Gajdó Tamás (Fotó/Forrás: Éder Vera / MMA Kiadó)
A podcast adás apropóját a Latinovits emlékezete fél évszázaddal halála után című kötet adta, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gondozásában jelent meg tavaly decemberben. A könyv szerzője, Gajdó Tamás színháztörténész, az OSZMI tudományos munkatársa volt a vendégünk, akinek noha pályája során időről időre felbukkant Latinovits Zoltán, a Bajor Gizi Színészmúzeumban 2021 őszén nyílt Embernek röpülni boldogság című kiállítás kapcsán ásta bele magát jobban a színészkirályról fellelhető anyagokba, amely végül a nagy sikerrel lezajlott tárlatban és ebben a kötetben öltött testet.
A mutatós könyv nemcsak ennek a kiállításnak állít emléket, hanem sorra veszi a Latinovits pályafutását feldolgozó legfontosabb munkákat, miközben az is kirajzolódik, miként emlékeznek rá kortársai ötven évvel a halála után. „Minél több az emlékezés, annál sokszínűbb lesz az összkép, és egy idő után már nem nyomják el a rossz emlékek azoknak a beszámolóit, akik egészen másképp gondolnak Latinovitsra” – mondta el Gajdó Tamás, aki szerint mindenkiben él egy kép Latinovits Zoltánról, ezért olyan nehéz összebékíteni ezeket a narratívákat.
A kötetet jegyző történészre az gyakorolta a legnagyobb hatást, amikor Nagy László naplóját olvasva kiderült számára, hogyan szerzett tudomást a közvélemény Latinovits haláláról, és milyen legendák kezdtek terjedni róla. „Éreztem, hogy ez egy olyan téma volt akkoriban, ami mindenkit megmozgatott, és
nincs is talán olyan színész, aki ilyen módon az egész társadalmat hatása alá vonta volna.
Mint kifejti, kutatásai során sikerült néhány olyan szempontot is bevonnia, amire ez idáig nem különösebben irányult a figyelem. Az egyik ilyen az az életrajzi adat, hogy Latinovits arisztokrata család sarja volt, ami azért is érdekes, mert ettől a társadalmi rétegtől általában távol állt a színészi pálya, és a szocialista rendszer sem akarta ezt kihangsúlyozni.
A színháztörténész szerint Latinovits mindenben a tökéletességre törekedett, és másoktól is ugyanezt várta el, ami miatt nem gyakran került konfliktusba környezetével. „Nagyon magasra tette a lécet, és az is az egyik tragédiája, hogy sokszor önmaga sem tudta ezt az ideát beteljesíteni, és ebből még több szorongása lehetett.”
Latinovits emlékezete fél évszázaddal halála után (Fotó/Forrás: OSZMI)
Ruttkai Évához fűződő kapcsolatáról az utókornak romantikus elképzelése van.
„Szeretjük úgy látni őket, mint a Rómeó és Júlia szerelmespárját, de ha például megnézzük Keleti Éva felvételeit, akkor a mindennapok is kirajzolódnak. Ruttkai nyilatkozatai és visszaemlékezései mindenképpen fontosak voltak abból a szempontból, hogy Latinovits Zoltánt nem felejtették el” – jegyzi meg Gajdó Tamás.
Latinovits halálának körülményei kapcsán a színháztörténész megjegyzi, máig több összeesküvés-elmélet létezik, de szerinte
a történet mindenképp tragikusan végződött volna.
A beszélgetés itt hallgatható meg:
Fejléckép: Latinovits Zoltán (fotó/forrás: Féner Tamás / Magyar Fotográfiai Múzeum)
hírlevél
