- Mekkora kihívás másfél órára egyedül kiállni a színpadra egy színésznek?
- Nagy és nehéz feladat, az egész vállalkozás kockázatos volt, működik-e majd a regényből átalakított monodráma, tárgyakkal, bábokkal előadva. Eddig az a tapasztalatunk, akik látták az előadást, nagyon szerették. A balatonföldvári bemutató után eljátszottuk a szegedi THEALTER fesztiválon, ahonnan díjat is hoztunk haza és megjártuk az Ördögkatlan Fesztivált is. Nagyon nagy élményünk volt, hogy Szegeden odajött hozzánk két fiatal és lelkesen elmondták, azért tetszett nekik a darab, mert nem volt benne politika, róluk szólt, hiszen ők is dolgoztak ilyen helyen. Eddig is nagyon tiszteltem a bábszínészeket, ez után pedig pláne. Schneider Jankó bábos végig bent ült a próbákon Göttinger Pál rendező mellett. Segített megálmodni, a regény szereplői közül kit jelenítsek meg a felmosóronggyal, kit a sonkával. Ilyen bábalapú előadást még nem csináltam korábban.
- Mennyire vagy a civil életedben tárgymániás?
- A játékrepülők a gyengéim, gyűjtöm őket. Minden hónapban veszek egy újat. Szeretek a tárgyakkal játszani, hülyéskedni. Ezt a tulajdonságomat ki is élhetem az előadásban.
- Gerlóczy Márton téged választott egy korábban felmerült filmfeldolgozás szereplőjének, Göttinger Pál pedig kifejezetten veled szeretett volna előadást készíteni. Honnan fakadnak ezek a ragaszkodások?
- Az a casting elég rosszul sült el, nem is valósult meg a film. Ám jelen volt Marci, megismerkedtünk, barátok lettünk. Göttinger Palival az egyetemen készítettünk közösen két monodrámát, Brecht Baalját és Hamvai Kornél Pokolját. Az utóbbi a rendezői diplomaelőadása volt. Egy időben végeztünk, azóta viszont nem dolgoztunk együtt. Aztán felmerült a gondolat, hogy készüljön előadás a Csemegepultosból az Orlai Produkciós Irodánál. Először több szereplős változatként került szóba, majd Pali felbukkanásával jött az ötlet: legyen bábos monodráma. Vele baráti és szakmai múltunk is van.
- Milyennek látod a figurádat, Márczy Lajost?
- Fontos leszögezni, Márczy Lajos nem Gerlóczy Márton. Nem önéletrajzot írt, hanem munka volt számára bevetni magát a Vásárcsarnok forgatagába, élményeket gyűjteni, amelyeket megírhat. Alapvetően különbözik a karakterétől, ahogyan az enyémtől is. A szerep nagyon cinikus pasas. Ez egyfajta vélemény a világról, amit nem mondom, hogy nem értek meg. Át tudom érezni, miért ábrándul ki valaki emberekből, a közéletből. A története végén, szilveszterkor eljut odáig, hogy egyedül marad, addigra végigment minden sonkán és nőn. Rájön, már nincs több abban a kalandban, amibe belevágott, befejezi. Abból a szempontból szimpatikus Lajos karaktere, hogy bátor. Arról ír - ahogy Marci is -, ahova elment, amit testközelből megtapasztalt. Nem kitalálta a szobájában a történeteket, hanem belevetette magát az életbe. Kivett egy albérletet és eljárt dolgozni, találkozott mindenféle emberrel. Az előadásunk szerintem - a tárgyanimáció miatt - jóval játékosabb, mint a könyv.
- Az eljátszáshoz neked szükséged volt arra, hogy elmenj a Vásárcsarnokba szemügyre venni egy hentesüzletet?
- Nem a csemegepultos figurája a lényeg az előadásunkban. Egy íróról szól a történet, aki anyagot gyűjt és megírja a történeteit. Ha realista filmet forgattunk volna, vagy hentest játszanék, valóban meg kellett volna sok szakmai dolgot tanulnom. Az előadásunkban viszont a tárgyanimáció volt az központi vonalunk, az expedíciónk, Schneider Jankó rengeteg felvételt mutatott meg nekem.
- Hogy áll hozzá a nőkhöz Lajos? Kísérletek vagy kalandok ők a számára? Gerlóczy Márton úgy fogalmazott, a minél érdekesebb esetek miatt próbált a kínálat aljáról meríteni.
- Kalandok és kísérletek egyaránt. Minden szereplőt, a nőket is külön tárgy jelenít meg a csemegepultból az előadásban, vicces játékok, jelenetek kerekednek ebből.
- Pasiként mennyire ismerős ez a mennyiségi vadászat neked, vagy netán elítéled?
- Vannak az embernek korszakai, engem is értek bizonyos ingerek már, mindeközben persze fejlődik a személyiségünk. Tudatosan soha nem futottam ki halászhajóként, mint a Marci. Végigcsinálta ezt helyettünk, laikusok helyett. (Nevet.) Én nem is tervezek már ilyesmit, megnősültem, gyerekem van. Ahhoz, hogy el tudjam játszani a karaktert, bele tudjam képzelni magam egy ilyen helyzetbe, történt már velem elég az életben és vannak olvasmányélményeim is könyvekből.
- Miként értékeled a bátorságát, hogy kilép, otthagy mindent? Te milyen élethelyzetet tudsz elképzelni egy teljes váltáshoz, mondjuk hátat fordítani a színháznak?
- Ez attól függ, mit hoz az élet, másrészt annak a kérdése, hova helyezi az ember az életében a hangsúlyt. Ha már van családja, máshogy lép ki szituációkból, mintha csak egyedül lenne. Nekem etetnem kell a gyerekemet, ha ezt nem tudnám a színházból fedezni, abban az esetben tudnék elképzelni egy ilyen váltást. Nem kalandvágyból, hanem felelősségvállalásból lépnék. Ha azzal tudnám eltartani a családomat biztonságosan, hogy elmegyek - mondjuk - sírkövesnek a színház helyett, azt kellene választanom. Szerintem nem lehetetlen kilépni, hátat fordítani annak, amit csinál az ember, akár a szakmájának sem. Ezért áll hozzám közel ez a darab, nagyon szeretek emberekkel megismerkedni, még ha nem is Lajoshoz hasonló, magányos hősként. Nagyon vonz színháztól távol eső embereket megismerni, akár egy vonatút alatt szóba elegyedni másokkal.
- Ezek karakter-megfigyelésnek is hasznosak.
- Színészként tényleg tudok dolgozni ebből, de magánemberként ugyanúgy szeretek bemenni az öcsém munkatársaihoz, a mentősökkel beszélgetni. Minden érdekel, az egészségügytől a repülésig. Kedvenc idézetem Arnold Wesker Charlotte című darabjából való: "Mit ér az ember, ha izmos, de nem kíváncsi?" Azt érezzük, hogy nagyon sok mindent kell féltenünk. Túl sok fölösleges dologgal vesszük körbe magunkat. Hozzám közel áll ez a gondolkozás, még akkor is, ha valószínűleg holnap nem fogok elmenni a Vásárcsarnokba dolgozni.
- A repülőmakettek nem ennek a leképezése?
- Lehet, annak a leképezése, hogy nem lehettem pilóta. (Nevet.)
- Se tűzoltó. Ha jól tudom, azzal az ötlettel komolyabban kacérkodtál.
- Abból lehet, kifutok hamarosan, azt hiszem, 35 éves korig lehet jelentkezni. Popper Pétert hallgattam a napokban, aki feltette a kérdést: van-e az embernek saját élete vagy sem? Egy eleve elrendelt menetrendet követünk vagy van beleszólásunk? Lehet, hiába van vágyam arra is, hogy tűzoltó legyek, kétbalkezes vagyok, hibákat követnék el, valóban az a sorsom, hogy színész legyek.
A december 16-ai előadást követően közönségtalálkozót tartanak a Fidelio szervezésében. A beszélgetésen a közönség is felteheti kérdéseit a főszereplőnek, Ötvös Andrásnak, valamint a rendezőnek, Göttinger Pálnak. Moderál: Csicsely Zoltán.
hírlevél
