Mint annak korában többen hangot adtak, az Emberi Erőforrások Minisztériumára (Emmi) is vonatkozó zárolások miatt a független társulatok működésének fokozatos ellehetetlenülésétől lehet tartani. Az Artus Stúdió október 28-ra hirdetett előadása elmaradt, honlapjukon az alábbi szöveg jelent meg: „Az EMMI független színházaknak megítélt támogatásának folyósításáig a meghirdetett előadásainkat nem tudjuk megtartani."
A Színházi Kritikusok Céhe is aggodalmát fejezte ki az ügyben. Ahogy fogalmaznak, ezek az együttesek "a magyar színház egészének értékes és nemzetközileg is elismert, gazdag és változatos területét alkotják, melynek kiszámítható működése nemcsak a teljes hazai előadó-művészeti szakma és a közönség érdeke, de a magyar kultúráé is általában".
Kiemelték, hogy az érintett alkotók pályázati úton jutnak támogatáshoz, és éppen nekik már eddig is súlyos veszteségekkel kellett számolniuk, hiszen még az idei működésüket szolgáló forrásokhoz sem jutottak hozzá. A zárolás miatt pedig a tárca még nem kötött szerződést az idei támogatást illetően, és az esetleges zárolás vagy elvonás mértékéről sem értesítette őket. A kritikusok szerint ez nemcsak a független társulatok működését, előadásait veszélyezteti, hanem a jövőjüket sem képesek az érintettek megtervezni.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár azt közölte az érintett előadó-művészeti szakmai szervezetekkel, hogy egyelőre nincsenek végleges adatok a kultúráért felelős államtitkárságot érintő zárolások mértékéről, de a tárcánál eltökéltek abban, hogy az érintettek a számukra korábban megítélt összegekhez hozzájussanak. Hozzátette azonban, hogy lesznek olyan szervezetek és projektek, amelyek a tervezettnél később vagy egyáltalán nem kapnak támogatást.
A nyílt levél szövege:
A Színházi Kritikusok Céhe elnökségének nyilatkozata a függetlenekről
A Színházi Kritikusok Céhének elnöksége aggódva figyeli a független előadó-művészeti terület működésének fokozatos ellehetetlenülését. Meggyőződésünk, hogy a független színházi és táncos csoportok a magyar színház egészének értékes és nemzetközileg is elismert, gazdag és változatos területét alkotják, melynek kiszámítható működése nem csak a teljes hazai előadó-művészeti szakma és a közönség érdeke, de a magyar kultúráé is általában.
A független színházak, társulatok és alkotók pályázati úton jutnak támogatáshoz. A független területen évek óta súlyosak az elvonások, idén azonban minden korábbinál kritikusabb helyzet alakult ki: 2012 október végén a társulatok és játszóhelyek még nem jutottak hozzá idei támogatásukhoz. A függetlenek 2012. évi működésére szóló pályázati döntések eredményeit szeptember végén hozta nyilvánosságra a tárca, október elején azonban kiderült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetését 17 milliárd forintos zárolás, illetve csökkentés sújtja. A tárca még nem kötött szerződést a helyekkel és társulatokkal az idei támogatásukat illetően (mellyel egyébként 2012. december végéig el is kell számolniuk), az esetleges zárolás vagy elvonás mértékéről sem értesítette őket.
Nem csak a független színházak üzemszerű működése, előadások rendszeres tartása válik így lehetetlenné, de a jövő tervezése is. Rendkívül aggasztónak találjuk, hogy a napokban több független színházi alkotó jelentette be: pénz hiányában kénytelen lemondani előzetesen meghirdetett előadásait. Rövid időn belül pedig nagy valószínűséggel olyan, Európa-szerte ismert és a magyar kultúrát külföldön képviselő csapatok fogják lemondani szerepléseiket, mint például a Pintér Béla és Társulata, vagy a Bodó Viktor vezette Szputnyik Hajózási Társaság.
Meggyőződésünk, hogy ennek az értékes területnek a fenntartása, támogatása, fejlesztése állami, kultúrpolitikai feladat. A független alkotóművészet hozzájárul a nemzeti kultúra sokszínűségéhez, a tehetségek gondozásához, a gazdag közösségi kultúrák létrehozásához. Ha a terület jelen állapotai tartósak maradnak, az nemzeti előadó-művészetünk végzetes elszegényítését vonja maga után.
Budapest, 2012. október 27.
A Színházi Kritikusok Céhe
A Nyilatkozat utolsó mondatától - kizárólag nyelvhelyességi okból - elhatárolódom. Balogh Tibor