Ilf és Petrov művével ellentétben itt azonban nincs két egyforma szék a tizenkettő között. Kecses és tömzsi lábak, foszló kárpitok, műbőrülések, puritán faülőkék. Ahány szék, annyi sors. Vegyes tásaság, akárcsak a Vojnyiceva tábornokné nyaralójában, a nyári szezon kezdetekor összeverődött vendégsereg. A díszletnek (Menczel Róbert munkája) még egy eleme van: egy zuhanyfülke. Sokat játszik, többekre ráfér ugyanis a hideg zuhany, hűteni alkoholmámort, szerelmi szenvedélyt. Praktikus darab, minden költészet nélkül, ahogy összességében a koszlott, fekete hátterű színpadképet is a kopár praktikum uralja. Jellemző, hogy még a csillagokként lelógatott lámpákat is leakasztják időnként, hogy egymás vagy a nézők szemébe világítsanak vele.
A nézőtér felé fordított székek meghatározzák az előadás első fél óráját. A színészek velünk szemben ülnek, az egymás mellé ülések, felállások, helycserék pontosan jelzik a társaságon belüli érzelmi- és erőviszonyokat, ugyanakkor statikussá, kényelmes tempójúvá is teszik ezt a részt. Az idő múlását a színészek feje fölött lévő, hol az előadás valós idejét mérő, később attól eltérő óra jelzi.
A tizenkét székből sem jut azonban mindenkinek, és nem csak a szolgák és Oszip, a lótolvaj marad ki a székfoglaló játékból, a többiek között is van valaki, aki folyamatosan kilóg a sorból, a tizenharmadik: Platonov felesége, Szása (Andrusko Marcella). Jóságát és tisztaságát egyszerűbb szimpla butaságként kezelni, a többiek így is tesznek. Őt a színpadkép is kiemeli, a zuhanyfülke feletti, néhány pallónyi régióban lakik. Csak egyvalaki, orvos testvére képes egyszer felkapaszkodni hozzá. (Schneider Zoltán kapaszkodása tornamutatványnak sem akármi.)
Alföldi Róbert végig ilyen egyszerű, könnyen dekódolható motívumokkal dolgozik: fent-lent, ülni-állni, részegedni-józanodni, csillagokat és szerelmi ideálokat égből a földre rángatni. De ezen túl el is rajzol, néha már-már karikatúraszerűen. Így lesz a kezdeti társalgási színjátékból az előadás egy pontján szinte Feydeau-bohózat, mintha pár percre egy másik radnótis előadásba, a Bolha a fülbenbe csöppennénk, úgy bújkálnak-menekülnek egymás elől a majdnem lebukó szerelmi légyottozók. A színészek gyakran kibeszélnek a színpadról, a konkrét kiszólásokon kívül bizonyos értelemben akkor is, amikor velünk szemben ülnek.
És ha már beszéd: Radnai Annamária fordítása gördülékenynek, természetesnek hangzik, jól igazodik a mai nyelvhasználathoz. Egyetlen szereplő, a Somhegyi György e.h. játszotta Glagoljev fiú szájából röpködnek a kötőszóként használt trágárságok, de ez esetében a jellemfestés indokolt eszköze, és jelzi azt a generációs szakadékot is, ami Bálint András alakította apja és közötte van, és ami az Apátlanul alcímben is megfogalmazódik. Ruhája is a maihoz közelít, ahogy egyébként a férfiaké általában. A nők jelmezeiben már több a korabeli, nem beszélve a hatalmas, szélfútta kontyokról. (A jelmezeket Nagy Fruzsina tervezte.)
Csehov eredetileg cím nélkül hagyott drámáját ezúttal nem is játszhatnák más címmel, annyira Platonovról szól itt minden. Félresiklott életét, helyzete és személyisége feloldhatatlan konfliktusát már önmagában jelzi, hogy falusi tanítóként éli az életét. Mire taníthat bárkit is ez a saját magát csak hódításaival igazolni tudó (ahogy a versikét idézik: "Kata, Klára, s valahány név a naptárba..."), sokszor a kegyetlenségig kíméletlen, kallódó ember? A szöveg szerint még megíratlan, valójában az orosz irodalomban többször is megírt regényhős, a felesleges ember? László Zsolt tökéletesen kitölti a valamikor ígéretesen indult, önsorsrontásába belefulladt antitanító nagy formátumú szerepét, erős, magával ragadó alakítása az előadás meghatározó értéke, amelyen belül sok színt tud megmutatni a kezdeti, bicskanyitogatóan cinikus magabiztosságtól a tanácstalan összetörtségig. Kováts Adél ugyancsak remekel. A tábornokné tartása, önfegyelme, iróniája és okossága mögül finom gesztusokkal villan ki a Platonov iránti szerelem, máskor nagyon is nyersen rohanja le a férfit. Ha az előadás három és háromnegyed órája alatt akadnának is kevésbé intenzív, a figyelmet elengedő részek, őket nézve erről szó sem lehet. Kidolgozott, szép alakítás Schneider Zoltán sorsába belenyugvó doktora és Andrusko Marcella naiv-tiszta Szásája. Kicsit más irányt céloz meg Petrik Andrea (Szofja) és Martinovics Dorina (Marja). Nyilván a rendezői koncepció része, hogy alakításuk elrajzolt, már-már karikatúraszerű, azonban így kissé kilóg a többi közül. De ha vannak is egyenetlenségek, eltérő szerepfelfogások, a népes szereplőgárda összességében igen jól teljesít. Kisebb szerepekben is olyan felvillanásokat láthatunk, mint Jordán Tamás joviális, "mindennagyonjómindennelmegvagyokelégedve" ezredese vagy Márton András sértődött-öntudatos zsidó kereskedője.
Ha - Madáchcsal szólva - komédiának néztük is, és mulattunk rajta, azért Platonov története mégiscsak tragédia, és ebben az előadásban a komédiázás nem is vesz el a tragédia súlyából. A végére persze a libikóka is itt áll meg, de addigra már Platonov nem csak a saját életét "vesztette, pazarolta el", ahogy pályatársa, Anyegin, de a körülötte élőkét is. Tanulság nincs, de azért: jön a nyár, vigyázzunk a platonovokkal!
hírlevél
