- Egyebek mellett, a tisztességről, a becsületről, az erkölcsről, no meg persze a döntéseink súlyáról szól ez a darab, csiklandóan mulatságosan, ugyanakkor elgondolkodtató iróniával. A sok-sok álságos figura között, a te színpadi éned, Brigitta asszony az, aki igazán szerethető. Könnyű volt érzelmileg azonosulni ezzel a karakán nővel?
- Azt tudom neked erre mondani, hogy a színész egy-egy karakterben mindig az ember igazságát keresi, vagyis a dolgok legmélyét kutatja. S ha így nézzük, az én figurámat tartom a legegyértelműbb embernek ebben a kis közösségben. Ez a nő nem kis áldozatot hoz azzal, hogy prostituáltként keresi a kenyerét, és neveli föl a lányát. A darab többi szereplője viszont - kivéve a lányt és a meleg fiút, Brigittához képest -, valóban sumák. Persze ebben a komédiában is lehet mindenkit szeretni, ahogy benne is van a szövegben, hogy: senki nem hibás, de aztán mégis kiderül, hogy pechünkre fordítva ülünk az élet bilijén. Gyarló emberek lévén, folyamatosan elbaltázzuk a dolgokat, hamiskodunk, félünk, tekintélytisztelők és megalkuvók vagyunk, holott egész másra vágyunk. Hát a kurva, az meg nem ilyen, neki van mersze nyíltan vállalni a dolgokat. Nagyon bírom az én Brigittámat.
- Az is elhangzik a darabban, hogy ott van vége a világnak, ha egy prostituált filozofálni kezd. S ha már fordítva ülünk az élet bilijén - ahogy mondod -, akkor nagyon is rendjén való, ha a prostituált mondja ki az életigazságokat, amiket az úgymond tisztes polgárok elhazudnak. Talán jobb hely lenne ez a világ, ha a Brigitta asszonyok hallatnák többet a hangjukat...
- Valóban minden egészen más lehetne, ha a lényeggel törődnénk. A lényeg pedig nem más, mint a türelem, a bátorság, a bizalom, a szeretet jelenléte az életünkben, meg persze a gyermeki tisztaság megőrzése, amit pedig olyan könnyű elveszíteni. Ez a komédia azért is kedves nekem, mert arról is szól, hogy akkor tesszük tönkre a gyerekeinket, amikor azt hisszük: csak az a jó, amit mi annak ítélünk, és ez alól Brigitta asszony sem kivétel. Szóval ez egy eléggé női darab, én azt gondolom. Nádasdy Kálmán azt mondta nekünk a főiskolán „Ne felejtsék el, mindenkinek megvan a maga kis vacak igaza." Nos, ez így is van, ezt egy jó előadásnak mindig szemmel is kell tartania. Nemrégiben került ismét a kezembe Csalog Zsolt 80-as évek végén megjelent interjúkötete, amit a kurvák és stricik világáról írt, és megint megállapítottam, hogy ezek a nők - az erkölcsi megbélyegzettségük ellenére is - megrázóan gyönyörűségesek és igazak. Tehát csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal előttük, szeretem és tisztelem őket! És persze hogy Brigittának is igaza van a darabban, hiszen ő szenvedett a legtöbbet, de semmit nem takargat, és nem mismásolja el a dolgokat.
- Arról nem is beszélve, hogy a tutyimutyi férfiak között még erőteljesebbnek hat a kendőzetlen nyíltsága...
- Naná! Egyébként meg úgy érzem, hogy a darabbéli Brigitta asszony attól ilyen szókimondó, mert a saját érdekéről van szó. Nem tudom, hogy mit csinálna, ha nem lenne beleszólása abba, hogy elérje a dolgokat. Akkor lehet, hogy átérezné azt, hogy ő egy lenézett, megvetett nő, de hála istennek, az én Brigittám nem ilyen helyzetben van, tehát megteheti, hogy ami a szívén, az a száján!
- Ahhoz, hogy ez a színdarab megszólító legyen, az összes szereplőnek hitelesen kell megszólaltatni a saját igazát. Milyen a fiatal színészkollégákkal a közös munka?
- Állati szerencse, hogy Magács (Magács László, a darab rendezője - a szerk.) egyrészt tehetséges fiatalokat választott, másfelől pedig nem hiú, vagyis engedi, hogy elmondjam az észrevételeimet. Na már most, mi - Szerémi Zoliról, Fülöp Zsigáról, meg magamról beszélek -, nagyon sok jó rendezővel dolgoztunk együtt pályánk során, nagyszerű tanáraink, rendezőink voltak. Örömömre szolgál, hogy olyan instrukciókat oszthatok meg a fiatalokkal, amelyeket mások mellett, Székely Gábortól, Ascher Tamástól, Zsámbéki Gábortól, Horváth Jenőtől, Major Tamástól, Ruszt Józseftől, vagy orosz, román rendezőktől hallottam az évek során. Szóval, én rengeteget tanultam tőlük, és amit tudok, amikor lehetőségem van, átadom a fiataloknak. Azt pedig kifejezetten jó látni, ahogy a kollégák - természetesen nemcsak az ifjak - beleteszik a szívüket-lelküket ebbe az emberi természet színét-fonákját felmutató előadásba.