Színház

Kulka János otthagyta a Katonát

2018.05.03. 14:11
Ajánlom
A Katona József Színház közleménye szerint a színművész munkaviszonya ez év márciusában megszűnt.

Kulka János 2016 áprilisában került kórházba, miután stroke-ot kapott. Az orvosok életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A színész állapota, jó fizikumának köszönhetően, az ilyenkor általában megszokottnál gyorsabban javult, felépülését gyerekkori gyógytornász barátja segítette, aki már rögtön a műtét után elkezdte a terápiát a színésszel.

A színművészt hosszú idő után 2016 szeptemberében, a Színházak Éjszakáján láthatta újra a közönség színpadon. A nagy tapsrend című produkcióban Kulka János is fellépett a Katona társulatának többi tagjával.

Kulka János hosszú idő után színpadon mutatkozott

Kapcsolódó

Kulka János hosszú idő után színpadon mutatkozott

A színművész a Katona József Színház A nagy tapsrend című rendhagyó produkciójában volt látható a Színházak Éjszakáján.

A színművész gyógyulásának ideje alatt színpadi szerepeket nem vállalt, azonban több film forgatásán részt vett. Gárdos Éva Budapest Noirját tavaly év vége óta vetítik a mozik, míg Ujj Mészáros Károly X. című skandináv krimijének bemutatója idén várható.

Kulka János az X. című filmben

Kulka János az X. című filmben (Fotó/Forrás: Pintér Lea / port.hu)

A közeljövőben nagy eséllyel nem találkozhatunk Kulka Jánossal színpadon, miután a Katona József Színház a mai napon az alábbi közleményt juttatta el a szerkesztőségünk részére lapunk érdeklődésére válaszul:

„Kulka János legnagyobb sajnálatunkra felmondott színházunkban. Munkaviszonya ez év márciusában megszűnt. A Katona József Színház az üggyel kapcsolatban semmilyen további információt nem kíván adni.”

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!