Színház

Kreativitás, új utak, Tesla – A Radnóti Színház a Kult50-ben

2020.10.09. 15:50
Ajánlom
A bulinegyedben, a szórakozni vágyók között sétálva, a Kazinczy utcában egyszer csak – az Elektrotechnikai Múzeum udvarán át – eljutunk a második emeleten található Radnóti Tesla Laborba, a Radnóti Színház új játszóhelyére, amely tavaly nyílt, és ahol kreatív, alkotói energiák pezsegnek.

Kult50 kategória: Ügy

Védnök: Vecsei H. Miklós színművész, dramaturg

Elismert teljesítmény: a Radnóti Tesla Labor létrehozásáért

Régi vágya teljesült Budapest legkisebb kőszínházának azzal, hogy tavaly októberben megnyithatták második játszóhelyüket. Egy kicsit az élet is közbeszólt, hiszen a Radnóti Színházzal szomszédos ház építkezési munkálatai miatt a teátrum színpadának egy részét lecsatolták, a színészek azóta csak kisebb méretű deszkákon tudnak játszani. Ezért produkcióikat hat-hét különböző helyre kellett költöztetniük.

TeslaLabor-155128.jpg

Radnóti Tesla Labor (Fotó/Forrás: Gosztom Gergő / Radnóti Miklós Színház)

A Tesla Labor egy nyitott, 180  néző befogadására alkalmas, inspiratív tér. Az Elektrotechnikai Múzeum mellett található új játszóhely elnevezésére a Radnóti Színház társulatától több ötlet is érkezett, többek között ez: ATM, azaz „A Teslába Menvén", alias a legjobb városi kultúrautomata. Végül Gazsó György névjavaslata lett a befutó, így lett a hely neve Tesla Labor.

A Kazinczy utcában bérelt játszóhelyben – mint a Radnóti Színház igazgatója, Kováts Adél fogalmazott – hosszú távon gondolkodnak, hiszen ez biztosíthatja folyamatos működésüket.  Akkor is, amikor majd – 2021 tavaszán – visszakapják a Radnóti színpadának az építkezés miatt elcsatolt részét, amelyet újra működő színpadtérré kell majd alakítani. Ezért annak felújítása idején is tovább folytathatják majd a munkát a Teslában.

A Tesla Labor egyfelől a Radnóti Színház bemutatóhelye, másfelől lehetőséget ad független csoportoknak. A Tesla Labor lett a NARRATÍVA elnevezésű csoport otthona is. Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczky Zita közös működésükkel a színházművészet szerepét, létjogosultságát, felelősségét szeretnék újragondolni. A fiatal rendezők szövetkezésének hosszú távú célja, hogy – egy kamion félpótkocsiján utazva – mobil színházi bázist hozzanak létre, s ennek segítségével teljes értékű színpadi élményhez juttassanak olyan helyen élő embereket, ahová a színház egyébként nem jut el.

Amikor összeér és kellő elhivatottság társul egy művészeti szándék kiteljesítésére, az mindig robbanhat és hatást gyakorolhat hosszú távon a társadalomra

– mondta Kováts Adél az új hely megnyitását beharangozó sajtótájékoztatón.

A Tesla Labort azonnal a szívébe zárta a közönség, s azóta is jelentős művészek adják ott egymásnak a kilincset. Az új alkotói tér a kreativitás és új utak keresésének egyik legizgalmasabb színhelye lett.

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Sorozatunkban bemutatjuk az Ötvenet.

A Kult50 idei díjazottjainak névsorát itt olvashatja.

Kult50

A Fidelio 2017-ben indította el a Kult50 – A kultúra 50 arca kiadványát, amely mindig az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján mutatja be azt az ötven kulturális szereplőt, akikre itt és most érdemes odafigyelni.

Idén már tíz kategóriában jelölhettek a különböző szakmai szervezetek, valamint a közönség, a jelöltek közül pedig a kategóriákhoz tartozó védnökök és a Fidelio szerkesztősége közösen választották ki a kultúra ötven arcát.

A beválogatott Ötvenet portrésorozatban mutatjuk be.

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.
Színház ajánló

Júniusban is Radnóti Színház

Júniusban három utazásra hívja önöket a Radnóti Színház: tartsanak velük a '80-as évek Amerikájába, egy horvátországi esküvőre és egy meg nem nevezett, ám mégis oly ismerős országba, ahol egy választás kellős közepébe csöppenhetnek!
Színház hír

Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták idén a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában.
Színház interjú

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.