Színház

L. Simon László: "Fenntartom az álláspontomat"

2012.09.06. 13:20
Ajánlom
Az alábbiakban a kulturális államtitkárnak a színházi szervezetek képviselőihez írt, a művészeti középdíjak csökkentését érintő levelét változatlanul közöljük.

Mint ismeretes, 2012. szeptember 4-én négy színházi szervezet elnöke nyílt levélben fordult a kultúráért felelős államtitkárhoz az úgynevezett művészeti középdíjak ügyében. L. Simon László az alábbi levélben válaszolt rá. A címzettek: Csizmadia Tibor elnök (Magyar Színházi Társaság), Hegedűs D. Géza elnök (MASZK Országos Színészegyesület), Konrád Antal elnök (Színházi Dolgozók Szakszervezete), Bagó Bertalan elnök (Magyar Színházrendezői Testület).

Tisztelt Elnök Urak!

Meglepődve olvastam a művészeti középdíjak ügyében küldött - illetve ezzel egy időben a sajtóban is megjelent - levelüket, amelyben lényegében az Önök által is elismert "presztízs-növelő" lépéseim visszavonását kérik tőlem. Arra kívánnak rávenni, hogy a színházművészek elismerését szolgáló díjak összege a tervezetthez képest kevesebb legyen, a csökkentett létszámú kuratóriumok száma növekedjen, és a kiadható díjak száma is közelítsen a korábbiakhoz. 

A művészeti középdíjak ügyében 2012. július 24-én az államtitkárságon 28 művészeti szervezettel egyeztettünk. Az egyeztetésen a Magyar Színházi Társaság képviselője is jelen volt, és egyetértettünk abban, hogy vissza kell állítani az állam által adományozott díjak presztízsét. Akkor is és azóta is többször elmondtam, hogy szerintem az állami kitüntetések presztízsét az arra javaslatot tevő szakmai kuratórium legitimációja, az egy évben adható díjak száma és az ezekkel járó összegek nagysága határozza meg. 

Az egyeztetést követően egyetlen szervezet sem jelezte hivatalosan ellenvéleményét. Így a rendelettervezetet a július 24-i egyeztetésen elhangzottak alapján véglegesítettük, majd ebben a formában járta be a törvényben előírt közigazgatási utat. 

Az új művészeti középdíjakról 2012. augusztus 21-én az Első Országos Színházi Évadnyitón is részletesen beszéltem, ahol a hozzám intézett levél aláírói közül is többen jelen voltak. Az évadnyitót követően a színházi szakma képviselőinek rendelkezésére álltam két órán keresztül, sokakkal számtalan érdekes és fontos kérdést vitattunk meg. A kitüntetések ügyét viszont csak egyetlen résztvevő említette, aki egy kisebb módosítást kért. 

Múlt pénteken, a levelüket aláíró Hegedűs D. Gézával közel egy órán keresztül beszélgettünk az irodámban, számos fontos szakmai kérdést érintettünk, de a kitüntetések ügyét szóba sem hozta. 

Fenntartom az álláspontomat, hogy az elmúlt években a művészeti középdíjakkal szégyenletesen alacsony összeg - kettőszázezer forint - járt, amit végre sikerülhet jelentősen - díjanként eltérő mértékben, négy-hétszeresére - felemelni. Tartom magam ahhoz is, hogy egy díj presztízsét az odaítélhető díjak száma is befolyásolja, így az egyeztetéseken kialakult létszámokon sem tudunk vitatkozni. Már csak azért sem, mert időközben a művészeti középdíjakkal is foglalkozó miniszteri rendelet végleges formát kapott, remélhetőleg hamarosan elfogadják, és megjelenik a Magyar Közlönyben. 

A kisebb létszámú kuratóriumok átpolitizálódásával kapcsolatos aggodalmukat nem osztom. Szeretném hinni, hogy az új rendszer a szakma és a közönség megelégedésére, politikai befolyástól és a szakmai szervezetek háttéralkuitól mentesen fog működni.
Nem megkérdőjelezve a megkésett véleményhez való jogot, tisztelettel kérem Önöket, hogy a jövőben javaslataikkal az egyeztetés időszakában keressenek meg.

Budapest, 2012. szeptember 5.

L. Simon László
kultúráért felelős államtitkár

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!