Színház

Kulka János: „Az volt a legjobb, amikor számoltad a fogpiszkálót”

2011.11.03. 15:37
Ajánlom
November 18-án századik alkalommal játssza az Esőembert az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban. Tavaly júniusban mutatták be az előadást, másfél év alatt jutottak el a centenáriumig. A címszerepet, Raymond Babbittet játszó Kulka Jánossal beszélgettem a kilencvenhetedik Esőember után.

2C218577-FBF0-45E3-8712-F0BB55FACAF1

Esőember - Kulka János

- Százszor eljátszani valamit, az nagyon sok. Tud még ilyenkor változni? Egyáltalán kell, hogy változzon?

- Azt érzem, hogy elég sokat változott. Talán életem legnehezebb évadának végén készült. Tavasszal megjelent a lemezem, azzal egy időben próbáltuk a Nemzeti Színházban a Lear királyt és rögtön utána, alig pár nap szünettel el is kezdtük az Esőembert. A megszokotthoz képest elég rövid próbaidőszak állt rendelkezésünkre. Általában a tíz-tizenötödik előadás után lehet azt mondani valamire, hogy készen van, beállt, de addigra eltelik három-négy hónap. Itt nagyon hamar lement tizenöt előadás, egy picivel több időre volt szükségünk. Ezek persze a nem olyan változások, amiket a nézők észrevesznek, nem lehet azt mondani, hogy egy évvel ezelőtt teljesen más volt az előadás. Apró dolgok változtak, mindenkinél, részletekben, és ez az egész előadás javára vált.

- Rengeteg helyen játszottátok, szerte az országban. Volt, ahol teljesen más reakciókat váltott ki, mint amire számítottatok?

- Annyira erős a történet, annyira behúzza a nézőket, olyan érdeklődést tart fenn ennek a furcsa embernek a jelenléte, hogy mindenütt befogadják a nézők. Nem emlékszem olyanra, ahol értetlenül, kedvetlenül vagy részvétlenül reagáltak volna. Szerencsére olyan a tér, a díszlet, hogy bárhová könnyen adoptálható. Mivel autistát játszom, óhatatlanul érintve érzem magam, így nagyon jó, hogy mindig ugyanazt a közeget látom magam körül. A játszó terünk - vagy ha úgy tetszik: a játszóterünk - mindig ugyanaz.

- Tavaly a bemutató előtt azt mondtad, a próbaidőszak alatt elkezdted magad figyelni, és rájöttél, mindenkiben lakik egy autista gyerek. Jártál egy autistákkal foglalkozó alapítványhoz. És hogy hirtelen túl sok hasonlóságot véltél fölfedezni. Közelebb jutottál a megoldáshoz, hogy miért érezhetted ezt?

 - A sikeren túl az előadás egyik legnagyobb hozadéka a magammal való találkozás. A felismerés. Az ember megy az önismeret szinte elérhetetlen célja felé, és hirtelen meg tudja fogalmazni, hogy mi az, ami eddig bántotta, aminek nem tudott nevet adni. Fontosak ezek a felismerések, mert nyugodtabbá, boldogabbá tesznek. A másik nagy ajándék magával az autizmussal, az autizmussal élőkkel való találkozás. A mai napig működő, élő kapcsolatom van autista szervezetekkel. November 26-án lesz egy jótékonysági árverés autizmussal élő képzőművészek festményeiből, sokmilliós várható bevétellel, nagyon jól szervezett aukció. Kapcsolatban maradtam a Delej utcaiakkal is, akikhez jártam a felkészülés alatt. Tavaly egyáltalán nem értettem, miért kell nekem ezt az Esőembert eljátszani, de tényleg hálás vagyok Orlai Tibornak, hogy ennyire ragaszkodott hozzá.

- Játszottátok az előadást autistáknak?

 - Persze. Sokkal egyszerűbben vették, mint ahogy mi ezt valaha is gondolnánk. Nevetnek ezen, mint a gyerekek. Bennünk ez valamiféle részvétet kelt, őket szerencsére egyáltalán nem így érinti. Ez a fajta empátia hiányzik belőlük. Ők máshogy élik át egy autizmussal élő ember sorsát, amikor kívülről nézik. Utána odajönnek, és azt mondják, „az volt a legjobb, amikor számoltad a fogpiszkálót", de ez nem azt jelenti, hogy az ő értelmi képességeik csekélyebbek. Hanem tudják úgy nézni, hogy igen, ez egy autistáról szól. Ennek ellenére mindig félek, nehogy egy pillanatra is azt érezzék, hogy ők ki volnának gúnyolva. Nagy teher előttük játszani, mert nincs két egyforma autista ember, legalább annyira különbözőek, mint mi. De mégis nagyon kényes érintettek előtt mutatni a tüneteket. Előttük még fontosabb hitelesnek lenni.

- Létezik még olyan pontja az előadásnak, ami gondot okoz? Amivel kapcsolatban még mindig kétségeid vannak?

- Van egy-két hely. Megnéztem a Radnóti Színházban a Zsótér Sándor rendezte Vágyvillamost. Kováts Adél fantasztikus. Olyan tisztán, egyszerűen és magától értetődően játszott benne, hogy a tegnapi Esőember közben legalább öt helyen eszembe jutott, hogy vajon miért vagyok ilyen sok, miért mutogatok, miért gesztikulálok ennyire, hogyan lehetnék az egészben visszafogottabb, egyszerűbb. Vannak helyek, amiken még lehet javítani, csiszolni. Vagy inkább úgy fogalmazok: bizonyos pontokon lényegibbnek kell lennem. Letisztultabbnak. Hogy magától értetődő legyen.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Színház magazin

A színházvezető, aki jegesember lett – Szentiványi Béla

Szentiványi Béla színész, rendező és felesége, Zimonyi Márta primadonna a két világháború közötti hazai színjátszás sztárjai voltak. A férj megalapította az Országos Művész Színházat: stagione-típusú vándortársulatával járták a vidéket. A Trianon utáni Magyarországon a magyar színművészet életben tartása volt a cél. Ám Szentiványi anyagilag belebukott vállalkozásába. Aztán 1944-ben félreállította a szélsőjobboldali vezetésű Színészkamara. 1945-ben az új politikai rendszer is eltiltotta a pályától. Feleségével együtt segédmunkákból éltek. Színházi múltjukról soha többé nem beszéltek. Még lányuknak, Mártának sem, aki nemrég átadta szülei színházi albumát – fotókkal, dokumentumokkal – az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek. Szentiványi Mártát felkereste a Fidelio.
Színház gyász

Az emlékezés rózsái a Nemzeti Színház előtt

Gyűlnek a virágok a Nemzeti Színház épülete előtt, ahol a pénteken elhunyt Nemzet Színésze, Törőcsik Mari tisztelői róhatják le kegyeletüket.
Színház gyász

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Színház nekrológ

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.