Az egyetemekkel kötött megállapodás szerint pillanatnyilag legfeljebb 150 diák kaphatja meg ilyen módon a diplomáját, de egy belső felmérés szerint ennél jóval többen, közel 200-an gondolkodnak az SZFE elhagyásán.
A Telex kérdésére több hallgató is kiemelte, hogy a végső választásnál döntő szempont lesz az osztályok egyben maradása, illetve fontosnak tartják kiemelni, hogy ez egy lehetséges alternatíva, amivel nem akarnak szétszakítottságot generálni, mindenki szabad akaratából választja a maradást vagy a Freeszfe Egyesülethez történő csatlakozást.
Az Emergency Exit névre keresztelt diplomamentő program több hónapos előkészítés és tárgyalássorozat eredménye, mely végén az egyesület – oktatási tevékenységet nem végző szervezetként – partneri megállapodást kötött a salzburgi zeneművészeti egyetemmel (Universitat Mozarteum), a ludwigsburgi előadóművészeti egyetemmel (Akademie für Darstellende Kunst Baden-Württemberg), a varsói színművészeti egyetemmel és annak kihelyezett bialystok-i bábtanszakával (Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza), valamint a svájci színiakadémiával (Accademia Teatro Dimitri).
Az egyéni hallgatói szerződések aláírási procedúrája még folyamatban van, és az átjelentkező hallgatók pontos létszáma sem ismert, annyi azonban már biztos, hogy képzés Magyarországon, a Freeszfe Egyesület szervezésében valósul majd meg, már a tavaszi szemesztertől.
A vidéki és határon túli hallgatók elszállásolása is megoldott erre a félévre a Közép-európai Egyetem (CEU) jóvoltából.
Bár pillanatnyilag a járványügyi helyzet miatt az egyesület is digitális munkarendre állt át, a korlátozások feloldásával ideiglenesen felajánlott próba- és műtermekben, valamint magánlakásokban folytatják a munkát, a befolyt adományokat pedig épület- és eszközbérlésekre, valamint a vizsgamunkák költségeire fordítják majd. Az oktatók bérezéséről és ösztöndíjakról az egyesület bevételeinek függvényében döntenek.
Fejléckép forrása: Freeszfe Egyesület / Facebook