Színház

Lefűrészelték Shakespeare orrát

2017.07.11. 16:08
Ajánlom
Óriás Shakespeare-fej formájú homokvárat építenek Szegeden a Dóm térre a Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjáték előadásához. A díszleten 50 szakember három hete dolgozik. Fontos, hogy a neves angol feje jól járható legyen.

Darabokban lehet csak a Dóm térre szállítani a Vízkereszt, vagy amit akartok 12 méter hosszú díszletelemét, ehhez pedig az angol mester orrát is le kellett vágni a fejéről. Shakespeare egyik legnépszerűbb vígjátékát július utolsó hétvégéjén mutatja be a Szegedi Szabadtéri Játékok.  A produkció rendezője, Béres Attila most először állít színre prózai darabot a Szabadtérin. Többek közt Alföldi Róbertet, Görög Lászlót, Pálmai Annát és Tenki Dalmát láthatjuk majd a homokdíszletben.

szegediszabadtéri

szegediszabadtéri (Fotó/Forrás: Dusha Béla / Szegedi Szabadtéri Játékok)

Az előadás díszletének központi eleme egy hatalmas, 12 méter hosszú és 5 méter magas Shakespeare-fej, ami a homokban fekszik majd. Ezt a közel 150 köbméteres monstrumot már három hete gyártja a Scabello Bt. 50 szakembere. A hét elején éppen az

angol mester haján dolgoztak a szobrászok, melyet a speciális méretek miatt a fejtől különbontva fognak tudni kiszállítani pár nap múlva a Dóm térre.

 A munkafolyamatok során egyelőre Shakespeare orra is több méter távolságra várja, hogy összeillesszék a fejjel. “Ezt csak a színpadon tudjuk megtenni - részletezte Tóth Kázmér ügyvezető.

"Az ikonikus gallér lesz a Shakespeare-szobor legalacsonyabb része, ezen tudnak majd felmenni a szereplők a központi emelvényre. Az utolsó simításoknál járunk: új technológiával védőréteget fújunk a szobor felületére, ami merevebbé, járhatóbbá teszi. A végén pedig, egy izgalmas hangolási technikával azt az érzetet kell keltenünk, mintha vizes lenne a homok, hogy megegyezzen azzal a homoktengerrel, ami a színpadot borítja majd.”

Az előadás látványvilága mellett a szereposztás sem mindennapi.

Orsino herceget Görög László játssza, aki most először szerepel a Szabadtérin, a gyászoló Olivia grófnőként Pálmai Annát láthatjuk. Malvolio szerepét Alföldi Róbert vállalta el, Violát, aki a darab során férfiruhát is ölt, Tenki Dalma játssza. Elek Ferenc Vitéz Böföghy Tóbi karakterébe bújik, partnere a mókában Vitéz Fonnyadi Ábrisként Zayzon Zsolt lesz. Hernádi Judit, Bodrogi Gyula, Szőcs Artur és Gáspárik Attila is visszatér a Dóm térre, Szikszai Rémuszt, Simon Zoltánt és Bodoky Márkot pedig most láthatja először a közönség. A szegedi társulatból Jakab Tamás, Rácz Tibor, Szívós László és Barnák László csatlakozik a csapathoz.

szegediszabadteri2

szegediszabadteri2 (Fotó/Forrás: Dusha Béla / Szegedi Szabadtéri Játékok)

“Az előadásban három világ találkozik - meséli Béres Attila a koncepcióról. - A herceg dúsgazdag, fehér flanelnadrágos dzsigolós megjelenése éles ellentétben áll Olivia gyászruhás, sötét, angol konzervatív világával. A tengerparton valakik réges rég szobrot építettek, ebbe költöznek be Böföghy Tóbiék, akik se ide, se oda nem tartoznak. Ebbe a különös térbe érkezik meg egy idegen a vízből, és bolygat fel mindent.”

A produkció díszletét Horesnyi Balázs tervezte, a szereplők jelmezeit pedig Papp Janó álmodta meg. A Vízkereszt, vagy amit akartok július 28-án debütál a Dóm téri színpadon, majd az ezt követő két estén is láthatják a nézők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Vizuál

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Jazz/World

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
Zenés színház

Fiatal tehetségekkel érkezik a Jégvarázs musical idén ősszel a Madách Színházba

A Madách Színház nyilvánosságra hozta a 2025 szeptemberében debütáló Jégvarázs musical szereposztását és alkotócsapatát. Az előadás rendezője a színház igazgatója, Szirtes Tamás.
Klasszikus

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

L. Nagy Attila: „A kezdeti csikóságomból lekopott a felesleg”

L. Nagy Attila két alkalommal már koreográfusként is kipróbálhatta magát, jelenleg pedig egy olyan munkában vesz részt, amely talán anyaszínháza életében is mérföldkő. A fiatal bábszínészt többek között a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el... című, 18+-os vásári bábrevü próbafolyamatáról kérdeztük.
Színház interjú

Szarvas Balázs: „Egy produkció csakis együtt, közös munkával jöhet létre”

Kevesen vannak olyanok, akik ismerik a színházat „hátulról”, miközben a reflektorfényben állnak. Az egyikük Szarvas Balázs, aki amellett, hogy az Újszínház színésze, rendezőasszisztensként is dolgozik a teátrumban. Hogyan vezetett útja a Paulay Ede utcába, miként tud a kettős feladatnak megfelelni – ezekről beszélgettünk vele.
Színház ajánló

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.
Színház ajánló

Idén nyáron újra életre kel a színház a hegyek között – vár a Visegrádi Nyári Színház!

Július 27. és augusztus 1. között ismét megnyitja kapuit a Visegrádi Nyári Színház, amely idén is rengeteg izgalmas programmal, színházi előadásokkal, előadói estekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget.
Színház hír

Shrek, krimikomédia, kortárs ősbemutató – évadot hirdetett a József Attila Színház

Öt nagyszabású bemutatóval és izgalmas tervekkel készül a József Attila Színház a 2025/2026-os évadban. Különleges helyet kap az évadban a József Attila drámapályázat egyik díjazott műve, a Nem én kiáltok, amely fiatal alkotók közreműködésével, a színház tehetséggondozó küldetésének jegyében születik meg.