Színház

Különleges előadással tiszteleg Latabár Kálmán előtt a Spinoza Színház

2022.10.17. 11:35
Ajánlom
A legendás énekes és táncoskomikus 120 éve lépett először színpadra, ebből az alkalomból írta drámáját Győrei Zsolt, aki különleges nézőpontból mutatja be Latabár Kálmánt.

A Latabárné fia 39 év eseményeit sűríti bele hét jelenetbe, felelevenítve a színész pályájának legfontosabb állomásait. Már az alaphelyzet is rendhagyó: keretét az adja, hogy a színész ágyhoz kötött, beteg édesanyjának meséli el az életét.

A drámát színháztörténeti dokumentumok ihlették, de a történet fiktív, Peller Károly alakításán keresztül pedig egy érzékeny művész küzdelmei és vívódásai bontakoznak ki.

„Adva van egy színész, aki csodálatosan táncol és ellenállhatatlanul mókázik. És adva van a közönsége, amelyik ezt hálás örömmel fogadja. Érthető a kérdés: hol van itt a dráma?” – veti fel a szerző, Győrei Zsolt. A darabon keresztül azt próbálta megmutatni, hogyan őrlődik fel egy ember abban, hogy megpróbálja azt csinálni, amihez ért. Közben pedig megjelenik a „másik énje”, a nagy nevettető is, akinek története a valóságban egyáltalán nem vidám: a gazdasági világválság bátyjával, Árpival együtt külföldre kergette, hogy aztán visszatérése után néhány év múlva származása miatt eltiltsák a színpadtól. Nem sokon múlt, hogy a rendszer ellenségének kiáltsák ki.

PellerKaroly-GyoreiZsolt_fotoGordonEszter-112747.jpg

Peller Károly és Győrei Zsolt (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Spinoza Színház)

Az előadással Peller Károly élete első monodrámájára készül, és bár egy műfajban alkot az általa alakított művésszel, ezúttal a prózába visz ritmust és dallamot, jókedvet és melankóliát.

„Nagy kihívás számomra ez a szerep, nemcsak Latabár karakterének összetettsége miatt, hanem mert még sosem játszottam monodrámát. Most csak én leszek a színpadon, egyedül, partner nélkül – mondta az előadás kapcsán Peller Károly, aki a lehetőséget egyszerre érzi felemelőnek és nyomasztónak, ugyanakkor örül, hogy a 20. század egyik legnagyobb legendáját keltheti életre. „Boldog vagyok, hogy megtalált ez a feladat.” – tette hozzá a színművész, aki Latabár Kálmán születésnapján, november 24-én debütál majd a szerepben.

A Latabárné fia november 24-től látható a Spinoza Színházban, további információ az alábbi oldalon olvasható.

Fejléckép: Peller Károly Latabár Kálmánként (fotó: Gordon Eszter / Spinoza Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Vizuál

Bartos Erika kapja a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat

November 14-16. között immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. Az ingyenesen látogatható fesztivál nem egyetlen központi helyszínen zajlik, idén csaknem kétezer vetítésre ülhetnek be az érdeklődők.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Színház ajánló

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.
Színház ajánló

Balsai Móni a Kabóca imprósorozatának következő vendége

Októberben indult el a Kabóca Bábszínház improvizációs sorozata, a Spontán Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színművész vezetésével. Az első vendég Hevér Gábor volt, az est sikert aratott a veszprémi közönség körében, november 15-én Balsai Mónit láthatjuk.
Színház ajánló

Csíkszereda Miskolcra megy − jön a Határtalan Napok

Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok meghívottja ezúttal Csíkszereda lesz, az erdélyi vendégek a színházi előadások mellett kiállítással és könyvbemutatóval is készülnek.
Színház kritika

Horrorjáték Szegeden – A Patkányfogó Projekt

A Patkányfogó Projekt különleges vállalkozás: a klasszikus mese itt már nem gyerekeknek szól – hanem azoknak, akik nem félnek kimerészkedni a patkány járta hamelni utcákra, ahol a valóság és a fantázia összemosódik. Kritika a szegedi bábelőadásról.