Színház

Kritika7 – Rejtélyek életre-halálra

2016.04.14. 10:46
Ajánlom
A 7óra7 múlt héten négy olyan előadásról írt kritikát, amelyek az élethez és a halálhoz kötődő rejtélyekkel foglalkoznak valamilyen módon. Ám míg a Sardar Tagirovsky által rendezett 6 inkább elmélkedik a kérdésről, a Madách Színház Váratlan vendégje és az Orlai Produkció által műsorra tűzött Várj, míg sötét lesz egy-egy konkrét eset nyomozását kínálja a nézőknek. A Tatabányán bemutatott A salemi boszorkányok pedig az újvilág egyik legsötétebb, sokak halálával végződött ügyét vizsgálja.

6 – Nemzeti Színház, Budapest

Csehov 6-os számú kórterem című elbeszélése legalábbis nem kínálja magát automatikusan egy színházi előadáshoz. Elmélkedések és viták az élet értelméről és a halálról egy vidéki elmegyógyintézetben. A 7óra7 kritikusának leírása szerint a rendező, Sardar Tagirovsky, aki a tavalyi POSzT-on hívta fel magára a figyelmet rendezésével, nem is a jól ismert megoldásokkal állítja színpadra a szöveget. Hogyan érhet véget egy el sem kezdődő előadás? Egy elbeszélésről való beszélgetés hogyan tudhat színházzá válni? Milyen szerep jut a nézőnek ott, ahol a színészek sem mindig szerepelnek? Élég-e az előadás muníciója majdnem öt óra hosszára? Török Ákos kritikája itt olvasható.

Béres Miklós, Horváth Lajos Ottó - 6

Béres Miklós, Horváth Lajos Ottó - 6 (Fotó/Forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)

Váratlan vendég – Madách Színház

Sokan szeretünk klasszikus angol krimiket olvasni hosszú utazások alatt, vagy épp a hideg téli estéken – Agatha Christie pedig egyértelműen a műfaj egyik legjobbja. A műveiből készült színházi előadások ugyanakkor, bár közönségsikert többször is arattak, rendre képtelenek felnőni a szerző regényeihez. Hogy a Madách Színház RAM Colosseumba kihelyezett előadása és Szente Vajk rendezőse miért volt képtelen megtörni ezt a jeget, kiderül Dicsuk Dániel kritikájából.

Nagy Sándor - Váratlan vendég

Nagy Sándor - Váratlan vendég (Fotó/Forrás: Toldy Miklós)

Várj, míg sötét lesz – Belvárosi Színház

Frederick Knott krimi-thriller drámája végig lebilincselő, izgalmas történet, többdimenziós, mély karakterekkel és tűéles jellemábrázolással. Gondolhatnánk azt, hogy ennyi bőven elég ahhoz, hogy közönségsikert könyvelhessünk el. Hogy Novák Eszter rendező mire gondolt, mikor megrendezte a Várj, amíg sötét lesz című darabot, nem lehet tudni, de hogy a végeredményen itt-ott a könnyűnek tűnő alapanyag – könnyű munka következtetés érződik, az egészen biztos. Hogy az előadás mégis kitől és mitől lebilincselő és élvezhető, azt megtudhatják Soós András kritikájából.

kritika7-várj

kritika7-várj

Szemkontaktus nélkül

A szerep kapcsán Kovács Patrícia elmondta: „Többnyire magabiztos, talpraesett karakterek találtak meg. Ehhez képest Susy egy őzike természetű, bizonytalan nő, egy ilyen figura megformálása egészen új élmény számomra.”

További érdekességeket olvashat az előadásról ide kattintva.

A salemi boszorkányok – Jászai Mari Színház, Tatabánya

Arthur Miller híres drámája az amerikai történelem két sötét korszakát vetíti egymásra: a 17. századi salemi boszorkánypereket és a McCarthy-éra kommunistaüldözéseit. Mindkét bírósági processzusban ártatlan emberek tömegeit hurcolták meg, a boszorkányperekben húsz embert ki is végeztek. Miller darabja a bűnbakképzés, a tömeghisztéria társadalmi mechanizmusaira világít rá, nem éppen habkönnyű szórakozást ígérve a színházi közönségnek. Az ígéretesen fejlődő tatabányai Jászai Mari Színházban most Rába Roland vitte színre, úgy, hogy a fiatalabb közönséghez is közel tudta hozni ezt a komor történeti drámát. Hogy hogyan, ez is kiderül kiss csaba bé kritikájából.

Kardos Róbert, Bakonyi Csilla, Kaszás Mihály A salemi boszorkányok

Kardos Róbert, Bakonyi Csilla, Kaszás Mihály A salemi boszorkányok (Fotó/Forrás: Szvatek Péter / Jászai Mari Színház, Népház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Klasszikus

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.