckép: Krasznahorkai László a Herscht 07769 című regénye könyvbemutatóján 2021-ben, a háttérben Szilágyi Lenke portréja Esterházy Péterről (Fotó/Forrás: Hornák Adrienn / Magvető)

Egy búcsúzás bejelentése – novemberben érkezik Krasznahorkai László új regénye

Kapcsolódó

Egy búcsúzás bejelentése – novemberben érkezik Krasznahorkai László új regénye

A Kossuth- és Nemzetközi Man Booker-díjas magyar író A magyar nemzet biztonsága című regényében lepkékről, életről és halálról, az élet legfontosabb kérdéseiről olvashatunk majd. 

Rekviem az utolsó Árpád-házi királyért – elolvastuk Krasznahorkai László új regényét

Rekviem az utolsó Árpád-házi királyért – elolvastuk Krasznahorkai László új regényét

A Zsömle odavan Krasznahorkai László talán legszociálisabb regénye, abban az értelemben, hogy bár olvasható a szélsőséges nacionalizmus szatírájaként is, a történeten keresztül kirajzolódik előttünk a mai vidéki Magyarország és az idősek társadalmi rétegének elmagányosodása is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója