Színház

Légkondicionált nézőtérrel és megújult honlappal várja nézőit a Budapest Bábszínház

2022.08.29. 11:55
Ajánlom
Nyáron befejeződtek a Budapest Bábszínház felújítási munkálatai, melynek keretében a 400 fős Nagyszínpad és 100 férőhelyes Ország Lili Stúdió nézőterét is klimatizálták.

„Nagy nap ez a Budapest Bábszínház életében, először tartunk társulati ülést klimatizált nézőtéren” – köszöntötte a társulatot Ellinger Edina igazgató, hangsúlyozva, hogy

a jelenlegi energiaárak mellett igyekeznek majd a lehető leghatékonyabban működtetni a klímaberendezést.

Az igazgató az évadnyitó társulati ülésen felidézte a nyári sikereket, többek között a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóját Kecskeméten, ahol a színház bemutatkozhatott a bábos szakma előtt, vagy a VEB2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozaton, illetve az Ördögkatlan Fesztivál való részvételt, ahol sok új nézőt értek el.

UtolsobaranyOLV_S__68-115816.jpg

Az utolsó bárány olvasópróbája (Fotó/Forrás: Piti Marcell / Budapest Bábszínház)

A színház előre is tekint: a következő évad első bemutatójának próbái már megkezdődtek. Az utolsó bárányt Cseri Hanna állítja színpadra, és a 6 éven felüli gyerekeket szólítja meg. A történet az összefogásról, a hitről, a reményről és a szeretetről szól hét, kicsit furcsa bárány kalandjain keresztül. Az előadás ismerős karácsonyi zenékkel meséli majd el Jézus születésének történetét.

A nézőtér mellett szeptemberre a Bábszínház honlapja is megújul, a projekt elindítását pedig a nézői visszajelzések is segítették. A készítők célja az volt, hogy egy letisztult, modern, könnyen áttekinthető oldalt hozzanak létre, melyet mobilra, tabletre és számítógépre is egyaránt optimalizálnak.

BPBSZEvNy22__35-115815.jpg

A Budapest Bábszínház évadnyitója (Fotó/Forrás: Piti Marcell / Budapest Bábszínház)

A Budapest Bábszínház előadásaira már elindult a jegyértékesítés, amely az alábbi oldalról érhető el.

Fejléckép: A Budapest Bábszínház társulata (fotó: Piti Marcell / Budapest Bábszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Klasszikus

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.