Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

2024.10.02. 15:35
Ajánlom
A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.

Kulka János személye több generáció számára fogalom. Betegsége után sokáig reménytelennek tűnt, hogy filmes szereplésein kívül tud-e újra színpadi munkát is vállalni, ám szerencsére 2019-ben visszatérhetett a Trafóban bemutatott Árvácska című előadás egyik némaszerepében, majd a szeptember közepén tartott Pozsonyi Pikniken Csákányi Eszter oldalán énekelt egy koncerten, a napokban pedig a Halál Velencében című produkcióban volt újra látható. Felépülése óta ez az első alkalom, hogy egyedüli szereplőként lép színpadra.

Az Orlai Produkció előadását Csuja László rendezte, az alapját pedig az a hangoskönyv adta, amelyben Kulka János Thomas Mann Halál Velencében című regényét mondta fel még 2006-ban. Ebben velencei utazása alkalmával egy idős professzor szembesül személyisége eleddig rejtett oldalával, amely arra készteti, hogy szembenézzen eddigi életével.

A produkció egyszerre performansz, hangjáték és monodráma, amelyben az élet, a színház és az irodalom szétválaszthatatlanul összefonódik.

461198852_967272158774000_1504540267904248442_n-144212.jpg

Kulka János a Halál Velencében című előadásban (Fotó/Forrás: Éder Vera / Orlai Produkció)

A Kossuth-díjas színművész, akit idén tavasszal választottak meg a Nemzet Színészei közé, boldog, hogy újra színpadon állhat, amit a közönség mindenhol hatalmas szeretettel fogadott. Némiképp idegennek érzi ismét ezen a módon szerepelni, vallotta meg az RTL-nek, mint fogalmazott, más lett, megújult.

A videóriport ezen a linken érhető el.

Fejléckép: Kulka János a Halál Velencében című előadásban (fotó/forrás: Éder Vera / Orlai Produkció)

Visszatér a színpadra Kulka János – évadot hirdetett a Jurányi Ház

Kapcsolódó

Visszatér a színpadra Kulka János – évadot hirdetett a Jurányi Ház

A Nemzet Színésze egy Thomas Mann-adaptációban lesz látható szeptembertől a Jurányi Ház 2024/205-ös évadában. A játszóhely évadzáró ülésén Rozgonyi-Kulcsár Viktória ismertette a következő szezon előadásait. 

Kulka Jánosról írt könyvet Gyárfás Dorka

Kulka Jánosról írt könyvet Gyárfás Dorka

Október 28-án a Corvina Kiadó gondozásában jelenik meg Gyárfás Dorka Kulka című kötete, amelyben őszinte vallomásokon keresztül rajzolódik ki a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész portréja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.