Számtalan, egy adott cég logójával ellátott maszk jön velünk szembe nap mint nap az utcán, mások a kedvenc színüket, formáikat látják szívesen a textilen, de olyan is akad, aki – üzletemberként – a nyakkendőjéhez vagy az inge színéhez igazítja az aznapi viseletét.
Ahogy a nagyobb cégek, úgy a színházak is szép lassan beállnak a sorba, egy-egy ikonikus előadásukat, vagy a teátrum logóját nyomva a textilre. Külföldön ennek már nagyobb hagyománya van, de szerencsére itthon is elérhetőek a színházas maszkok.
(Színház)művészet
A legtöbb színházi maszk egy egyszerű motívum fekete vagy fehér alapon, de vannak igazán igényes darabok is. Komplett designer stábok dolgoznak rajtuk, grafikusok tökéletesítik a formákat.
Ráadásul nemcsak a fekete-fehér kombinációkban gondolkodnak – melyek bármilyen viselethez illeszkednek –, a színesebb darabok kedvelőinek is kedvez néhány maszk.
Minimál
Persze, a kevesebb néha több, aki kedveli a feliratokat, az előadás címével is sétálgathat az utcán. Ilyenekkel szinte mindenhol találkozunk, sőt mióta „maszkpontok” létesültek a plázák és a nagyobb bevásárlóközpontok környékén, még akár saját feliratot is kérhetünk a maszkunkra.
Magyar maszkdivat
Bár külföldön – főként a West End és Broadway vonzáskörzetében – jóval nagyobb hagyománya van ezeknek a színházmintás maszkoknak, a magyarok sem panaszkodhatnak. Az első ilyen kezdeményezés az utóbbi évtizedek egyik legnépszerűbb és leghíresebb musicaljéhez, a Rómeó és Júliához kapcsolódik, a maszkot a Solstice Színház dobta piacra.
Azóta persze fejlődött a színház maszk-piac, ha nem is előadáshoz kapcsolódva, de a legtöbben előálltak a saját maszk-változatukkal, ki szolidabban, ki pedig látványosan hirdetve saját magát.
Ha pedig valami igazán egyedire vágyunk, már a neten is megtervezhetjük kedvencünket, erre számos ingyenes online program áll rendelkezésre. Sőt, néhol még házhozszállítás is kérhető.
Fejléckép: A Katona József Színház maszkja (forrás: Katona József Színház / Facebook)