Színház

Különleges színházi bemutatók a CAFén

2014.10.06. 11:41
Ajánlom
A tánctól az újcirkuszig ritkán látható, világsikerű produkciók sorát kínálja az október 3-án, pénteken kezdődött CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

Az október 19-ig tartó fesztiválon az újcirkusz műfajának képviseletében lép fel a Művészetek Palotája előtt felállított sátorban a Cirque Le Roux. A négy művész a némafilm-korszakot idéző, a színház, a pantomim, az akrobatika és a revü ötvözetét kínáló előadása október 7-én és 11-én látható. Szintén ezen a helyszínen jelentkezik a Recirquel Újcirkusz Társulat új előadásával, amely október 3-tól hat alkalommal látható a fesztiválon. A társulat harmadik, egészestés előadása a Párizs éjjel, amely a harmincas évek világát, a századelő párizsi lokáljainak miliőjét idézi fel. Az előadás a világhírű fotóművész, Brassai világából merít inspirációt.

Ismét Budapesten lép fel az újcirkusz műfaj egyik legnagyobb egyénisége, Daniele Finzi Pasca. Emblematikus előadását, az Icarót az elmúlt két évtizedben hat különböző nyelven, hétszáznál is több alkalommal mutatta be, a fesztiválon október 14-én és 15-én látható. Az Icaróban a bohóc szerepében Daniele Finzi Pasca egy kórterem ablakából tanítja az emberiséget a túlélés tudományára, a repülésre.

A kortárs tánc és színház legeredetibb nemzetközi alkotóegyéniségeivel a Trafó Kortárs Művészetek Házában találkozhat a közönség. A horvát származású, jelenleg Párizsban élő koreográfus, Ivana Müller az alapvető társadalmi kérdéseket fordította át elemi gesztusokra, mozdulatokra In Common című előadásában, amely október 10-én és 11-én látható. Fabián Barba előadásában, amelyet október 14. mutatnak be a fesztiválon, az 1920-1930-as évek nagyhatású táncművészét, a német Mary Wigmant idézi meg, a táncos kilenc rövid szólóját rekonstruálja, teremti újjá. Az Acrobates című előadás egy legendás légtornász, Fabrice Champion - aki egy baleset következtében deréktól lefelé mozgásképtelenné vált - emberfeletti küzdelméről, és arról szól, hogy példája, harca miként változtatta meg a környezetében élők gondolkodását. A produkció október 16-án és 17-én látható.

Több budapesti társulat is a CAFe Budapest idejére időzítette premierjét. A Centrál Színházban a Nézőművészeti Kft. két színésze, Katona László és Scherer Péter egy mulatságos, ugyanakkor filozofikus új francia darabot, Emmanuel Robert-Espalieu művét mutatja be, A hal nem hal bele címmel október 4-én. Szintén francia szerző, Joël Pommerat írta A két Korea újraegyesítése című színművet, amelyet Máté Gábor rendezésében láthat a közönség a Katona József Színházban október 17-től. A darab az emberi kapcsolatok bonyolultságát mutatja be húsz, egymástól független jelenetben, amelyekben éles, ugyanakkor gyakran humoros szituációk követik egymást.

Egy igazi klasszikust, Euripidész Oresztészét mutatja be a Radnóti Színház október 5-én. Horváth Csaba rendező-koreográfus munkája a tragédia mindig időszerű kérdéseit állítja a figyelem fókuszába. Pintér Béla és társulata az Átrium Film-Színházban mutatja be új darabját; a BÁRKIBÁRMIKOR című előadás ősbemutatóját október 9-én tartják. A történet főhőse egy ötvenes éveiben járó özvegyember, Kovács József, aki egy drog-rehabilitációval foglalkozó nemzetközi intézet magyarországi képviseletének vezetője.

A József Attila Színház Arthur Miller drámáját viszi színre október 10-i bemutatóval. Az Alkuban a szerző a felelősség kérdését kutatja, azokat a pillanatokat keresi, amikor életünk bonyolult vonzásai és választásai közben megsértjük a magunkban hordozott erkölcsi világrendet, s hazudni kezdünk önmagunknak. Napjaink egyik legjelentősebb színházi alkotója, Robert Wilson 1914 című előadását mutatja be a Vígszínház október 15-én. Az I. világháború kitörésének centenáriumára Karl Kraus Az emberiség végnapjai és Jaroslav Hasek Svejk című művéből készített, a soknyelvű monarchiát is megidéző előadásban a magyar színeket képviselő Eszenyi Enikő mellett szlovák és cseh művészek lépnek színpadra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.