Színház

Lázadónak születtek – az egyik legizgalmasabb erdélyi csapat vendégjátéka Budapesten

2022.01.19. 09:50
Ajánlom
Sebestyén Aba rendezése, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című előadása január 24-én érkezik az Aranytízbe.

Az előadás Bódi Attila regénye alapján készült, amelyet Barabás Olga alkalmazott színpadra. Az ősbemutatót 2021. május 6-án tartották, Sebestyén Aba rendezésében. A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül.

Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Noha indítékaik egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra. Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel. Harminc év után, amikor egyre inkább elhalványul az akkori történelem tapasztalata, és egyre kevesebb embert érdekel az, hogy mi miért történhetett meg, és annak mi a következménye.

lazadni_2-094619.jpg

Lázadni veletek akartam (Fotó/Forrás: Yorick Stúdió)

A Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő erdélyi drámaíró, Székely Csaba így méltatta a produkciót: „A Yorick Stúdióban színpadra állított Lázadni veletek akartam az egyik legjobb színházi előadás, amit az utóbbi időben láttam. (Tudom, pandémia, nem láttam sok előadást mostanában, de számoljuk ide az előző pár évet is.)

Három fiatal, forrófejű srác története, akik végrehajtanak egy hősies tettet – és ezzel emberek életét teszik tönkre visszavonhatatlanul. Mint egy görög tragédiában.

Sok mindent ki lehetne emelni: az elsőrangú színészi munkát (László Csaba felejthetetlen, Sebestyén Aba remekel), a remek Neil Youngos/Pink Floydos élőzenét (Cári Tibor és Szász Csaba), a rendezést, az adaptációt, a látványt, de… na jó, ki is emelem! Gratulálok minden alkotónak, nem utolsó sorban Bódi Attilának a nagyszerű regényért, amiből ez az előadás készült. Aki teheti, mindenképpen nézze meg!”

Lázadni veletek akartam

Aranytíz, 2022. január 24. 19:00

2 óra szünet nélkül

  • Szereplők: László Csaba, Sebestyén Aba, Szász Csaba
  • Bódi Attila regényét színpadra alkalmazta: Barabás Olga
  • Zeneszerző: Cári Tibor, Szász Csaba
  • Díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta
  • Operatőr: Komesz Szilvia e.h.
  • Rendezőasszisztens: Talán Vanda e.h.
  • Rendező: Sebestyén Aba
  • Felirat: Marton Orsolya e.h.
  • Hangosító: Incze Róbert
  • Fénytechnikus: Kovács Attila

Az előadásokon való részvétel ingyenes. Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Előzetes regisztráció: [email protected]

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
Vizuál

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Petőfi-vendégjáték Berlinben

A berlini Collegium Hungaricumban mutatkozott be Az apostol, Szilágyi Bálint rendező Petőfi Sándor azonos című elbeszélő költeménye alapján készült színdarabja.
Színház gyász

Elhunyt Holl János színművész

A művész, aki karrierje során egyebek közt hat éven keresztül játszott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 87 éves volt. Halálhíréről a Színház Online számolt be.
Színház ajánló

Ahol csak a holtak maradnak – Az Eltűntek című darabot mutatják be a Szkénében

Magyarországi bemutatót tart júniusban a Szkéné Színház: Dohy Balázs rendezésében Elise Wilk darabját mutatják be a SzínMűHely Alapítvány és a Szkéné Színház koprodukciójában. A szerző műveit korábban nem játszották Magyarországon.
Színház interjú

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mit mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.
Színház ajánló

A Furcsa párral és a Macskadémonnal indul a Szabadtéri Színházak Találkozója a Balaton-partján

Június 17-én két nyitóelőadással indul az idei Szabadtéri Színházak Találkozója a Kultkikötő tereiben: Balatonbogláron a Furcsa pár női változata látható, Alsóörsön a Macskadémon.