Színház

Kritika7 – Drámák és drámázások

2016.04.05. 15:40
Ajánlom
A 7óra7 legutóbbi kritikái négy előadásról mondanak véleményt: a budapesti Katona Ahogy teszik című bemutatójáról, amit Kovács D. Dániel rendezett, Vidnyánszky Attila Csongor és Tündéjéről a Nemzetiben, az Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című premierjéről, amelyet Bagossy László állított színpadra, valamint Zsótér Sándor legújabb Brecht-rendezéséről a Nemzetiben.

Ahogy tetszik - Katona József Színház, Budapest

Mit kezd ma egy fiatal költő és egy fiatal rendező Shakespeare-rel? Závada Péter és Kovács D. Dániel már másodszor dolgoznak együtt. Az előbbi a mai tízes-húszas generáció nyelvére írta át a nagy angol drámaszerző Ahogy tetszik című vígjátékát, utóbbi pedig a Katona társulatának főleg fiatalabb tagjaival színpadra vitte azt. Az ardeni erdőben hazájukból száműzött hercegek, férfinak öltözött hercegkisasszonyok, pásztorlányok, pásztorfiúk és mindenféle fura szerzetek bolyonganak – és majdnem mindannyian szerelmesek. Hogy Shakespeare romantikus komédiája mennyire tud mai nyelven megszólalni a Kamra színpadán? Többek között ez is kiderül kiss csaba bé kritikájából.

Ahogy tetszik - Katona József Színház

Ahogy tetszik - Katona József Színház (Fotó/Forrás: Dudás Ernő)

Csongor és Tünde - Nemzeti Színház, Budapest

Vidnyánszky Attila a nemzeti drámatriászból ezúttal a Csongor és Tündével próbálkozott: Vörösmarty művéről mind a rendező, mind az egyik főszereplő, Fehér Tibor úgy nyilatkozott, hogy ennek a darabnak a színpadra állítása igencsak problémás, de „nincs mese, neki kell rugaszkodni.” A kritika szerzője szerint, nem véletlen hát, hogy Vidnyánszky Attila rendezését áthatja a végső leszámolás fogösszeszorításának érzete, és a Tündét alakító Ács Eszter is nagy csatát vív címszerepével. Hogy küzdelmük hogyan végződik, azt megtudhatják Soós András kritikájából.

Csongor és Tünde - Nemzeti Színház

Csongor és Tünde - Nemzeti Színház (Fotó/Forrás: Eöri Szabó Zsolt)

Mesél a bécsi erdő - Örkény Színház

Az Örkény Színház bemutatójában sokféle rendezői és színészi fogás érzékelteti az élet idilli és kegyetlen oldala közötti feszültséget, amelyeket a 7óra7 kritikusa mind értékesnek gondol. Erős és ígéretes előadáskezdésről ír, egy idő után azonban mindezt kevésnek találja ahhoz, hogy egy végig lendületes, izgalmas produkcióról tudjon beszámolni. Für Anikó és Polgár Csaba emlékezetes alakításáról, Kákonyi Árpád különleges teljesítményéről, az elvesztett reményekről, fokozatos kiábrándulásról, kifigurázott náci elvakultságról és katolikus hitről, valamint álszent kislányokról itt olvashat.

Mesél a bécsi erdő - Örkény Színház

Mesél a bécsi erdő - Örkény Színház (Fotó/Forrás: Toldy Miklós)

Galilei élete - Nemzeti Színház, Budapest

Brechtnek a nagy reneszánsz tudós életéről szóló, kissé didaktikus drámáját ritkán látjuk magyar színpadon: 14 év után az eddigi utolsó előadás rendezője, Zsótér Sándor vitte újra színre – ezúttal a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében. Ahogy a tavaly bemutatott Brandban, itt is Trill Zsolt játssza a főszerepet, és ősszel visszaadott szerepe után új bemutatóban láthatjuk viszont a 80 éves Törőcsik Marit, aki az idős Galileit alakítja. A kritikus szerint a ma már kicsit poros darabot a rendező látványos mozgásszínházi eszközökkel dobja fel, amihez fiatal színészek – Trokán Nóra, ifj. Vidnyánszky Attila –, illetve színészhallgatók asszisztálnak. Hogy ettől valóban élővé válik-e el az egyházzal szembekerülő, tanait megtagadó tudós története, arra kiss csaba bé kritikájában kaphatunk választ.

Trill Zsolt - Galilei élete

Trill Zsolt - Galilei élete (Fotó/Forrás: Eöri Szabó Zsolt)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

HVG: Kiszivárgott az SZFE huszonhat új oktatójának neve

Eljuttatták a hvg.hu-hoz az összes olyan főállású oktató nevét, akik újonnan kerültek a Színház- és Filmművészeti Egyetem állományába.
Zenés színház

„Nessun dorma” – Minek köszönheti rendkívüli népszerűségét Puccini operaáriája?

„Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” – És a fejünkben máris megszólal Pavarotti hangja, amint elnyújtva a magas H hangot, üdvrivalgásra készteti a stadionok közönségét. Kerülőúton vált Puccini áriája mindenki kedvencévé, és egy futball-világbajnoksággal indult az egész.
Vizuál

Tiziano-kiállítással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját a bécsi Szépművészeti

Az évforduló alkalmából ingyenjeggyel és Tiziano-kiállítással kedveskedik látogatóinak a Kunsthistorisches Museum.
Színház

„Minden szerettem volna lenni” – Sinkovits Imre élete képekben

A Tizedes, Dobó István és Tót, a tűzoltóparancsnok a tévénézők számára, Mózes, Macbeth és a Tudós a színház szerelmeseinek. Nem volt olyan szerep és karakter, amelyben Sinkovits Imre ne remekelt volna. A húsz éve elhunyt színészlegendára fotókkal emlékezünk.
Klasszikus

Budapest, Amszterdam és Berlin együtt ünnepli Fischer Iván 70. születésnapját

Január 20-án ünnepli hetvenedik születésnapját Fischer Iván. A jeles alkalomból az általa is alapított Budapesti Fesztiválzenekar az amszterdami Concertgebouworkest és a Konzerthausorchester Berlin együttesekkel közös, az interneten közvetített koncertösszeállítással készül.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Fikció és valóság találkozása a színpadon

Regényadaptációval és egy való életből merítő vígjátékkal folytatódnak a SzínházTV közvetítései. Az előadások középpontjában ezúttal a folyamatosan elbukó, ám mindig újrakezdő ember áll, aki ballépéseivel és döntéseivel egyszerre válik nevetség tárgyává, miközben görbe tükröt mutat a nézőnek.
Színház szfe

Független alkotóműhelyt hoz létre az SZFE polgársága

A Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen tiltakozó oktatók és hallgatók Freeszfe Egyesület néven autonóm alkotóműhelyt hoztak létre, melynek elsődleges célja demokratikus keretek közé menteni az egyetem 155 éves szellemiségét.
Színház hír

Herczeg Tamás leköszön a Szegedi Szabadtéri Játékok éléről

Harangozó Gyula művészeti igazgató szintén elköszön a Fesztivál vezetésétől.
Színház szfe

107 tanár követeli az őszi félév érvényességét az SZFE vezetésétől

107 tanár – óraadók és osztályfőnökök egyaránt – írta alá azt a közleményt, amelyben követeli az őszi félév elismerését, a teljesítéseket, illetve, hogy fizessék ki a munkájukért a járandóságukat – tudta meg a 444.
Színház magazin

„Minden szerettem volna lenni” – Sinkovits Imre élete képekben

A Tizedes, Dobó István és Tót, a tűzoltóparancsnok a tévénézők számára, Mózes, Macbeth és a Tudós a színház szerelmeseinek. Nem volt olyan szerep és karakter, amelyben Sinkovits Imre ne remekelt volna. A húsz éve elhunyt színészlegendára fotókkal emlékezünk.